Feltöltve: 2016. máj. 12., hé 

Magyarul, magyarán

Sokszor érzem azt, egyszerű, a magyar nyelvet használó, azon beszélő, olvasó emberként, hogy veszélyben van nyelvünk, veszélyben van a mobiltelefonok, az internet korában, a sok idegen kifejezés beáramlásával, s azért, mert egyre kevesebben vagyunk, akik óvnánk, féltenénk, vigyáznánk rá. Pedig egy másik nyelvben sem figyelhető meg a képszerű gondolkodásnak ilyen gazdagsága.

 

Néha eszembe jut, mit mondott Kosztolányi a magyar nyelvről: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.” – vagy Bernard Shaw drámaíró: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.” – Szavait biztosan sokan ismerjük, értjük és értékeljük, de nem elegen.

     Aztán egyik nap „beesik” egy levél szerkesztőségünkbe, hogy elfújja a felhőket a fejem fölül, és jókedvre derítsen:

 

 „…Hogy a fenébe fogja ezt megérteni? – ezt a sok „feneséget”?

A fene egye ezeket a...

Ha viszont a mondat végén vagy önállóan áll, csak (hátravetett) igekötővel helyes: A fene egye meg!
Egye meg a fene!
Egye fene! –  ez meg már teljesen mást jelent.
Eszi a fene...
A fene megette!
Mi a fene!
Hagyd a fenébe!
Ha a fene fenét eszik, ...
Fene ette volna meg...
Ez a fene ette gép már megint...
Fene jó dolga van.
Mi a fészkes fenét csinál?
Ha a székesfővárosba enne a fene, kérlek, jelentkezz! (jut eszembe egy „ismerősünk” klasszikus mondása...)

No és fene jó étvágya van ennek a szócskának: csak eszik és eszik és eszik... Vajon mit eszik és miért?*

Ízlelgetjük ezeket a különböző kifejezéseket! Annyi árnyalatnyi különbség van bennük, hogy csak na.
Hát ezt tanulja meg egy szegény külföldi!”

 

Ha vannak még olvasók, akik ilyen levelet rögtönöznek nekünk, akkor – ha fene fenét eszik is – a magyar nyelv még megmarad, s akkor talán megmaradunk mi is, magyarok – hiszen: „nyelvében él a nemzet”.

 

-----------------

CzuczorFogarasi szerint:

 

FENE - 1,(fen-e) mn. tt. fenét, tb. fenék. Átv. ért. am. fen-ő, ami fegyvert, körmöt, fogat fen mások ellen, azaz vad, vérengző, pusztító, kegyetlen, fenekedő. Fene vad, fene állat, fene bogár, fene ember, fene természet, fene rűh, fene rák.
Rokonságok, a következő szót is ide értve, a török fena (rosz), hellen jonh, jonoV (ölés, gyilkosság) stb.

2, fn. Általán az állati testen rágódó, s azt lassan-lassan emésztő kóranyag, seb, melyet máskép ráknak neveznek. Farkas fene, holt fene. A nép szájában igen is forgó kifejezés, mely gyakran legczifrább és tréfás elnevezéseket kap, mint: fitty fene, vizen kullogó fene, kadarkuti fene, apró fene, fias fene. Egyen meg a fene kenyér nélkül v. olyan apróra, mint a mákszem. Egyen meg a magad fenéje. Fene húzzon ki a gyepre stb.

 

Mit eszik a fene?

 

SZENTANDRÁSI ERZSÉBET