A Gázai övezetben hatalmon lévő Hamasz egyik alapítójának a fiát még 1996-ban elfogta az izraeli rendőrség, és a 17 éves palesztin fiatalemberből, a Hamasz egyik nagyreményű, ifjú titánjából az izraeli Sin Bét, a belső elhárítás ügynöke lett. Zöld Herceg fedőnéven, tíz évig jelentett Maszab Hasszan Juszef a legbizalmasabb, a legmagasabb körökből szerzett értesüléseket, hatalmas előnyökhöz juttatva megbízóit a Hamasszal szembeni küzdelmükben.

 

A most 36 éves Maszab 2007 óta az USA-ban él, ahol politikai menedékjogot kapott.

 

A nem akármilyen, kalandos életéről könyvet írt (A Hamasz fia), és film is készült (A Zöld Herceg) a titkos ügynök ténykedéséről, azok miértjéről, okairól. Tavaly, az Izraeli Filmhéten, a film bemutatójára Budapestre érkezett jóképű férfival interjút készítettek. Ennek során nyilatkozta, hogy az ideológiai mozgalmak roppant veszélyesek, mert „az hajtja őket, hogy uralkodjanak mások felett, hogy alávessenek másokat az ő akaratuknak, és a rendszerük rabszolgájává tegyék az elnyomottakat.”

 

Azt is nyilatkozta még a Zöld Herceg, hogy „ A Hamasz az ideológiája nevében küldi az embereket a halálba. Eszméjük nem az emberek céljait szolgálja, hanem a halált üdvözíti az élettel szemben. Amit a Hamasz hirdet, az nem politika, nem nemzeti program, hanem egy vallási program, aminek a végcélja a zsidó faj elpusztítása, nemcsak Izrael államé.”

 

Kemény szavak, amihez még hozzájárult a fogságba került fiatalembernek az a felismerése, hogy az izraeli kihallgatási módszerek a Hamaszéhoz képest mennyire humánusak. Ennek hatására fogadta el, hogy az izraeli belső elhárítás ügynöke legyen. Feladatát nem anyagi ellenszolgáltatásért, hanem ideológiai és vallási megfontolásból végezte. Át is tért a keresztény hitre (Jézusi tanítás: „szeresd ellenségedet”).

 

Maszab hite először akkor ingott meg az iszlámban és a Hamasz elveiben, amikor felismerte, milyen brutális módszerekkel sanyargatja a szervezet az ártatlan lakosságot, köztük a gyermekeket, hogy céljait elérje. Meggyőződése szerint a Gázai övezet a politikai és vallási céljai érdekében erőszakot alkalmazó Hamasz terrorszervezet befolyása alá került, amely nem a lakosság érdekében működik.

 

Maszab bizonyára csak a Hamasz katonai szárnyáról, a Kasszám Brigádokról beszél, mert a különböző enciklopédiák, tudományos szótárak árnyaltabb képet adnak a Hamaszról.

 

A Hamasz célja pl. a nemzetek feletti muszlim egység (pániszlamizmus), felszabadítani Palesztinát az izraeli megszállás alól, egy arab állam alapítása, amely magába foglalná a Gázai övezetet, Ciszjordániát és Izrael jelenlegi területét.

 

Egy izraeli tudós (Reuven Paz) becslése szerint a Hamasz tevékenységének 90%-át a szociális gondoskodás, a kulturális és oktatási feladatok teszik ki, de a világ egyes országai (USA, Kanada, EU, Japán, Egyiptom, Izrael) szerint a Hamasz terrorista szervezet, más országok (Oroszország, Kína, Irán, Törökország és több arab ország) szerint pedig nem az. „ A Hamasz népszerű a Gázai övezet palesztin lakossága körében, amit annak köszönhet, hogy szociális szolgáltatásokkal látja el a megszállt területek lakosságát. A palesztinok nagyra tartják a Hamasz hatékonyságát és a korrupció – Fatahhoz képest – alacsony mértékét.” (Wikipedia).

 

Maszab szerint Ciszjordániában sincsen tiszta palesztin program, és az ország vezetése tele van korrupcióval, a szegények sorsával nem törődnek. A vezetők kastélyokban élnek, mindent felemészt a korrupció. Vagyis az egyik helyen (Gáza) egy fanatikus vallási vezetés, a másik helyen (Ciszjordánia) egy korrupt politikai kormányzás jellemzi a viszonyokat. Tehát nincs kiút, nincs iszlám megoldás.

 

A hazai ellenzéki megnyilvánulások sokban összecsengenek a maszabi helyzetelemzéssel, persze Magyarországra vonatkoztatva. Gyurcsányék szerint hazánkban is dúl a keresztény kurzus, tombol az orbáni diktatúra, a lakosság nyomora hidegen hagyja a velejéig korrupt állami vezetőket, akik a szegények sorsával nem törődnek (éhező gyerekek százezrei, 4 millióan a létminimum alatt, kormányközeli milliárdos oligarchák uralma a gazdaságban stb. stb.).

 

Maszabnak még fiatal kora, kiszolgáltatott helyzete mentség lehetett az árulásra.  De mi a mentsége az ellenzékünk hangadóinak, akik valótlan állításokkal mocskolják hazánkat ország-világ előtt, szankciókat követelnek Magyarország ellen az Európai Uniótól, gyúanyagot szolgáltatnak a világsajtónak azok aljas rágalmaihoz, és sorolhatnánk a végtelenségig. Árulkodnak a pártok vezérei, árulkodnak a „jogvédők” és egyéb „civil szervezetek”, akik külföldi apanázzsal, idegen érdekeket szolgálva,  legújabban az illegális betolakodókat hazánk, sőt egész Európa megszállására buzdítva munkálkodnak hazánk szuverenitásának megszűntetésén, az európai nemzetállamok felszámolásán, fellármázva, mozgósítva Európát és Amerikát, gyűlöletet szítva a törvényes magyar kormány ellen. A híres DK vezérkarában vagy a brüsszeli frakcióvezetői székben ülők és „civil” destruktív erők bizonyára nem tudják, hogy Maszab, aki a saját apját is börtönbe juttatta (hogy „így védje meg”), űzött vadként éli az életét, vérdíjat tűztek ki a fejére. Hogy egyetlen barátja egykori tartótisztje. Hogy Maszab elszakadt a népétől (apja is kitagadta), nem tartozik sem a palesztinokhoz, sem Izraelhez, sem a muszlimokhoz, sem a zsidókhoz, sem a keresztényekhez, sehova sem. Hogy csak járja a világot, sehol nincs otthon, minden lépését előre egyeztetni kénytelen. Valamiért még az életéről szóló, előre beharangozott film (A Zöld Herceg) bemutatóját is törölték[MHÉ1]  az Uránia mozi múlt heti, Budapesti Nemzetközi Dokumentum Filmfesztivál programjából. Pedig jó lett volna, ha a mi zöldhercegeink is megnézhették volna a filmet.

 

                                                                                           

 

Feltöltve: 2015.10.13., hé

SOMOGYI JÁNOS

Új történelem

A mi Zöld Hercegeink