Tisztelt Olvasó!

Selyemzsinórt kapott a köztársasági elnök

Feltöltve: 2012. március 29 - április 2., do

VARGA DOMOKOS GYÖRGY

 

Tisztelt Olvasó!

 

Új köztársasági elnökünk lesz. Nem akarnék nagyobb jelentőséget tulajdonítani ennek, mint amennyit megérdemel, az eset néhány mozzanata azonban – tanulsága révén – távlatosabb figyelemre méltó. 

 

A mai napon (2012. március 29.) a Magyar Nemzet vezércikke a következő címmel jelent meg: „Elnök Úr, gondolja át!” A mondandója lényege, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök  rendkívüli lehetőséget szalasztott el azzal, hogy a húsz éve írt kisdoktori dolgozatát vizsgáló egyetemi tényfeltáró bizottság régóta várt jelentésének nyilvánosságra kerülése után nem azt közölte, hogy lemond, hanem azt, hogy nem mond le. E tényhez a selyemzsinór postázója – egyebek között – ezt fűzi hozzá: „Szépnek gondolható gesztus kitartani a valóban mértéket nem ismerő, iróniának hazudott, mocskolódó bírálatok nyílzáporában. Csak éppen haszontalan, felesleges. Ez a harc megnyerhetetlen. Az intézmény rombolása, a tisztességes közéletbe vetett hit porladása így megállíthatatlan. Világos ez, mint az egyszeregy. És gondoljunk csak bele, hogyan beszéljen ezek után tisztességről, becsületről, hitelességről politikus ebben az országban? Hogyan állíthatnánk azt, hogy ez most már nem az a bizonyos következmények nélküli ország?”

 

Kicsit átrakosgatva és összekapcsolva a megfelelő szavakat, a reálpolitika hatalmának erősödését vehetjük észre. Mindenki tudja ugyanis ebben az országban, hogy a kisdoktori elkészítésének schmitti módszere nem az egyedi volt, hanem az általános. Főleg élsportolók, intézményvezetők, hasonlók körében. Egyedi volt viszont az a módszer, ahogy például Gyurcsány a rendőrfőnökeivel és rendőrterroristáival 2006 őszén végigverette, -lövette a maguk módján joggal tiltakozni vagy békésen ünnepelni akarókat. Ennek fényében igencsak visszás dolog a kisdoktoris elnök maradásától félteni a közélet tisztaságát, s nem félteni, mondjuk, a valódi terroristák háborítatlan közéleti szereplésétől, vagy a notórius közvagyonfosztogatóktól...

 

A reálpolitika szempontjából azonban kitűnik a selyemzsinóros üzenet egyfajta logikája: a világ ilyen-olyan hatalmai is elküldték a magyar balliberális törzsnek a maguk üzenetét: tartsatok ki, majd mi megszorongatjuk Orbánt, ha túl sokat ugrál. A magyar miniszterelnöknek ebben a helyzetben hazai támogatókra, ill. a hazai támadások tompítására van szüksége. Ehhez elég jó hatalomtechnikai eszköznek tűnik a köztársasági elnök beáldozása: sokaknak szerez örömet, elégedettséget vele, s kevés baja származhat belőle. Van híve elég, akikre ugyancsak számíthat ezen a rivaldafényes poszton...

 

Selyemzsinór visszaadva

 

Talán nehezen hihető, de ritkán örültem ennyire tévedésemnek, mint a köztársasági elnökünk esetleges távozása dolgában. Abból, hogy a Magyar Nemzet köntörfalazás nélkül távozásra, lemondásra szólította fel, szent meggyőződésemmé vált, hogy a selyemzsinórt küldték el neki. S ki más, mint maga Orbán Viktor? Reálpolitikai megfontolásból: az államelnök kikezdett személye immár több kárt okoz a miniszterelnök kényszerű politikai hadakozásai során, mint amennyire hasznára tud lenni. Ezért véltem úgy, hogy hamarosan új köztársasági elnökünk lesz. 

