„Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.”

 Tanú
„A tiszta igazságnak sohasem volt köze a fondorlatos politikához,

és a politika sem tűzte ki soha céljául az igazság előmozdítását."

Herder

Értelmetlennek látom a különböző portálokon, fórumokon, komment-folyamokon zajló késhegyre menő vitákat és veszekedést. Ukrajnában, Szíriában, Irakban minden résztvevő fél úgy hazudik, mint a vízfolyás. Ne legyen senkinek illúziója bármiféle igazságosságról. A legtöbbet az egyszerű emberek vesztik ezen: életüket és egy nagyjából normálisan leélt élet lehetőségét. Ennek ellenére a vágóállatot látják csak benne a résztvevő felek. Kétszínű Európánkban sem tekintenek rájuk másként, a közemberek sem. Szerintem kb. ennyire érzékenyek a mi életünkkel kapcsolatban is, és kb. ennyire aggódnának, amikor a mi és gyermekeink életéről kell dönteni.

 

     Szaddam Irakjában az embargó alatt egymillió gyermek halt meg, mert az alapvető gyógyszerek sem juthattak be az országba, a második amerikai támadást követő évtizedes káoszban egy-egy koporsóba néha hat-hét, alig néhány éves gyermeket temettek el az iraki településeken, mert annyi gyermekáldozat volt. Az akkor írt cikkeimhez csatolt képeket az újságok az akkori kétszínű dogmák miatt nem voltak hajlandóak leközölni (semmi sem tud bennünket közelebb hozni egy tragédiához, mit a valóság), miközben a szerkesztőségekben zokogtak az emberek az emberi kegyetlenségek láttán. Szörnyű a párizsi merénylet, de számomra még szörnyűbb volt, amikor a 180 szír kisfiút tarkón lövő „menekültet” megtapsolták a müncheni pályaudvaron. A szíriai ásatásokon dolgozó magyar régészek másképpen látták az arab tavasz szír „forradalmát”. Rájuk a felkelők lőttek először, és ők a felkelőket látták először gyújtogatni és gyilkolni. Az állítólagos mérsékelt ellenzékiek ugyanúgy irtják az alavitákat, keresztényeket, siítákat, jezidiket, mint bármelyik terrorcsoport. Nőket, gyermekeket, öregeket –válogatás nélkül. Az oroszokat nem érdekelte, hogy ki kinek a zsoldosa Szíriában. Elsőként ütötték a szaúdiak, katariak, törökök, amerikaiak, izraeliek által támogatott csoportokat (akik hol innen, hol onnan veszik fel a fizetésüket). Az amerikai légicsapások is először azokat a bekerített kormányerőket bombázták, akik olyan stratégiai pontokat tartottak még ellenőrzésük alatt, amelyek mentén a támadó műveleteket fel lehetett volna építeni. A törökök, kurdok, amerikaiak, európai cégek (talán még magyarok is) legalább három éve vették az olajat a terroristáktól, szerelték fel őket modern fegyverekkel, biztosították az egészségügyi ellátásukat, és tízezrével utaztatták be az új és új harcosokat a területre.

     Eddigi életünknek vége. Összeomlott államok keretezik Európát, mely maga is omladozóban van. Menekültek milliói, szír, iraki, afgán, pakisztáni, jemeni, eritreai, szudáni, csádi, mauritániai, marokkói, líbiai, algériai, egyiptomi, nigériai, kameruni, kenyai stb. válsággócok. Megszállt területek, párhuzamos társadalmak, dzsihadista kiképzőhelyek egy olyan Európában, ahol bárki bármilyen igazságot kimond (az interneten közöl egy véleményt a migrációról), azonnal elveszti a munkahelyét Dániában, Svédországban, Ausztriában, Németországban. Nincsenek demokráciák. Hűbéri rendszerek épülnek ki mindenhol. Az ukránokat felfalatták egy háborúban érdekelt grúz maffiával, a törekvő Biden és Kerry fiúkkal. Ti sem tüntettetek akkor, amikor ötszörösére emelkedett a hiteletek törlesztőrészlete, de a pár száz forintos internetadó miatt külföldről meg lehetett benneteket szervezni. Sírhattok a korrupció miatt is. Nem vagytok jelen a saját életetekben. Az életteret, amit nem töltesz ki, kitölti más. Életképes civil társadalmat nem tudtál kiépíteni. Amit nem a kormányzati kör fog kitölteni, kitölti más, idegen érdek – biztos lehetsz benne, hogy még pusztítóbb módon. Nem fogja feszélyezni a közelséged, és eszébe sem fog jutni, hogy egy-két kiszolgálón kívül másnak is juttasson a rablott javakból. 

