Jövőre lesz 100 éve, hogy 1918. december 1-én Gyulafehérváron kimondták Erdély egyesülését Romániával.

     Apám erős székely ember volt. Sírni csak akkor láttam, amikor a székely Himnuszt énekelte. Erdély elvesztése iránti fájdalma örökre beleégett a lelkembe, ezért most egységbe hívok minden, a világban szétszóródott, szívében, lelkében és gyökereiben magyart, hogy helyrehozzuk a XX. századi magyar politikusok elhibázott döntéseit, és az erős Magyarországot elveszejtő nyugati országok törekvéseinek következményét, a Trianoni szerződést.

     Trianon óta vigadni is csak sírva tud a magyar, azóta minden magyar és székely azzal a kollektív bűntudattal jön a világra, hogy nem őrizte meg Szent István hagyatékát utódai számára.

 

A szorgalmas és tehetséges magyarok és székelyek, bárhová is vetette őket a Sors, beilleszkedtek, gyökeret vertek, hogy most széles kapcsolataik révén az anyaország javára legyenek. Most nem vérrel, hanem a jog segítségével kell történelmet írnunk, ezért „hadba hívok” minden magyar ügyvédet, jogászt, újságírót a világban, hogy a megfelelő fórumokon hivatalosan képviseljék az összes magyar ember nevében Trianon döntésének eltörlését, nevünkben visszaköveteljék az elcsatolt területeket, Magyarország kárpótlását az elszenvedett 100 éves emberi és gazdasági veszteségeikért.

 

Ugyanazok az országok, amelyek szétszabdalták Magyarországot, most afrikai feketék és arab muzulmánok százezreinek ajánlják fel országainkat és az általunk megtermelt jólétet, miközben magyarok millióit tartják szegénységben.

 

Itt az idő, hogy visszaszerezzük elvesztett területeinket, hogy egyenrangú tagjai lehessünk Európának, ahogy Trianon előtt is voltunk.     

     Volt idő, amikor irredentizmusnak számított Trianonról beszélni, némán kellett elsiratnunk és meggyászolnunk a magyar föld, a magyar és székely testvéreink idegen országhoz csatolását.

     100 év telt el a magyarok tragédiája óta.  A csonka Magyarországon generációk nőttek fel az új földrajzi viszonyokban, akik már nem gondolnak a leválasztott országrészeinkre és az ott élő magyarokra. A világ semmit nem tud a magyarok fájdalmáról, aki pedig hallott róla, az azt hiszi, gyarmatainkat siratjuk. Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken és Kárpátalján saját hazájukban kisebbségként kell éljenek a magyarok miközben nyelvük, jelképeik ki vannak tiltva a közigazgatásból.

 

Arra, hogy van remény, álljon itt saját történetem:

Amerikai-magyarként, Amerikában élve autónk rendszáma „Viszlát” volt. Egyik alkalommal egy bevásárlóközpont parkolójából egy autó mindent elkövetett, hogy megelőzzön minket, majd elénk kerülve elállta az utunkat. Kiszállva annyit mondott tört magyarsággal: Én is magyar vagyok, ügyvéd vagyok, nem beszélek jól magyarul, majd átadta a névjegyét. Egy másik alkalommal, úton Washington DC felé egy autó előzgetett, villogott, integetett. Miután lehúztam az ablakot, odakiáltott „Én is magyar vagyok”, majd továbbhajtott. Ebből is látszik, mennyire fontos a magyaroknak az összetartozás.

 

Kincsként őrzöm a Trianoni szerződés újranyomásának számozott példányát, amit jövőre érdemes lenne újból kiadni, hogy bárki megvásárolhassa és elolvashassa. Ezúton kérem szíves együttműködésüket, bárhol is éljenek a világban, a „Trianon Bizottság” létrehozásához, hogy méltóképpen emlékezzünk meg nemzetünk kivéreztetéséről, és együtt lépjünk fel jogi úton a Trianoni szerződés érvényessége ellen.

 

Végezetül álljanak  itt Théophile Delcassé francia külügyminiszter szavai:

„Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha késsel a torkán aláírt egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás”.

 

Mostanság kiment a divatból a hazaszeretet, de azért én leírom, hogy az életemnél is jobban szeretem Magyarországot és Erdélyt.

 

Tisztelettel:

 

Gilbert Erika

amerikai-magyar állampolgár

Tel: +36-30-402-9545