top of page

1961-ben, Erdélyben, Alsótatárlaka falu mellett, a patak partján, egy hamvasztásos sírban – több égetett anyag tárgy között – egy 6,2 cm átmérőjű, helyi agyagból készült korongot ástak ki román régészek. (Azért itt, mert Torma Zsófia az 1800-as évek végén, a közeli Maros partján 10 ezernél több, ősi égetett agyag és néhány alabástrom tárgyat talált.) Ezen a korongon 3 vagy 4 rovás betű van bekarcolva, meg talán 2 összerótt dupla betű is, ámbár ez vitatható. Hogy mit akar jelenteni, azt nem tudom: ahány rovásszakértő, annyiféle jelentést olvasnak ki belőle, sőt valaha szovjet, román és szerb régészek is beszálltak a megfejtők közé, s még csillagképet is beleképzelt valaki. Ami igazán érdekes számunkra, az a korong, és rajta az írás kora: radiokarbon kormeghatározással kb. 6700-7500 évesnek találták.

 

Nehéz elképzelni, mit is jelent ez a 6700 év (vegyük a szerényebb dátumot). Hasonlítsuk össze más ősi dolgokkal!

     Vegyük pl. a legősibb írást, az ékírást. Az eddig megtalált legöregebb ékírás kb. 5500 éves. Ez azt jelenti, hogy a rovásos korong legalább 1200 éves volt akkor, mikor a máig megtalált első ékírást elkészítették.

     Vagy vegyük a legősibb népet: idén 5778. évet írnak, azaz Jáhveh – vagyis az igaz-élő- valóságos-Já – ekkor teremtette meg Ádámot és Évát. Tehát a tatárlakai korong valószínűleg több mint ezer éves volt már Ádám és Éva idején. Ez még nem a legősibb nép teremtése, azt csak később, Kr.e. 1500 tájékén gyűjtötte össze Mojsze – ahogy mi mondjuk Mózes – szétszóródott sémi törzsekből, az egyiket éppen a kor legeslegfejlettebb államából – Egyiptomból – kivezetve. Aztán rengeteg lázadó és másként gondolkodó kivégeztetése árán gyúrt a maradékból egységes népet. Ebben az időben – 3500 évvel ezelőtt –  rovásos korongunk több mint 3200 éves lehetett.

     Szintén ekkoriban, Kr.e. 1500 körül alakult ki a világ legnagyobb területű és legtovább tartó birodalma, a Hun birodalom. Kiterjedése körülbelül akkora volt, mint évezredekkel később a Szovjetunióé és Mongóliáé együtt, s 2000 évig állt fenn. Tisztában vagyok vele, hogy az Egyiptomi birodalom összesen kb. 3500 évig tartott, viszont közben kétszer szétesett, és az utolsó kb. 1000 évet római fennhatóság alatt töltötte. Nekünk, Magyaroknak közünk lehetett a Hun birodalomhoz, hiszen a világ minden népe minket azonosít a hunokkal. De ez nagyon messzire vezet, ne is menjünk most bele a részletekbe.

     Zárásként – némi népmesei fordulattal – akár azt is mondhatnám, hogy aki nem hiszi, járjon utána. De én mást javasolok: azt, hogy a magyarsággal kapcsolatos dolgoknak MINDENKI maga is járjon utána. Mert ma Magyarországon magyar ember, magyar iskolában effélékről  bizonyosan NEM HALLHAT!

 

(elődás-jegyzet)

Magyar idő

A tatárlakai rovásos korong

Feltöltve: 2018. ápr. 20., do

GOLARITS IMRE
bottom of page