     Közben körülöttünk pedig egyre jobban elhatalmasodik az őrület. A románok még nagyobb Romániát (Moldova), a törökök még nagyobb Törökországot (türk egység), a szaúdiak új, mindennél szélsőségesebb arab birodalmat álmodnak (az oroszok megbuktatása helyett a szaúdiakat csinálták ki az alacsony olajárral). Az amerikaiak felszámolják a maradék Európát (sose szívlelték), az oroszok a saját megsemmisülésük elől futnak, a kínaiak tartják az ezeréves receptjüket: kivárnak. Mindegyik fél bármire képes, és már háborúznak is. A csöndben lévők meg jól keresnek ezen. A jelenlegi konfliktusokat a szembenálló nagyhatalmak helyi szövetségeseikkel vívott, úgynevezett proxy-háborújának (helyettesítő háborújának) minősíthetjük. Folyik az a bizonyos harmadik... Megvan a saját Szudétavidéke, spanyol polgárháborúja, balti megszállása, Besszarábiája. Neked, idehaza, pedig már nem az a nagy értelmiségi feladatod, hogy megint fikciók mögé bújva jól megmondjad a véleményed a másik, baromnak vélt magyarról. Be kell lásd, hogy minimum elvárás egy józanul gondolkodó embertől, hogy ne hazugságok kiszolgálója legyen. Sem egyik, sem másik fél nem fogja előkeresni a neten az éppen aktuális támogató véleményedet orosz vagy atlantista oldalon. Ugyanolyan egykedvűen fog feláldozni téged és gyermekedet, mint ahogy teszi most ezt egy szírrel. A nagy számokkal dolgozó erőknek te nem is létezel!

     Olyan sokat beszéltünk a kijózanító pofonról – ami után már nem tagadhatjuk meg a valóságot. Úgy beszéltünk róla, mint egy intézményről. Annyira hittünk az eredményében, de közben a történelem mást tanított nekünk. A világháborúk tömegeinek évek kellettek ahhoz, hogy megundorodjanak egymás gyilkolásától. Lehetünk mi is olyan kevesek, mint ők akkor, és olyan lelkületűek, mint most a szírek? Ott láthatjuk a materialista, evolucionista fatalizmus eredményét. Vajon mi történik egy olyan porig rombolt országban, ahol a lakosság felének el kellett menekülnie a lakóhelyéről? Mennyire térnek észhez az emberek, és mennyire hajlandóak a saját életükért tenni valamit? Meglepő és elkeserítő a válasz: a tévékapcsoló. Szíriában sajátos fejleménye a háborúnak, hogy megjelentek a polgárháború témáját is feldolgozó televíziós szappanoperák. A mindennapok eseményeiből építkező sorozatokat – mint egyfajta helyi Szomszédok-szériát – szírek tömegei követik a képernyő előtt ülve. A fegyveres jelenetekkel tarkított történetek a szomszédos országok tévétársaságainak figyelmét is felkeltették, így a szíriai harcok ihlette forgatókönyvek fordulatain már békében élő országok lakói is izgulhatnak. Vajon a magyarok is így fognak viselkedni négy év háború után?

 

„– Sikerült, Konrád, teljes siker!

– Mégis megnyertük a háborút?

– Nem.

– Elvesztettük?

– Nem.

– Nem értem: nem nyertük meg, és nem is vesztettük el? Mi a helyzet, ezredes úr?

– A lehető legjobb: a háború folytatódik.

– Meddig?

– A végtelenségig. Tovább, tovább és tovább…

– Egyszer be kell fejezni!

– Buta vagy te, Konrád. Akinek esze van, ’41 óta tudja, hogy ezt a háborút nem nyerhetjük meg.

