Tisztelt Olvasó!

Nincs miért szót szaporítanunk, mindenki, akinek füle van, szeme van, már tudja: szabadságharcunk legfontosabb állomásához érkezünk. Mostanság − talán e napokban, hetekben − dől el: rabok leszünk, vagy szabadok. Alábbi összeállításunk első írása − Csath Magdolnáé − önmagában kiváló jelzője, mutatója a helyzet súlyosságának: a pénzügyi világ elvetemült, gátlástalan magatartásának, a hazánk elleni egészpályás letámadásnak. De példát mutat arra is, hogyan próbálhat meg védekezni egy tekintélyes szakember a maga eszközeivel. A többi írás pedig azt villantja fel, mit tehet a nemzetéért aggódó sokaság. Tömegesen, hangosan tiltakozzon, amíg csak tud, amíg csak lehet. Amennyire csak erejéből és eszéből telik, elszántan védekezzék, mert nagyon nem babra megy a játék. Hanem mire? Ugye már nem kell mondanunk? Most már a gyengébbek kedvéért sem...

Csath Magdolna: Az Economistról, az Economistnak

A The Economist nevű brit gazdasági lapban cikk jelent meg a magyar kormányról és különösen pedig Orbán Viktor miniszterelnökről: "To Viktor too many spoils" címmel. A cím többértelmű, de azt sugallja elsősorban, hogy "a miniszterelnök minden hatalmat magához akar ragadni". Erre utal az alcím is, ami már fenyeget: "Európának többet kell tennie azért, hogy megállítsa a demokratikus normák lepusztulását Magyarországon." (Nocsak, Európa más mint mi? Mi nem vagyunk Európa? − tehetnénk fel a kérdést.) A cikk ezek után az Economist szaklaptól idegen, személyeskedő és durva stílusban fogalmazva sorolja fel, hogy mi miatt is kell Európának fellépnie a magyar kormány ellen.

   Először is azért, mert "Orbán Viktor, Magyarország konzervatív miniszterelnöke láthatóan egy "nem sok jót ígérő intrikus". A mondat szó szerinti fordítás, de hozzáteszem, hogy a használt jelző, amelyet "intrikusnak" fordítottam első értelme gazember, csupán a második az "intrikus" (villain). Majd rátér a cikk az első fájó pontra, az alkotmányra. Így ír: "az új alkotmányról és a kapcsolódó új alaptörvényekről az otthoni bírálók és Magyarország külföldi "barátai" egyaránt azt mondják, hogy azok egy új önkényuralmi rendszer felé irányítják az országot." (Nocsak, vajon kik lehetnek Magyarország azon "barátai", akiknek az a legfontosabb, hogy külföldön panaszkodjanak a magyar kormányra? A barát nem itthon kellene, hogy segítsen?) Később a cikk így folytatja:  "A kétharmados többség sem jogosítja fel a Fideszt arra, hogy magához ragadja a hatalmat olyan független szervezetek felett, mint a bírói testület, a központi bank, a költségvetési ellenőrzés szervezetei, továbbá, hogy a választási szabályokat a saját érdekei szerint módosítsa." Ezek az események igen csak kínosak kell, hogy legyenek annak az EU-nak, amelyik a lehető legbüszkébben állítja magáról, hogy "sziklaszilárd demokráciát és jólétet kínál". (Hát ez is érdekes. Tényleg "sziklaszilárd demokratikus alapon" mozdították el legutóbb a görög és olasz miniszterelnököt, és tették helyükre az EU választotta pénzembereket? Azután tényleg demokratikus volt, amikor addig szavaztatták Írországot EU-s szabályokról, amíg igen-t nem mondtak? És ha a jólét őre az EU, akkor ezt hogyan tudja összeegyeztetni a periféria országokra kényszerített megszorításokkal, amelyek a pénzvilág érdekében óriási életszínvonal-zuhanást hoznak mindenhol? )

   A cikk ezután kiböki azt, ami miatt − szerintem − valójában íródott. "A Fidesz aláássa a központi bank függetlenségét", és ez "politikai kockázatot" jelent. (Kérdés: kitől is kell függetlennek lennie a Magyar Nemzeti Banknak? A magyar érdekektől? De akkor kiknek az érdekeit kell képviselnie??)

   Végül jönnek a tanácsok: a felsorolt "bűnökért" nemcsak a hitelt kellene megtagadni Magyarországtól, de az Európai Bíróság elé kellene idézni a banktörvény miatt, mivel ez ellentétben van azokkal a szerződésekkel, amelyeket Magyarország a központi bank függetleségének elfogadásaként aláírt. (Ugye, egyre világosabb, mi a baj, és miért is aggódnak egyesek valójában?) 

   De a szavazati jogunkat is fel lehetne függeszteni. Továbbá az európai vezetőknek hangosan és egyértelműen el kellene ítélniük Orbán Viktor antidemokratikus viselkedését. Hiszen mégis csak kellemetlen, hogy ezt először az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton tette meg! Végül pedig a legjobb módszer az lenne Orbán "jó útra térítéséhez", ha az Európai Néppárt, amelynek a Fidesz is tagja, kirúgással (bocsánat, de ezt a szót használja a cikk!) fenyegetné meg.

