Tisztelt Főszerkesztő Úr!

 

     Régóta olvasom a jobboldali internetes híroldalakat, de eddig még levelet a szerkesztőségeknek nem írtam. Előrebocsátom, hogy nem akarok kéretlenül semmiféle tanácsot adni, csupán mint egyik – eddig rendszeres – olvasójuk és a nemzeti értékek képviseletét ma különösen fontosnak tartó, a jövőért aggódó értelmiségi írom le röviden a véleményemet.

    Aggodalommal figyelem, hogy az Alfahír nyelvezete és stílusa is egyre közönségesebbé válik (a többi hírportál esetében ez kevésbé aggaszt, tegyenek kedvük szerint). Levélírásra tulajdonképpen az egyik legutóbb közzétett "írás" elolvasása után szántam el magam („Na, most telt be a pohár...”), mely szerintem már túllép az elfogadhatóság határán (és amelynek címe talán az én levelem mottója is lehetne). Megdöbbentett a közönséges, durva hangvétel, az egyoldalú, nagyképű indulatiság ("most már szerintem is elmehetnek a büdös francba!", "megértem, de leszarom"); az ilyesmi egy közönséges fórumbejegyzésnek talán elmegy, de híroldalon publikálni ilyesmit véleményem szerint elfogadhatatlan. Ez lenne a Jobbik mozgalom hivatalos, ajánlott híroldala, a biztos és alapos tájékozódás alappontja?

     Szakmámból adódóan tudom (magyar nyelvvel, kommunikációval, nyelvhelyességgel foglalkozom), hogy a mai fiatalos-szlenges médiában Önöknek is meg kell állniuk a helyüket (pl. nagyon fontos az olvasottság, és meghatározóan nagy a fiatal olvasók száma is, kedvükre kell tehát tenniük), mégis úgy hiszem: ez nem lehet mentség a gyakran előforduló nyelvi hibákra, elütésekre és a durva, esetenként alantas stílusra, vagdalkozó hangvételre. Mintha hiányozna a mértékletesség, az ízlés és az önkritika egyes megnyilatkozásokból, és bizony az anyanyelvi és gépelési minőség is igencsak ingadozik. Pedig ezek a – színvonalas – sajtóban szakmai tekintetben is alapkövetelmények. És a (nemzeti) médiának a mintaadó, tanító, köznevelő szerepe is óriási, égető szükség van rá. Az utóbbi időben az említett okok miatt idegenkedve lépek föl az Alfahír oldalára; de nem szeretném, ha ezzel mások is így lennének.

     Ha már írok, azt az élményemet is megosztom Önnel, hogy az előzmény – a Barikád – után a színek változása (a piros-fehér szín dominanciája a zöld szín hiányával) inkább a szocialista jelképrendszert idézte fel bennem, semmint az Árpád-sávos szimbolikát (bár csak feltételezem, hogy ez állhatott az arculat- és színválasztás, -változtatás hátterében), s bár igyekeztem megmagyarázni magamnak, és hozzászoktam, ma sem tartom szerencsés választásnak, változtatásnak.

     A nyelvezet egyre inkább a valamikor a Demokrata című újság által meghonosított cinikus és lekezelő (fitymáló) modorra, hangnemre emlékeztet, diáknyelvi és zsargonos kifejezésektől hemzsegnek a cikkek. Meglátásom szerint most még a Barikád – szintén joggal kritizálható – szintjét sem mindig éri el az utód, az Alfahír.

     Úgy érzem, hosszú távon az ilyen attitűd eluralkodása nem szolgálja a szimpatizánsok számának gyarapodását, mivel az értelmes olvasóközönséget ez inkább elriasztja. (Érdemes megfigyelni, hogy néhányan már jó érzékkel észrevették ezt a médiaszakmában is, tudniillik ennek a ma divatozó „fikázó” stílusnak a hitelromboló hatásait; ezért komolyabb irányban indulnak el.) Jó lenne egy igényesebb, nem pusztán gúnyra, szlengre és durvaságra építő újságírás felé lépéseket tennie az Alfahírnek is.

     Hangsúlyozom, mindezt építő, jobbító szándékkal írom, azt remélve: talán van annyi ideje Főszerkesztő Úrnak és a tisztelt Szerkesztőbizottságnak a napi rohanó tempó mellett is, hogy elolvassa és megfontolja egy szakember észrevételeit. A döntés mindenképpen az Önök kezében van.

Jó munkát és minél több

elégedett olvasót kívánok Önöknek,

 

üdvözlettel:

H. Tóth Tibor

 

***

 

Választ is hozott a drótposta. Változtatás nélkül idézzük:

 

"Tisztelt H. Tóth Tibor!

 

Köszönöm a levelét, észrevételeit. Az Ön által felvetett kritikák valóban jogosak is lehetnek, nekünk is nagy odafigyelést kíván, hogy hol húzzuk meg a határt stílus és nyelvezet tekintetében. Egyelőre én úgy érzem, hogy jó úton haladunk, betartjuk a határokat.

 

Bízom benne, hogy továbbra is olvasónk marad.

 

Üdvözlettel:

 

Magvasi Adrián"