Kilencvenegy évvel ezelőtt a Párizs melletti Trianon kastélyban Európa népei, az Antant-hatalmak erejével a hátuk mögött, keresztre feszítették Magyarországot. Erre a méltánytalan, bűnös döntésre emlékezzünk most, és minden év június 4-én, amíg a világ népei el nem ismerik ezt a magyar nemzettel szemben elkövetett igazságtalanságot. 

 

A magyar nép kollektív tudatában kilencvenegy éve sajgó sebként épült be a Trianon szó és mind az az üldöztetés, megaláztatás, melyet az e szóval jelölt, mára már fogalommá vált diktátum jelent. A magát a demokrácia egyetlen letéteményesének, a kultúra fáklyahordozójának tartó nyugat-európai népek minden, általuk szentnek tartott eszményre fittyet hányva, lelkiismeret-furdalás nélkül döntöttek egy ország, egy nép sorsáról. Bűnösnek kiáltva ki, Magyarország területének kétharmad részét − tekintet nélkül a nemzeti, etnikai határokra − elcsatolták, olyan, mesterséges bábállamokat is létrehozva, amelyek mára a történelem szemétdombjára kerültek. Ezzel a döntéssel minden ötödik, magát magyarnak valló embert a kisebbségi lét sanyarúságára kárhoztatták.

 

De Európa nem csak kilencvenegy éve követett el bűnt a magyar nép ellen, hanem azóta is folyamatosan. Trianon után jóváhagyó némaságba burkolóztak, mikor a benesi Csehszlovákiában, vagy Romániában, vagy Jugoszláviában megkezdődött a genocídium: a magyar kisebbség erőszakos felszámolása. S ez napjainkig is tart. Hisz nézzünk csak körül!  Erdélyben román bányászok kiverték Sütő András szemét, Szlovákiában azért vernek meg egy diáklányt, mert magyarul beszélt, Dunaszerdahelyen minden látható ok nélkül brutális rendőrattakot indítottak  magyar szurkolók ellen, Szerbiában családokat üldöznek el, pusztán magyarságuk miatt. És még lehetne sorolni a végtelenségig. És mit tesz mindezek megakadályozására az Európai Unió, amelynek pedig már mi is tagjai vagyunk?

 

Semmit! Hallgat! Miért? Mert a magyar kormány is hallgat. Mert a magyar nép hallgat. Mert kilencvenegy éve sulykolják belé, hogy bűnös, hogy semmitérő, hogy szégyellni való. Mert félnek tőlünk! Igen, azok, akik a toleranciát, a másság türelmes elfogadását hirdetik fennhangon, félnek tőlünk − mert nem értenek meg bennünket. Mert mi tényleg mások vagyunk, mint ők. Mi nem igáztunk le idegen földeket, mi nem lőttünk halomra lándzsás bennszülötteket, nem irtottunk ki népeket a civilizáció szent nevében. Minekünk soha nem kellett a másé, csak az, ami a sajátunk. Ezért a földért áldozták életüket az egri hősök, Rákóczi kurucai, Kossuth honvédei. Mert  itt zsenik születtek, akik megajándékozták az emberiséget a C-vitaminnal, a porlasztóval, a villanymozdonnyal, a golyóstollal és számtalan más találmánnyal. Mert nem értik gyönyörű nyelvünket, ennélfogva fogalmuk sincsen a költészetünkről, irodalmunkról, a világon egyedülállóan gazdagról. S végül, de nem utolsósorban: mert nem értik a lelkünket. Nem értik a Hunor és Magor, a két egy testvér üzenetét, hiszen az ő világuk sokkal inkább Káinban gyökeredzik. Nekik az a természetes, hogy elpusztítom a  másikat, hogy én legyek a legjobb, s nem az, hogy összefogással teremtünk.

 

Mindezekért büntetett meg minket Európa Trianonban, s ennek ártó szelleme a mai napig kísért, és kísérteni is fog addig, amíg bátran szembe nem nézünk vele. Amíg nem állunk ki a világ nagy színpadára, hogy elkiáltsuk fájdalmunkat, hogy az úgynevezett művelt nemzetek végre magukba szálljanak, bűnbánatot gyakoroljanak mindazon bűnök miatt, amelyeket ellenünk folyamatosan elkövettek. Hiszem, hisszük, hogy a Magyarok Szövetségében kifejtett munkánk ezen a téren is meghozza gyümölcsét, a nemzet végre felemeli lehorgasztott fejét, és Európa népei a magyarságot piedesztálra emelik − oda, ahol a méltó helye lenne.