   Fontos megjegyzés végül, hogy a cikknek nincs szerzője. Miért nem merte a nevét megadni az, aki írta?

A cikk megdöbbentett, hiszen nem vártam volna, hogy egy profi szaklap ennyire képes lesz beállni egyetlen érdekcsoport mögé, és kritika nélkül, egyoldalúan szemlélve közöl olyan véleményeket, amelyek valódiságáról saját maga nem lehet meggyőződve. Ezért "olvasói levelet "küldtem a szerkesztőségbe január 5-én azzal, hogy nagyon szeretném, ha leközölnék. Kíváncsian várom, mennyire tiszteli ez esetben a lap a demokráciát, és mennyire ad hangot a cikkével kapcsolatos ellenvéleménynek. 

A következőt írtam:

Tisztelt Uram,

Megjegyzéseket szeretnék fűzni a "To Viktor too many spoils" című, a lap 2012 január 7-ki számában megjelent cikkhez. Nem vagyok Fidesz tag, és magam sem értek egyet a kormány gazdaságpolitikájával. Ennek ellenére úgy hiszem, hogy ez a cikk túlzottan egyoldalú. Mivel hosszú ideje a "The Economist" előfizetője vagyok, ezért jól emlékszem, mennyivel megbocsátóbb volt a lap az előző balliberális kormányokkal. Talán azért, mert azok soha nem mentek szembe a Magyarországra irányuló nyugati érdekekkel. Az elmúlt nyolc évben a szocialisták és a támogató liberálisok alatt a magyar gazdaság teljesítménye és a lakosság életszínvonala még a régiónkban lévő országokéhoz képest is romlott.

   2002-ben a magyar gazdaság versenyképessége alapján még a 30-dikak voltunk a nemzetek listáján, 2010-re viszont lecsúsztunk a 42-dik helyre. (IMD Versenyképességi Évkönyv, Lausanne, Svájc). A korrupciós indexünk is drámaian romlott. (Transparency International elemzések). A KKV-k ezrével mentek tönkre, mivel az EU Kisvállalati Törvénye nem került Magyarországon alkalmazásra. És igen: a kormányok saját elvtársaikat és a hálózatuk tagjait tették az összes kulcspozíciókba, beleértve a rádió- és tv-csatornákat, postát és közlekedési vállalatokat, de még néhány állami egyetemet is. Most Önök arra ösztönzik az EU-t, hogy lépjen fel a magyar kormány ellen azért, mert rendet próbál csinálni azután, ami kárt az előző kormányok a társadalmi értékrendben és a gazdaságban tettek. Biztos vagyok benne, hogy Önök is tisztában vannak azzal, hogy országunk legnagyobb gondja az eladósodottság. De hogyan jutottunk ide? A 2002. évi, a GDP 60%-a körüli adósságot az előző kormányok több mint 80%-ra tornázták fel. De a lakosság sem a gazdasági, sem pedig a társadalmi fejlődésben nem látja ennek eredményeit. De akkor hol is van az a pénz, amit most vissza kell fizetnünk? Apropó, a cikk arra hivatkozik, hogy az EU demokráciát és jólétet hozott a tagállamoknak. Szeretném akkor tudni, hogy az EU-t miért nem zavarta, hogy az elmúlt nyolc év alatt az életszínvonal és a szegénységi statisztikák jelentősen romlottak Magyarországon? Miért felejtette el az EU figyelmeztetni a szocialistákat, hogy nem jó arra buzdítani az embereket, hogy valutában adósodjanak el? Ez az eladósodottság is egy olyan komoly probléma, amelyet a mostani kormánynak kell megoldania. Sorolhatnék további példákat a hozzá nem értésre, a felelőtlen és átláthatatlan kormányzásra és a korrupcióra, amelynek következtében Magyarország mára az EU perifériájára sodródott. Ezek a jelenségek miért nem aggasztották annak idején az EU-t és a nyugati főáramú médiát? A jelenlegi kormány kevesebb mint két éve működik. Hatalmas hibákat is elkövetnek. De egyszerre, párhuzamosan túl sok problémát kell megoldaniuk: közöttük is a legnagyobbat, az adósság problémáját. Esetleg Önök ajánlhatnák Orbán úrnak, hogy kövesse az ír példát! Miért is ne? Ha a gazdag Írország kezdeményezheti adóssága átütemezését, akkor a szegény Magyarország miért ne tehetné ugyanezt? De bírálhatnák Önök a kormányt azért is, hogy nem tesz eleget a magyar lakosság fogyása ellen, aminek, részben, a folyamatosan romló egészségügyi ellátórendszer az oka. Szóval sok területen lehetne tanácsokat adni, illetve kritikával illetni az Orbán kormányt. De akkor miért éppen a központi bank ügye és az új alaptörvény tartalma idegesíti Önöket és néhány EU vezetőt a legjobban? Az Önök lapjára − eddigi tapasztalataim alapján − a kiegyensúlyozottság a jellemző. Többek között én is ezért olvasom, mint professzionális hírforrást. Ezért nem értem, hogy most, ebben a témában miért ilyen egyoldalúak?

Dr. Csath Magdolna professzor, egyetemi tanár