   Bolond ésszel csak arra nem gondoltam, hogy a nagybetűs Élet mindig okosabb mindannyiunknál. Nem abban kételkedem, hogy a selyemzsinór elment. Hanem abban nem voltam elég kételkedő, hogy Schmitt Pál esetleg nem fogadná el a selyemzsinórt. Hogy ki fog állni igazáért. Akár Orbánnal szemben is. 
   Be is kell töredelmesen vallanom: mióta köztársasági elnökünk a legfőbb közjogi méltóság  székében ül, most először bólintottam rá elismerőleg. Eddig én sem láttam őt többnek, mint a miniszterelnök meghosszabbított karjának. Különösebben nem ítéltem el ezért, mert ha nem nekem kell a feltétlen szolgálatot gyakorolnom, akkor el tudom fogadni azt a fajta okoskodást, hogy a balliberális országrontók ellenében kívánatos a nemzeti oldalon a minél erőteljesebb összehangolódás. Ám ennél is fontosabbnak és örvendetesebbnek vélem, ha ez az összehangolódás nem fajul el odáig, hogy a kétharmadból kihal az egészséges ellenvélemény, önvédelem, sőt, a hatalommegoszlás. A hatalom természetrajzához tartozik ugyanis, hogy kellő tükör híján mindenkit képes eltorzítani, még a legnagyszerűbb személyiségeket is. 

   Örvendezésem tehát ennek szól: Schmitt Pál merte az igazát választani a selyemzsinór ellenében. Államelnökünk megemberelte magát. S ebből csak jobban jöhetünk ki. Még a miniszterelnök is.

 

Selyemzsinór meghúzva

 

Levelet kaptam kebelbéli barátomtól, több munkatársamtól, mondván, nem osztják köztársasági elnökünket védelmező, bűnét elnéző véleményemet. Vannak helyzetek, amelyek megítélésében többet segít a távlatos idő, mint a vég nélküli vitatkozás. Első idevágó írásomban röviden ecseteltem, hogy a pártos sajtóban mutatkozó jelek szerint Schmitt Pálnak elküldetett a selyemzsinór, méghozzá miniszterelnöki reálpolitikai megfontolásból. Második írásomban annak örvendeztem, hogy a köztársasági elnök megemberelte magát, kiállt igaza mellett, udvariasan elhárította a selyemzsinórt, s ez a fejlemény nemcsak az ország – a hatalommegoszlás –, de még miniszterelnökünk szempontjából is kedvező fejlemény lehet. Most pedig – hogy köztársasági elnökünk mégis lemondott – itt állok a harmadik, az utolsó főszerkesztői jegyzet előtt.    

 

S mivel az idő jótékony távlataira kívánnám bízni a történtek helyénvaló megítélését, csupán néhány benyomásomról adnék tárgyszerű tájékoztatást a Tisztelt Olvasónak, a szóban forgó esettel – a köztársasági elnök lemondásával, lemondatásával, a selyemzsinór meghúzásával – kapcsolatban. 

 

Schmitt Pál kisdoktorijának a politika színpadára terelése (a balliberális törzs részéről) éppen olyan ügyesen kiszámított és hatásos kampányfogás volt, mint a kilencvenes évek elején a 3,60-as kenyér. Annyi különbséggel, hogy a szoclib kampánykenyeret akkor leginkább az „alsóbb rétegekkel” kajáltatták meg, a kisdoktori-ügyet meg szélesebb körben, amelybe komoly tudós emberek is bőven beleértendők. Joggal örvendhetett a ballib politikuscsürhe az Országgyűlésben az elnök komor szavai közepette: megint az ő sötét lelkük szerint írták Magyarország forgatókönyvét. Lehet, hogy az ezúttal az ő sorsáról is döntő orbáni reálpolitika az egyetlen helyes válasz erre a kutyakomédiás nagypolitikai világra, ám – még mindig a benyomásaimról tudósítok – riasztó volt az a ridegség, amellyel a legfőbb közjogi méltóság minden érdemével egyetemben, egyetlen intéssel kiiktattatott a magyar politikai életből a javíthatatlan országrontók ördögi szándékát tökéletesen beteljesítve.

"...elég jó hatalomtechnikai eszköznek tűnik
a köztársasági elnök beáldozása"