top of page

Új történelem

Feltöltve: 2013, október 11., hé

Annak is van lelke, aki nem hisz benne

A hittérítés ostobaság

Ferenc pápa

Az egyház szemléletét megváltoztató terveiről, a kor legsürgetőbb társadalmi gondjairól, szentekről és labdarúgásról is beszélt Ferenc pápa a La Repubblica olasz balközép napilapban 2013. október 1-én megjelent terjedelmes interjújában.

Az egyháznak kötelessége megnyílnia a modern kor előtt. Az Így fogom megváltoztatni az egyházat címmel megjelent írásban Ferenc pápa a napilap volt főszerkesztője, Eugenio Scalfari kérdéseire válaszolt. A nem hívő újságíró már nyáron is kérdéseket tett fel a pápának, amelyekre az egyházfő szeptemberben válaszolt.


Ferenc pápa mostani válaszai szerint a mai kor legsúlyosabb gondját a munkanélküli fiatalok és a magányos idősek elhanyagolása jelenti. Ez a pápa szerint nem kizárólag politikai-gazdasági kérdés, hanem egyházi is, és az egyházban eddig nem volt eléggé tudatos ezeknek a drámai problémáknak a sürgőssége.

A Szentszéknek van egy hibája, hogy túlságosan Vatikán központú. A Szentszék a Vatikán érdekeit figyeli és ezekkel törődik, amelyek nagy részben még világi érdekek. A Vatikán központú látásmód elhanyagolja a bennünket körülvevő világot. „Én nem osztom ezt a szemléletet, és mindent meg fogok tenni, hogy megváltoztassam" – fogalmazott Ferenc pápa az interjúban, amely egy időben jelent meg az egyházfőnek és a kúria és az egyház reformjával megbízott bíborosok vatikáni tanácskozásának kezdetével.

 

A pápa kijelentette, hogy az egyház vezetői gyakran önimádók voltak, udvaroncaik hízelgése és rossz tanácsadása befolyásolta őket. „Az udvar a pápaság leprája" – mondta Ferenc pápa. Elmondta, nem véletlen, hogy egyetlen egy elődje sem választotta a Ferenc nevet, amely a szegénység és a szeretet egyházát hordozza magában. „Ez a problémák problémája": Szent Ferenc egy nem magával, hanem másokkal törődő szegény egyházat hirdetett. Azóta eltelt 800 év, de a misszionárius és szegény egyház ma is aktuális – tette hozzá a Szent Ferenc nevét választó pápa.

 

A kérdésre, hogy a 7 milliárdos világban másfél milliárd a keresztények száma és a hitüket gyakorló olaszok alig érik el a húsz százalékot, Ferenc pápa úgy válaszolt, hogy nem célja a hittérítés. „A hittérítés ostobaság, értelmetlen, meg kell ismerni, meg kell hallgatni a másikat" – jegyezte meg.

Az ateistákkal kapcsolatban a pápa úgy fogalmazott, hogy annak is van lelke, aki nem hisz benne. Vele is előfordul, hogy ha klerikálist lát, azonnal feltámad benne az antiklerikalizmus. A klerikalizmusnak semmi köze nem kellene, hogy legyen a kereszténységhez – jegyezte meg a világi politikai hatalomra törekvő irányzatról.

 

Arra, hogy ki a legfontosabb szent, úgy válaszolt, hogy a szenteket nem lehet osztályozni, előbb tudja felsorolni a legjobb argentínai labdarúgó játékosokat.

 

Végül a politikáról szólva úgy ítélte meg, hogy a vad liberalizmus nem tesz mást, mint erősebbé teszi az erőset és gyengébbé a gyengét. „Nagy szabadság, semmi diszkrimináció, semmi demagógia és sok szeretet kell" – hangoztatta Ferenc pápa.

MTI


(forrás: erdély ma - egy szebb holnapért) 

bottom of page