Az igekötő különleges képződmény. A Magyar Ragozási Szótár (a Magyar Értelmező Kéziszótárnak sajnos kis példányszámban megjelent kiegészítése) a rendes összetételek határát egy vastag vonallal jelzi, az igekötők és az igék határát viszont két vékony vonallal. Ez azt jelzi, hogy bizonyos körülmények közt elválik az igétől. Nemcsak az igétől, hanem származékaitól is. Ezt manapság sokan elfelejtik. Különösen a megengedő ige (helytelen szakszóval „ható ige”) melléknévi igeneve esetén: 

Ez csak akkor megakadályozható, ha Ausztria ismét maga határozza meg élelmiszer törvényeit és ellenőrizheti határait.

Lehet, hogy ez tényleg nem elmondható, de inkább nem kimondható. 

Az építmény nehezen megközelíthető.  Helyesen: Ez csak akkor akadályozható meg…, ez nem mondható el, nem mondható ki, nehezen közelíthető meg. 

De már ilyet is láttam: Nem ellenálltunk. 

 

Van olyan nyelvész, aki a latin előképzőhöz hasonlítja a magyar igekötőt, pedig nem olyan. A latin pre-, sub-, re- stb. sosem állhat külön. A németben van elváló és el nem váló igekötő. Pl. weggehen – ich gehe weg; versprechen – ich verspreche.  A magyar igekötő az előbbihez hasonlít, de nem egészen. A magyar igekötő névutókból, határozószókból, határozóragos főnevekből fejlődött, sőt, ma is keletkeznek újabbak. Némelyik eredeti szerepében is használható, de amelyik nem, az is megtartott valamit önállóságából: teljesen külön is állhat: Elmész? El. Hová tetted? Föl. Én ki, ő be.  Ilyenkor magába szívja az ige jelentését. Ezt a német igekötővel nem lehet megtenni. Birtokos személyragot is kaphat: nekimegy – nekem megy – ilyenkor már külön írjuk.

Mivel néha jelentősen megváltoztatja az ige jelentését (megköt – felköt – leköt), máskor csak befejezetté teszi (főz – megfőz), ha az ige előtt áll, egybeírjuk azzal. 

 

No de mikor nem áll közvetlenül előtte?

1. Az igekötő az ige után áll

− tagadáskor: Nem megyek el.

− felszólításkor: Menj el! 

− ha folyamatosságot fejezünk ki: Miközben jöttünk föl a lépcsőn…

− ha az igekötős ige elé kiemelünk egy bővítményt, amely hangsúlyosabb: Holnap végzem el ezt a munkát. A nagyobbat vettem meg. 

Kivételek:

− szembeállítás: Nem visszajött, hanem el sem ment.  

− fenyegetés: Elhordd magad!  

− „állító értékű tagadó kérdés”: Nem megmondtam?  (NyKK)

2. Az igekötő és az ige közé ékelődhetnek

− módosító szók: el sem fogadom, meg is tette, míg vissza nem jön. 

− segédigék: föl fogom írni, be kell fizetni

 

De nemcsak az igétől, hanem az igenevektől is elválik az igekötő. Például: el nem évülő bűncselekmény, a meg nem írt történet, be nem vallott kívánság.  Kivétel, ha a melléknévi igenév melléknévként állandósult. Például: X munkatárs megbízható.  De: X munkatárs nem bízható meg azzal, hogy ilyen ügyeket intézzen. Szembeállításban is egyben marad az igekötős melléknévi igenév: Az autonómia nem megadható, az autonómia jár.  Itt elválasztva mást jelentene a mondat. Nem azt akarjuk mondani, hogy nem adható meg, hanem ellenkezőleg, nemcsak megadható, vagyis nemcsak lehetőség, meg is kell adni. Ha pedig azt mondanánk: az autonómia adható meg, akkor az autonómián a hangsúly, az adható meg, nem például az önálló állam. Az igekötő áthelyezése tehát kiemelésre is alkalmas, kiváltja az ilyen idegenes, körülményes kiemelést, mint „az autonómia az, ami megadható.” Sajnos, az utóbbi szerkezet nagyon terjed, pedig nekünk jobb, tömörebb megoldásunk van, csak élni kellene vele.

 

 

Buvári Márta