Amikor 2012. áprilisában a Jeruzsálem Post-ban és ezt követően több hónapon át a világ számos médiájában megjelentek a dr. Csatáry Lászlóval kapcsolatos képtelen vádak, a valóság talajától teljes mértékben elrugaszkodott állítások a vele 1941. és 1945. között Kassán történtekről, megdöbbenve olvastuk azokat.

 

Csatáry László a többszöri felvetéstől, hogy – rágalmazásért, becsületsértésért  – jelentse fel Efraim Zuroffot, mereven elzárkózott, mondván, hogy nem kíván sajtónyilvánosságot, és ha kérdés merül fel a Kassán történtekkel kapcsolatban, arra bármely hatóságnak (rendőrség, ügyészség) készséggel válaszol, de csak nekik.

 

2012. július 18-án a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte házi őrizetét. Az ügyészségi kihallgatások alkalmával beadott indítványai ellenére sem változtatták meg a döntést. Ekkor határoztam el, hogy kérésének megfelelően, segítek neki nevét tisztára mosni és a valóságot feltárni. Megbeszéltük, hogy bármi lesz is a végkifejlet, a feltárt tények, bizonyítékok publikálásra kerülnek a nyilvánosság számára.

 

Közel egy éves levéltári kutató munka során kerültek elő az Magyar Országos Levéltárból, az Országos Széchényi Könyvtárból, Budapest Főváros Levéltárából, Kassa Állami Levéltárából, valamint Csatáry László magán irataiból azok a dokumentumok, bizonyítékok, amelyek egyértelműen cáfolják azokat az állításokat, vádakat, amelyekkel Csatáry Lászlót Efraim Zuroff mind a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, mind a médiában megtámadta.

 

2013 tavaszára már kézben voltak ezek a dokumentumok, majd később sikerült megszerezni azt az 5 kötetnyi nyomozási ügyiratot is, amelyet a Kanadai Szövetségi Bíróság kezdeményezésére a Kanadai Királyi Lovasrendőrség, a  RCMP végzett el 1993. és 1997. között Csatáry László kassai tevékenységére vonatkozóan. Ez a nyomozási anyag tökéletesen alátámasztja azokat a magyar és szlovák levéltárakból származó adatokat, dokumentumokat, amelyek Csatáry László vétlenségét bizonyítják.

 

2013 júliusában a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Csatáry-ügyet vádemelési javaslattal átadta a bíróságnak. A tárgyalására szeptemberben került volna sor.

 

Csatári László azonban 2013. augusztus 10-én elhunyt, és ez okból az eljárás a Büntetőeljárás szabályai szerint megszüntetésre került.

 

Ekkor úgy döntöttem, hogy az összegyűjtött bizonyítékok, dokumentumok alapján – ha már a bíróságnak nem lehetett átadni őket – könyvet adok ki. Ez  2014. októberében – több segítő jóvoltából – magán kiadásban meg is jelent,  s bekerült a könyvesboltokba (többek között az Anima, a Püski és a Magyar Menedék – volt Szkítia – üzleteibe).

 

A könyvből példányok kerültek többek között Magyarország köztársasági elnökéhez, az Országgyűlés Könyvtárába, a Magyar Országos Levéltárba, az ELTE, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudomány Egyetem könyvtáraiba, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába, az USA California Stanford Egyetem Könyvtárába, Kassa Állami Levéltárába, és még több más intézményhez, kriminológusokhoz, jogászokhoz és magyar jogvédő szervezetekhez.

 

 A könyvnek Facebook oldala is van, ez azonos néven fut a kötet címével (http://www.facebook.com/kassa-arnyekaban). Ide minden olyan esemény, megnyilvánulás felkerül, ami a könyvvel kapcsolatosan keletkezik, történik.

 

A Magyar Fórum a 2015. július 23. XXVII. évfolyam. 30. számában egész oldalas cikket jelentetett meg a könyvről.

 

A Kassai Polgár Kör november 24-én Kassán szervez egy könyv-bemutatót. Ennek az is jelentőséget ad, hogy a helyi történészek igyekeznek Kassa történelmét „helyére” tenni, és ehhez – ezzel a könyvvel – én is szeretnék hozzájárulni.

 

Az idén a Cseh CT2 televízió – a televízónak, a Cseh Köztárság elnökének és a Cseh belügyminiszternek írt tiltakozó e-mail ellenére –,januárban levetítette a „Night trains from Kosice” című, cseh nyelvű, hangalámondásos, 50 perces TV filmet. Az ennek alapjául szolgáló mű az USA Sam Houston Egyetemen készült Efraim Zuroff kezdeményezésére. 2013 novemberében került kiadásra Franciaországban. Ugyanezt a filmet angol nyelven áprilisban a zágrábi „Tolarencia Fesztivál” is műsorára tűzte.

 

A legfrissebb adat:

Birtokomba került a Kanadai Szövetségi Bíróság levelének másolata, amelyben közlik, hogy Csatáry László önként mondott le kanadai állampolgárságáról,, és nincs információjuk arról sem, hogy Csatáry Lászlót mi motiválta az állampolgárságról történő lemondásra. Ellene eljárás sem a Kanadában történt letelepedés körülményeivel kapcsolatban, sem háborús bűncselekmények miatt nem indult.

 

Ezzel megerősítést nyert és egyúttal Kanada által is bizonyítottá vált az, hogy a 2012-13-ban az Efraim Zuroff által a sajtónak szajkózott állítás, mely szerint „Csatáryt háborús bűntettek miatt megfosztották kanadai állampolgárságától és kiutasították”, ugyancsak nem fedi a valóságot.

Feltöltve: 2015.10.21., do

VERBOVSZKI SÁNDOR

A Csatáry-ügy a dokumentumok tükrében

Katt a képre

Új történelem

„Kassa árnyékában”