Most írtam Bell asszonynak egy kedves levelet. Nem gyakran teszem, de ezúttal egy kicsit felkaptam a vizet. Angolul kellett írnom, mert a követségen a magyar levelet szokás szerint eltorzítva fordítanák le.

 

Bell asszony semmi újat nem mondott a Corvinus egyetemen. Csupán kivárta a szükséges időt, abban bízva, hogy elfelejtettük Goodfriend úr tevékenységét. Ugyanazt a régi nótát fújta, amelyet elődje minden Orbán-kormány ellenes tüntetésen.

 

Röviden megemlítettem levelemben: tudatában vagyok annak, hogy neki az a feladata, hogy az amerikai álláspontot közvetítse. Sajnálkozva megjegyeztem, hogy eléggé nehéz lehet neki azzal a tudattal élni Budapesten, hogy mindenki haragszik rá és az USA-ra. Emlékeztettem rá, hogy ugyan NATO tagok vagyunk és hogy ezen feladatnak százszázalékosan eleget teszünk, de az aggódó Uncle Sam jóindulatú tanácsait nem kell elfogadnunk, ugyanis a mindennapi politikánkba csak az EU-nak van beleszólása, mivel oda tartozunk. Meg hogy az EU sem a régi, de ez legyen a mi bajunk. Aztán a civil szervezetekkel kapcsolatos szemrehányására emlékeztettem: óriási pénzekkel támogatják őket az Amerikában élő alapítványok,az Orbán-kormány ellenlábasai. Pedig a civil társadalomnak az lenne a dolga, hogy elhatárolódjon a politikától. Megjegyeztem, hogy a sajtószabadság magyarországi hiányának emlegetése egyenesen felháborító, hiszen mindenki szabadon mocskolhatja, rágalmazhatja a miniszterelnököt, hazudozhat róla és másokról, mindenféle bántódás nélkül.

 

Figyelmeztettem rá, hogy a magyar olyan fajta, hogy nem nézi jó szemmel, ha beleszólnak a dolgába – épp eleget szenvedett a sokévtizedes diktatúra alatt. Azt is értem, hogy Orbán Viktort azért fúrják, mert erős és nem korrumpálható, ez pedig nem mondható el más kormányfőkről (tisztelet a kivételnek).

 

A mostani migráns áradathoz képest mi, 56-os menekültek egész mások voltunk. Ne hasonlítsunk össze az almát a körtével! Röviden emlékeztettem rá, hogy én annakidején 5 évet vártam arra, hogy beengedjenek az USA-ba, olyan szigorú rendelkezések voltak érvényben.  És ellentétben a mostaniakkal, akiknek eszükbe sem jut, hogy a törvényeinket betartsák, mi az amerikai „vendégszeretetet” többszörösen megszolgáltuk. Még mellékesen megjegyeztem, hogy a történelem során elszenvedett minden megpróbáltatásunk ellenére mi, magyarok még mindig itt vagyunk. Habár be vagyunk szorulva Kelet és Nyugat közé, s ez különleges egyensúlyozási tehetséget és képességet követel tőlünk politikailag és üzletileg egyaránt – az eddigi ezer évben sem, s az ezt követőkben sem óhajtunk lemondani hazánkról, függetlenségünkről.

 

Nagyon röviden ez áll a levélben. Még megígértem Mrs. Bellnek, hogy könyvemből küldök neki egy példányt; abból, amely a Washington DC Library of Congress-ben is megtalálható, és amelyből megtanulhatja, hogy mi történt  itt a második világháború, a nácizmus, a bolsevizmus és az 56-os forradalom alatt, és miért hagyták el sokan a hazájukat annak idején.  Személyesen átélt tapasztalatok alapján vágtam bele a könyv megírásába, miután ezerszer kérdezték tőlem, hogy miért hagytam el a hazámat…

 

A levelet ma feladom.