top of page

Feltöltve: 2016. szept. 18., do

CSER FERENC

Magyar vagyok. Magyarnak születtem. Aztán életem során ért hatások, kudarcok, reményvesztés és belső kíváncsiság eredményeként belülről is magyar lettem. Magyar, aki magyar nemzettársaival sorsközösséget vállal – még akkor is, ha élete utolsó szakaszát nem hazájában, hanem idegen földön, önkéntes remeteségben éli le. Magyar, mert fölvállalja a magyar műveltséget, a magyar nép szemléletét és annak megfelelően cselekszik.

     Magyar vagyok és immár több évtizede megilletődve lépek évről évre október küszöbére. Október – hazámban az igazi ősz kezdete. Igazi őszé? Nem. Inkább a föltámadásé. Még ha csak remény alakjában is, de azé.

     Mert van honnan feltámadni. Vannak halottaink, akikre magyarként emlékezünk, akik példaként állnak előttünk, akik életükkel igazolták igazi magyar voltukat.

     Akkor is, ha nem a magyar nemzetből származtak. Nem, de vele vállaltak sorsközösséget, érte haltak. Akár golyó, akár kötél által kivégezve, akár a véres csatákban, akár a kevésbé látványos, az alig ismert, de még véresebb megtorlásban. Vagy a későbbi időkben, csupán csak a megtorló megaláztatást elviselve.

     Október 6. A magyar történelem gyásznapja. Ekkor végeztette ki Aradon Julius Jacob von Haynau tábornok, a Ferenc Jóska által a magyar szabadságharc leverésére kinevezett hóhér, a Brescia-i hiéna az elbukott szabadságharc 13 főtisztjét. Haynau 'megtisztelő' jelzőjét a néhány hónappal korábban levert olasz forradalomban betöltött 'dicső' szerepéért kapta, ahol is kegyetlenül és kíméletlenül végeztetett ki mindenkit, aki az osztrák császári önkény ellen bármit is tett, vagy szólt.

     Hiéna és hóhér. Zsidó asszony és osztrák báró 7. törvénytelen gyermeke, aki anyja körében nevelkedett és annak kultúrájában élve vallotta az erő, a megfélemlítés politikáját és vetett be minden lehetséges módszert az általa ellenségnek tekintettek megalázásába, megfélemlítésébe. Sértett hiúságában, hogy nem neki sikerült a magyar lázadást eltaposnia, hanem a seregek zöme az orosz haderőnél tette le a fegyvert, a magyar szabadságharcban a hajdani osztrák hadseregből kilépett és a magyar haderőhöz csatlakozó tiszteket példás kegyetlenséggel és kíméletlenséggel küldte a halálba.

 

 

A teljes cikk itt olvasható:

Októberi gondolatok

 

 

Emlékbeszéd Sydney-ben (Ausztrália), a Trianon Társaság 2016. évi megemlékezésén

 

Új történelem

bottom of page