– Ezredes úr, eszerint három éve úgy harcolunk, hogy semmi esélyünk a győzelemre?

– Sokféle győzelem van; ha a német hadsereg fennmaradhat, és mi egyenruhát hordhatunk, az már győzelem. A világ mégsem fog tőlünk megszabadulni.

– De mikor megyünk haza?

– Itt van az otthonunk.

– Fiaim vannak, mikor látom őket? Mi lesz belőlük?

– Katonák lesznek, mint az apjuk. És te büszke leszel rájuk.”

/Részlet a Halál ötven órája c. filmből/

 

     Az emberi szellem darabjaira hullik. A Dékány által sokat emlegetett materialista és fatalista evolucionizmus döntő diadalra jutott. Felfogása szerint a társadalmi fejlődés egyoldalúan függ az anyagi termelési tényezőktől, és fejlődés csak ennek a törvényszerűségeit követi. Elhitették a világgal, hogy hatalma ellen nem lehet lázadozni. Esetleg bevárhatjuk a fejlődése új szakaszát, elősegíthetjük, felgyorsíthatjuk a megszületését. Mindez azt jelenti, hogy a szellem munkája, a teremtő alkotás felesleges. Akik az anyagnak a társadalomban való hatalmát hirdetik, azok fokozatosan kizárják az emberi felelősség intézményét.

 

„A verseny, a valóban soha nem látott gazdasági fejlődés eredményeképpen olyan társadalmak jöttek létre, amelyek csak nagyon korlátozottan felelnek meg az emberi személyiség, az önálló, környezetét alakító, kreatív alkotó ember fejlődésének, sőt, a »fogyasztói« embertípus szinte nagyipari előállításának kedveznek. Modern paradoxon, hogy az érett személyiség nem ideális fogyasztó, az ideális fogyasztó a kapcsolataitól, céljaitól megfosztott, magányosan szorongó ember. A fogyasztói társadalom ideálja az infantilis személyiség, akinek jellemzői: bizalmatlanság, sőt ellenségesség, unalom, öncélú izgalomkeresés, erőszak, agresszivitás mint szorongásoldás. Az az ember, akinek nincsenek hosszú távú céljai, aki nem bízik senkiben, és a kapcsolatokat is fogyasztási cikknek tekinti, a legkönnyebben manipulálható, befolyásolható.”

/Kopp, Skrabski/

 

     Most pedig elő a józan paraszti ésszel: mit csinálsz most, hogy az elkövetkező éveket túléljed? Talán egyetlen emberben fog valami empátia ébredni irántad (kicsi az esélye, de talán sikerülhet). A melletted élő másik magyar fog csak egyedül szánakozni, hogy gyermekeid élete pokol, hogy nincs mit enned, vagy szétlőtték a házadat. Pártállástól függetlenül egyedül ő fog majd veled minden erejét megfeszítve rémülten keresgélni a romok között. Egyedül ő próbál majd vigasztalni, amikor a romok között meglátod saját alávalóságod eredményét. Mit fog akkor számítani az, hogy kire húztad az ikszet egykor. Sem marslakók, sem eszkimók nem fognak megküzdeni az életedért. Tiszteld a valóságot és az életedet, és akkor rájössz, hogy családod, a barátaid, rokonaid, a veled egy nyelvet, egy műveltséget birtokló emberek nélkül sehova sem jutsz. Aztán azt is megérted, hogy mi és a környezetünkben élő népek a legnagyobb hibát követtük el, amikor azt gondoltuk, hogy az egymással kapcsolatos problémák legjobb megoldása, ha olyan nagyhatalmú szövetségest keresnek, aki a másik kis nép ellensége. A két nagy megvívta a harcát. Ehhez a kicsik minden energiájukat odaadták, aztán a nagyok előbb vagy utóbb mégis elárulták őket. Aztán azt is megérted, hogy lényegtelen, hogy Párizsban, Nairobiban vagy egy nepáli faluban ölik halomra az embereket. Az éhségtől és szomjúságtól felpuffadt hasú, kisírt arcú kisgyermeket látva lassan megérted, hogy ez a meggyötört arc a te fiadé is lehetne, és emberiesség törvénye szerint valójában a te fiadé is.

     Mindezeket magamnak is mondtam...