A Társaság a szabadságjogokért, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, a Magyar Helsinki Bizottság, a Migration Aid és mások felhívást tettek közé a facebookon, amelyben arra kérik Európa polgárait (sic!), hogy Nyílt levélben követeljék a magyar kormánytól: vonja vissza az „új menekültügyi törvényeket”. (Meg is írták a levelet, Európa polgárának csak alá kell írnia).

 

Köztudottan a magyar országgyűlés olyan törvényeket alkotott a közelmúltban, amelyek lehetővé teszik, hogy a tiltott határátlépést bűncselekményként büntessék, az embercsempészek súlyos börtönbüntetést kaphassanak, a menekültstátuszért folyamodó – kérelmének elutasítása esetén – az országból kitoloncolhatóvá váljon.

 

Azt is követelik még a „jogvédők”, hogy a „magyar hatóságok biztosítsanak emberséges körülményeket az átmeneti időszakban valamennyi irreguláris bevándorlónak és gondoskodjanak arról, hogy igazságosan, megfelelő eljárás keretében bírálják el minden menedékkérő kérelmét..”

Köztudott tény, hogy az illegális bevándorlók, vagy még inkább világvándorok  valójában semmit sem akarnak Magyarországtól, csupán az országunkon keresztül vonulni, mindenféle engedély és úti okmány nélkül – az áhított Kánaán felé. De Magyarország egy jogállam, amelynek törvényei vannak, s ezeket tiszteletben kell tartania mindenkinek: a határát átlépni csak megfelelő úti okmányokkal (útlevél, vízum) lehetséges, sőt  az ország határainak egy része schengeni határ, így  hazánknak uniós kötelezettsége is a határőrizet.

Ezeknek a népvándorlóknak csak egy kis töredéke a menekült, (menekülni csak valamiBŐL és nem valamiBE lehet), már Magyarországra belépésük előtt számtalan lehetőségük lett volna menekült kérelmet benyújtaniuk számos országban, csakhogy a döntő többségük a nyugat-európai jólétbe vágyik.

Tudják ezt a „jogvédők” is. De akkor mit akarnak  ezekkel a magyar kormány-ellenes akciókkal? Semmi esetre sem a világvándorok érdekeinek a védelmét szolgálni. Kizárólag a saját (és megbízóik) politikai céljait szolgálja a nekik nem tetsző eszmeiségű magyar kormány elleni támadás, Magyarország lejáratása. Sem  Európa polgárainak, sem a fél Európát elözönlő világvándoroknak semmi szükségük nincs ezekre a „jogvédős” akciókra, amelyekből ők semmit sem profitálnak.

Ha virágcsokorral fogadnánk a határon az illegális bevándorlókat és kényelmes hotelekben helyeznénk el őket, all inclusive ellátással, akkor sem lennének hajlandóak regisztrálni, személyes adataikat elárulni, ujjlenyomatot adni, mert  álmaik Európájába akarnak eljutni, és nem hajlandóak elfogadni, tudomásul venni, hogy ezt így, ahogy ők szeretnék, nem lehet, mert az európai államok törvényei ezt nem teszik lehetővé. Persze az „élet” cáfolja ezt, hiszen a naponta változó pillanatnyi helyzet szerint több érintett állam enged a világvándorok erőszakos fellépésének és inkább átengedi az áradatot az országon, kivéve Magyarországot, amely betartja a magyar és a nemzetközi törvényeket, előírásokat. Talán ez a legfőbb problémája a „jogvédőknek”, mert Magyarország akadályozza ezzel annak a tervnek a megvalósítását, amit ezzel a népvándorlással el akarnak érni azok, akik céljait a „jogvédők” is szolgálják.

Pontosan fogalmaz J. Mária amerikai-magyar, 20 éve bevándorlási ügyekre szakosodott ügyvéd, aki Los Angelesből küldött üzenetet, méghozzá a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak „a magyaroknak is vannak jogai” közleményére reagálva:

„Ami elszomorítóbb a törvénytelen bevándorlásnál is, az az, hogy egyes körökben a bevándorlókat eszközként használják fel, egyrészt a saját politikai céljaikra (Migration Aid alapítói), másrészt Magyarország lejáratására. (…) a Migration Aid a facebookon több, mint 26.000 lájkolóra tett szert pár hónap alatt (…) azokat a hozzászolókat pedig, akik megkérdőjelezik a posztjaikat, törlik, és le is tiltják (köztük engem is).”

Kedves „jogvédő” szervezetek! Kéretik Európa polgárait békén hagyni, őket a magyar kormányra nem uszítani, Magyarországot nem rágalmazni és a szegény világvándorokat nem „szédíteni”. Inkább a törvényes rendet, az emberi tisztességet, a humánumot kellene felelősséggel szolgálniuk. Akkor valódi jogvédők lennének.

Budapest, 2015, szeptember 21.

Somogyi János

 

Magyar idő

Nyílt levél a „jogvédőknek”

Feltöltve: 2015. szept. 29., do

SOMOGYI JÁNOS