Mai nyelvi szkafanderünk művien élettelen. Mondatburkain át már alig érezzük a különbséget a dolgok között, szavaink kifakulnak: pozitív benyomást tesz rá, a vendégek nem várakoztathatók, nem szerzett rá jogosultságot, a műsor megtekintése 12 éven aluliaknak nem ajánlott. Ezen kívül csak a szlengben vagyunk otthon egyre jobban: tökre csípem, dobd be magad, mozdulj rá. Pedig lehetne másképpen. színesebben, elevenebben és valóságosabban is; például: kedvére, ínyére van, fűlik a foga hozzá, hizlalja a szemét; ne árválkodjanak; nem az ő jussa, hogy jön ő ahhoz, műsorunkat 12 évesnél fiatalabb nézőinknek nem ajánljuk stb. Olyan szavaink is háttérbe szorultak, mint a jó, nagy, rossz, kevés, kicsi, erős, gyenge, eleven, teremt, alkot vagy a ront. Van viszont pozitív, komoly, negatív, biztosít, attól tartok, én azt gondolom, maximum hőmérséklet, alakul. Nemrég egy vezérigazgatótól ezt hallhattuk: a vállalat pozitív jövőkép elé tud nézni. A panelek szétfeszítik a mondatot: a nagy jövő előtt áll helyett a divatos jövőkép és a jellegtelen  divatjelző, a pozitív  tolult a beszélő ajkára. Hol van ez az eleven, értelmes népi szótól, íróink nyelvétől! Ahol van nagyravágyás, szorgalom, igyekezet, állhatatosság, kitartás, van előrelátás, élelmesség, magabírás, életerő, életrevalóság, és ahol bőven találunk szólásokat, közmondásokat is, mint a ki mint vet, úgy arat; a jég hátán is megél és sok mást. Petőfi, Arany, Móra és a többiek még használták a nyelvet: pihen a komp, kikötötték, benne hallgat a sötétség; híves, borongó őszi nap; már nagyocska voltam, olyan ötödfélesztendős, és már körül tudtam bukfencezni a pernyésgödröt, ha senki se látta.

     Érdemes akár többszörösen is megfaragnunk a jellegtelenül továbbképzett, hosszú szavakat, hogy tartalmasabb nyelvi eszközöket kapjunk. Nem véletlen, hogy a könyörtelenül nyílt és jellemes igei tövek meghíztak, bemohásodtak. A felesleg eltávolításával nyert eredetibb ige ugyanis már nem tesz lehetővé személytelen állításokat: színt kell vallanunk, szembe kell néznünk önmagunkkal is. Meg kell mondanunk: ki, mikor, mit és miért tett vagy nem tett. Ez nem könnyű; de a tiszta beszédhez néha kíméletlen szóvisszanyesésre is szükségünk van.