Egy kerületi lap egyik cikke így kezdődik: „Bár a kreativitás idegen szó, gyakran mégis az az érzésünk, mintha ezt a képességet a magyarok találták volna fel.”

     Bizony, a „kreativitás” idegen szó, de van rá magyar, nem is egy: találékonyság, ötletesség, leleményesség, alkotó szellem. Sajnos, ma nyelvileg kevésbé vagyunk leleményesek, nemcsak kevés új magyar szót alkotunk, még a meglévőket sem találjuk meg.

     A cikk további részében is hemzsegnek a fölösleges latin szavak: rekvizitum, kollekció, produktum, installál, emblematikus, objektek, szubjektek. A kollekció magyarul gyűjtemény, de sok esetben nem az idegen szó első jelentése illik szövegünkbe. Egy parányi gondolkodással meg lehet találni a megfelelő magyar szót. Például a rekvizitum első jelentése ’kellék’, de itt: „művészek, tudósok sportok rekvizitumai” egyszerűen (használati) tárgyai. „A legegyszerűbb eszköz… is magasztossá válhat, ha tudjuk, mily tiszteletet parancsoló produktum született általa. A produktum általában termék vagy alkotás, de itt inkább teljesítmény. „Felkértem… festőket és szobrászokat, hogy installálják egy-egy alkotásukba a pipák, botok… sokaságát”: szerkesszék bele egy-egy alkotásukba; „emblematikus tárgyai” helyett írhatta volna, hogy jellegzetes vagy jellemző tárgyai. Objekt és szubjekt magyarul nincs. (Ahogy leírtam, alá is húzta a helyesírás-ellenőrző.) Magyarul a latin szavakat, ha már használjuk őket, végződésükkel együtt használjuk: objektum=tárgy, szubjektum=egyén. A relikvia egyébként ereklye, de híres emberek tárgyairól ezt nemigen mondhatjuk, inkább azt, hogy emléktárgy.

     „K. T. ötlete a hazai képzőművészek színe-javát olyan kreatív alkotásokra ösztönözte…” – eredeti alkotásokra…

Ugyanezt tapasztaljuk, akárhol hallgatunk tudományos előadást, még ott is, ahol a magyar nyelv védelme a téma. Nincs sajátos, csak specifikus, nincs szempont vagy nézőpont, csak aspektus. Tüntetés helyett demonstrációt mondanak a tévében, és ha egyszer elhangzotta robbanás  szó, a következő mondatban detonáció van. A megelőzést már nemcsak az orvosok mondják prevenciónak, s a hagyományőrzők a nyelvi hagyományra fittyet hányva tradícióról beszélnek.

     Nem minden idegen szót tudunk nélkülözni, némelyik olyan sajátos fogalmat nevez meg, amely azelőtt nem létezett. Ha csak az ilyeneket használnánk, föl sem tűnnének, sőt, ezek gazdagítják nyelvünket.