top of page

Tisztelt Olvasó!

Választottunk

Feltöltve: 2011. november 27.

Magyarok Szövetsége, Kunszentmiklós, 2011. november 26.

Kunszentmiklóson tegnap lezajlott a Magyarok Szövetségének országos választása. Bomlik a nemzet. Talán ezzel a tőmondattal lehetne röviden összefoglalni a 10-16 óráig tartó rendezvényt. Mégsem szabad pesszimista gondolatokat gondolni e tőmondat mögé, ugyanis a választás számos tanulsággal szolgált. 

 

Tény, hogy kevesen vették a fáradságot, hogy elutazzanak Kunszentmiklósra. Ez betudható a nem megfelelő időpontválasztásnak is, hisz az advent kezdete előtti napon nem feltétlenül szerencsés országos rendezvényt szervezni. Ez a nap már a csendes várakozás idejére történő felkészüléssel telik sok családban, így egy  várhatóan  hangosabb összejövetelhez nem mindenkinek van kedve. 

 

Az, hogy valami megváltozott az elmúlt év során az MSz-ben, jól érezhető volt a sportcsarnokot betöltő hangulaton. Mintha halotti torra gyülekeztünk volna az ország különböző szegleteiből. Volt több nem őszinte mosoly és üdvözlés. Volt vita és volt mellébeszélés. Volt taktika, csalódás, sértődés. 

 

Azonban volt sok pozitív történés is. Voltak közeledések, őszinte mosolyok és örömteli találkozások. Voltak kimondott problémák és bátor kérdések. Voltak egymást tisztelő, egymásért aggódó emberek. Voltak igaz szavak és tisztázódott félreértések. 

 

És volt egy szavazás. Ennek eredményeként a fenti tőmondat mögött ott volt a további bomlást megállítani kész szándék és akarat. Benne volt a gyarapodás iránti vágy és a mindehhez szükséges akarat, elhatározás is. A másokkal való együttműködésre való hajlandóság, a béke keresése magunkban és az MSz-ben. Ha meglesz a képesség is ahhoz, hogy a báránybőrbe bújt farkasokat idejében felismerve az új vezetés nem engedi elhatalmasodni az MSz 21 pontját nem tisztelőket, minden esély megvan rá, hogy az elmúlt egy év elszenvedett veszteségeit pótolni tudja a Magyarok Szövetsége. Akkor a 2012. évi MOGY-on elmondhatja majd, hogy "Megfogyva bár, de törve nem" halad tovább a 21 pont által megszabott úton. 

     

Fogjuk fel úgy, hogy a szövetség az elmúlt egy évben eltévedt: felesleges és fárasztó kanyart tett. Tegnap bölcs döntést hozott, és visszafordult. Reméljük, hogy a régi irányban fog haladni.

 

Gratulálva az új testületnek, sok sikert, kitartást, erőt és egészséget kívánunk!

 

Választottjaink: 

 

Nagy László (nagy tapssal), Bődi Szabolcs (nagy tapssal), dr. Bene Gábor (nagy tapssal), Hegedűs György Attila (közepes tapssal), Szűcs Lajos (közepes tapssal), Rajkai Zsolt (kisebb tapssal) − és Molnár V. József szakrális vezető. 

 

                                                                                                                   k. m. sz

 

*

 

A tegnapi napon 3 éves lett a Magyarok Szövetsége, és a munkaértekezleten 172 érvényes szavazattal megválasztottuk az új országos elöljárókat.  

 

Az 5 + 1 fős testület 6 + 1 főssé növekedett − szavazategyenlőség miatt. 

A testület felkért még 5 tanácsadót: Gallai Magdolna (Fejér m.), Lesi Árpád (Kiskun m.), Molnár Ervin (Budapest / Gazdasági Tagozat), Szabados Péter (Fejér m.), Sziládi László (Kiskun m.). 

bottom of page