Feltöltve: 2013. január 5, he

Patkó, ló, vaj...

Nem egészen két hét alatt két újságcikkben olvastam, és élő szóban is hallottam, hogy valaki összerúgta a port valakivel. Azt akarták kifejezni, hogy összevesztek, összekülönböztek. Csakhogy az erre vonatkozó szólás nem így van, hanem úgy, hogy összerúgták a patkót. Ugye világos: ez a szólás a lovas párviadal képét idézi. Gyalogos változatban: összeakasz-
tották a bajszukat. A port azok rúgják, akik táncolnak. „Éjfélig rúgták a port.” 
   A patkóról jut eszembe a ló. „Közös lónak túrós a háta” – mondják. Pedig hát mitől lenne túrós? Nem túrós, hanem túros, vagyis föl van törve-túrva a nyeregtől, mert szegényen mindig ül valaki. Az ilyen kisebesedett hátú lovat gyógyították őseink úgy, hogy húst tettek a sebre, hogy ne törje a nyereg. Ebből terjedt el az a tévhit, hogy a magyarok nyereg alatt puhított húst ettek. (Jobb híján lehet, hogy utána meg is ették azt a húst is – jól megsütve.)
   Viszont – bármilyen furcsa – semmi köze a lóhoz annak a szólásnak, hogy kilóg a lóláb. Hallottam már így: „kilógott a lovának a lába”. Meg így: „nemcsak a lóláb, hanem az egész ló kilátszik”. Pedig az a lóláb nem lóé, hanem az ördögé.
A néphit szerint, az ördögnek lópatája van, és ha emberi alakban jelenik meg, arról lehet fölismerni, hogy az emberi ruha alól kilóg a lóláb.
   Mikor lóg ki a lóláb? Akkor, amikor rájövünk, hogy valakinek vaj van a fején. Nem a füle mögött! Hiszen hogyan is lehetne a fül mögé tenni a vajat? A szólás alapja egy kis történet egy gyerekről, aki vajat lopott, és a kalapja alatt akarta hazavinni, de a vaj a napon elolvadt, és lecsurgott. Innen tudjuk, hogy „Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra!” 
   A fül mögött más van. Hogy micsoda? Nem tudjuk. Csak valami, amit csak sejtünk, el van rejtve, raktározva. Talán arra céloz a szólás, hogy az agyunk van a fülünk mögött. Akinek nincs a füle mögött, az nehéz felfogású. De akinek van a füle mögött, az nem egyszerűen okos, inkább ravasz, agyafúrt, hátsó gondolata van. Okos az, akinek van sütnivalója. A süt-
nivaló pedig az eltett kenyértészta, amelyből a következő kenyérhez a kovászt készítették. Akinek volt sütnivalója, az a következő héten is tudott kenyeret sütni, tehát gondolkodott előre. 
   A nem tiszta kezű, saját pecsényéjüket sütögető emberek sokszor így mentegetődznek: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze.”  Mindnek azért csak nem! Legfeljebb így áll meg a mondás: Még a szentnek is maga felé hajlik a keze. (Ugye, akkor én, aki nem is vagyok szent, miért ne kedvezhetnék magamnak vagy az enyéimnek?) Ne keressünk ilyen kibúvókat! 
   Ne feledkezzünk meg a dióról se: az bizony nem nehéz, hiszen a legnagyobb sem több két dekánál (hacsak nem a kókuszdióra gondolnak). A nehéz feladat kemény dió, mert a kemény diót nehéz föltörni. 
   A szólások színesítik a beszédet, és a magyar nyelv nagyon gazdag szólásokban. Valaki úgy fogalmazott: képeket vagdosunk egymás fejéhez. De ha rosszul használjuk őket, akkor képzavar támad. Az is közmondás, hogy aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul! – vagy tanuljon meg arabusul: Több szólástár is van forgalomban, utána lehet nézni. 

BUVÁRI MÁRTA:

Magyarul, magyarán

– Elrontott szólások, közmondások –