Tisztelt Olvasó!

 

2012 márciusának idusán csak egy kérdés lebeg előttünk: Pártok, mindenek felett? Kérdezem, nemcsak magamtól, de Olvasóinktól is.

     Székely sorsomból indulok ki. A valamikori nincstelen világban, amikor sem világítás nem töltötte be fényével otthonainkat, sem élelem nem roskadozott a boltok polcain, az életünk, ha nem is boldog, de élhető volt. Nem, nem kívánom vissza, csak arra keresem a választ, hogyan vészeltük át a sötét éveket.

     Bizony, a válasz egyszerű: összefogással. Szomszéd szomszéddal, rokon rokonnal, barát, koma a baráttal, komával.

     Ugyanúgy, mint ahogy Csaba testvér menti a jövő gyermekeit anyagilag a semmiből, de mégis a legtöbből, ami nem más, mint a legértékesebb kincs: szeretet, jóság, tisztánlátás.

     Ugyanúgy, ahogy a „gördeszkás pap”, a tiszteletreméltó Lendvai Zoltán atya neveli fiataljait az életre a zalai falvakban.

     Aztán elém került Vargha Anna „Levelek Skóciából” című könyve, mely − Istennek hála − a Szilaj Csikó kiadásában jelenhetett meg − összefogással, szeretetből. S hogy miért az ő levelei? Mert levélről levélre bizonyosodott be, mekkora ereje, felelőssége van annak a közösségnek, amelyben élünk. Milyen nagy a szerepe az egyházaknak a nemzetmentésben, milyen nagy a haszna azoknak az egyesületeknek, amelyek ilyesféle célt tűztek maguk elé.

     Ki ne hallotta volna, hogy meghiúsult egy-egy kilakoltatás? Ki ne hallott volna arról, hogy közösségek mentettek meg fagyhaláltól szűkölködő embereket? Folytathatnám, de biztosan azt kérdezné a kedves Olvasó, hogy kiben lehet megbízni? Kihez fordulhatnak? Hogyan induljanak el, ha éppen ők érzik a késztetést, hogy tenni kell valamit? 

     A válasz ugyanolyan egyszerű, mint a kérdés. Ha nem lanyhulunk, ha félszemmel a politikán tartjuk tekintetünk, de annak eredményességét magunk és a körülöttünk levők sorsán mérjük le, nem csalódhatunk. Ha nem kételkedünk magunkban, s nekilátunk, csak eredménye lehet, ha tiszta a szándék és őszinte a tenni akarás.

     A cselekvés ideje érkezett el; a politika ma még játssza, hogy tesz, cselekedik, de mert túl nagy a falat, aminek nekigyürkőzött, nélkülünk semmire sem képes. 

     Ha tiszta a szándék, és van hozzá akarat…

     Ménesünkben – a Szilaj Csikó szerkesztősége − egymásnak feszülnek a kérdések: belföldi, külföldi lapok véleményei, napi ki-mit-mondott, mit cselekedett, s mit kellene tenni… Olyan esendőek vagyunk, annyira félrevezet bennünket a mindennapi híráradat, hogy néha mi is, akik új utakon szeretnénk járni, akik új időkre készülünk,  átmentve a régiből, ami jó, megspékelve azzal az újjal, ami érték: jóság, szeretet, egyetértés – még mi is eltévedünk. 

 

 

Reményik (Végvári) Sándor: 

 

Pünkösdi királyok

 

       „…Ki marad az úr itt,

       Elválik, elválik,

       Bár sors verte népünk,

       Mi élünk, nem félünk,

       Mert a mi kezünkben

       Még a koldusbot is kivirágzik!”

                        1919. március 22.

 

A feladat a miénk, a koldusbotosoké. A lehetőség is a miénk, a koldusoké. A márciusi kokárda virága is a miénk, a szabad, de előrelátó magyaroké.