top of page

Az ukrajnai lázításhoz hasonló eszközöket szándékoztok bevetni, kedves Charles? 

Új történelem

Kedves Charles!
 

Döbbenten hallom s látom, hogy az Amerikai Egyesült Államok az ukrajnai lázításhoz hasonló eszközöket szándékozik bevetni Magyarországon!

 

     Az is mélyen megrendített, hogy az „illiberális” jelzőt és a mögötte rejlő gazdaságpolitikai üzenetet képtelenek vagytok higgadtan, tiszta tudattal feldolgozni. Mellesleg, az üzenet nem is nektek szólt. A munka alapú társadalomnak magam is nagy híve, támogatója vagyok. Viszolyogva hallottam, hogy a világ pénzügyi hatalmasságai tűrhetetlennek ítélik ezt a törekvést, a magyar s talán az európai gazdaságpolitika meghatározó megváltoztatásának fontosságát, szükségességét! 

     Kedves Charles! 

     Nagy Karcsi társaságában találkoztunk több alkalommal is. Szegény már nincs közöttünk! Ő maga is megdöbbenne mindazon, ami körülöttünk velünk és Veletek történik! Könnyen elképzelhető, jobban megértenétek, s ez vonatkozik az államok vezető közgazdászaira is, miszerint a finánctőke túlhatalmát, a londoni City vezető elemzőinek makacsságát le kell törni, a spekulánsok életveszélyes, akár katonai manőverezésének gátat kell szabni. Amikor kivittétek Kínába a termelést, méghozzá nem is akármilyen technológiai háttérrel együtt, meglehetősen heves vitát folytattunk arról, hogy ebből Amerika – s nem túlzás, a világ számára is – súlyos következményei lesznek. Csökken az amerikai adóbevétel, nő a haszon, a profit, s hatalmassá válik a kínai gazdaság, meghatározó részesedésre tesz szert a világban. A munka alapú társadalom eredményeképpen!
     Már akkor jeleztük, ebből baj lesz, Amerika hosszú távon elveszíti meghatározó gazdasági–politikai szerepét. Szóval, súlyos témákról vitatkoztunk. Legfőbb érvem az volt, ha kiszervezitek a termelést, eladjátok az adóbevételeket és a jövőtöket! Ha nem is mindenben, de úgy vélem, sok dologban igazam lett. Akkor persze fogalmam sem volt arról, hogy egy szövetség köt majd össze bennünket. Nos, így már jobban érthető az illiberális felfogás okozta dühroham, az, amely Amerika-szerte végigsöpör politológusi, gazdasági tényezők körében. 
     Olykor azt tapasztaltam, elcsitulnak ezek – a szerintem mesterséges – viták. Ám nem. Amerika folyamatosan üzenget. Ebben nem hanyagolható el a Te szereped sem, mi több, nem is megbocsátható.

     Magyar a magyar ellen? Mert végtére is magyarnak kell tekinteni Gáti Károly washingtoni  egyetemi tanárt...

Segédleteddel szítjátok az indulatokat, a magyarországi, hatalomból kikerült vesztesek – ők a liberális világ kiszolgálói – ránk uszításával. Neveket nem mondok, tudod, nagyon jól tudod, kik járnak liberális pénzpolitikusok kegyéből Washingtonba, kik kapnak egyetemeiteken katedrát, kik rágalmazzák első kézből Orbán Viktort, a magyar miniszterelnököt, aki a nemzet bizalmát és szeretetét élvezi. Bizonyíték erre a többször is megnyilvánult félmilliós tömeg, a Békemenet, amely sztoikus fegyelemmel kiállt  a miniszterelnök s a magyar kormány mellett!

     S akkor jöttök Ti, előbukkantok, magyarországi antiszemitizmussal s illiberalizmussal vádolva azt a kormányt s miniszterelnökét, akit két alkalommal is kétharmados többséggel szavazott hatalmába a magyar nép! 

Nem más ez, mint lázítás!

     Addig hergelni a sajnos döntően liberális felütésű médiát és segédletével a lakosságot, amíg  sikerül polgárháborút kirobbantani Magyarországon. Nos, kedves Charles, ebből nem kérünk, és nem tűrjük azt, hogy ily módon beavatkozzatok e békességre vágyó nemzet életébe! Már Bill Clinton nekiment Orbán Viktornak, s most Barack Obama arra a mélypontra süllyedt, hogy beleavatkozott egy önálló nemzet – Magyar Köztársaság! – belügyébe. Ráadásul hamis vádakkal illetett bennünket: Az elnök beszédének a lényege az volt, hogy az új irányvonal szerint az USA nemzetbiztonsági érdeke a civil szervezetek védelme világszerte. Ebben a beszédben hat államot emelt ki, köztük Magyarországot, ahol a civil szervezeteket támadás éri.  Hazámat már többször érte hasonló kirohanás, de ehhez hasonló még nem.

     A világ – jelenlegi – legnagyobb hatalmának első embere tette ezt a nyilatkozatot.

     Amely, ha jól belegondolunk, kedves Charles, kontraproduktív! Arra kétségtelenül megfelelő, hogy a lázítók, a magyar, politikai hatalomból kiesettek új erőre kaphassanak! Obamával a háttérben!

     Jól megfontoltátok ezt?! Tudjátok  mit tesztek, mit műveltek? Világpolitikai szintre emelve a civil szervezetek panaszáradatát, amelynek bedől az Egyesült Államok elnöke..?! Aligha! – kedves Charles.

     A világ élénken emlékszik arra, hogy John Kerry külügyminiszter mily sokszor bukkant fel európai politikusokkal, Angela Merkel társaságában is, Kijevben, a Majdan lázongói körében. Céljuk, Janukovics elnök leváltása volt. Szították az indulatokat, lázítottak a demokratikusan megválasztott ukrán elnök és a kormány ellen. Sikerrel. Ma sem derült ki, kik lőtték le a Maláj utasszállító repülőgépet. Háromszáznál is több ember veszett el... Hajlok arra, hogy a fellázított s hatalomra került új erők keze is benne lehetett. Egyszer mindenre fény derül...

Az USA, a világ tőkepiaci túlhatalmasságainak sugallatára lassan-lassan lángba boríthatja a fél világot.

     Most itt vagyunk mi. Soron következünk mi. Lázítjátok a hatalmukból kiesett liberálisokat az illiberalizmussal keltve félelmet bennük! A magyar polgári–nemzeti tömegek ezt felismerik, ha így lesz. S nem tűrjük! Nem tűrjük, hogy Kijevből áthelyezzék a feszültséggócot! Hogy lángba borítsátok Magyarországot. Elnöki segédlettel!

     Mégis, az amerikai elnöki beszédírókból, tanácsadókból elveszett a józan ész?! Ezek a startégák, s mint Te, Charles, ne tudnátok, milyen alávaló módon árultátok el 1956-ban, a szent magyar októberi forradalom idején hazánkat? Hogy a „tartsatok ki”, a jövünk, segítséget nyújtunk – aztán a szovjet csapatok ismét lerohanták     Magyarországot! Tehát a súlyos adósságú Amerika most finom fenyegetésekkel illet bennünket, hátha lángra lobbannak a lázítók lángjai!

     Hogy hazánkból majdan - Majdan legyen!

     Ezt nem tűrhetjük!

     

     Baráti üdvözlettel,

     M. Szabó Imre dokumentumfilmes

 

     Budapest, 2014. szeptember 24.

 

Nem leszünk Majdan...! 

Feltöltve: 2014. 09.25., do

M. SZABÓ IMRE
bottom of page