Vajon mennyit ér az a tudomány, amelynek fejlődéstana képtelen magyarázatot adni e  voltaképpen erősen „természetfeletti” jelenségre: macska és bagoly felhőtlen játszadozására? Amennyire csak lehet, még meg is látogatják egymást a másik életterében: a macska felkapaszkodik a bagoly fájára, a bagoly le-leröppen a macska kedvenc leshelyére. Bújnak, dörgölőznek egymáshoz, mint az egymásnak való párok.

   

Képzeljük el azt a pillanatot, amikor először merészkedtek közel egymáshoz! Mit érezhetett az egyikük, mit a másikuk? Óhatatlanul felvetődik a kérdés: melyikük volt vajon a kezdeményező? A macska? A bagoly? Ott ücsörgött esetleg a macska a nap melegítette kedvenc kövén, a bagoly meg óvatlanul arra szállt, arrafelé ereszkedett le, suhant alá a fáról? S észrevette, hogy a macska felszökken érte, utána is kap a levegőben, de igazából nem akarta megfogni, megragadni? Vagy nagyon is meg akarta, de nem sikerült neki? A fekete – mert éppen fekete – macska kellőképpen bosszankodott is rajta, erre a gyöngybagoly – mert éppen gyöngybagoly – újra leereszkedett, hogy adjon neki még egy esélyt? Ezen az önfeláldozó  nagylelkűségen meg úgy meglepődött a macska, hogy ez örökre megalapozta természetellenes, vagy inkább: természetfeletti barátságukat?

   

Természetesen nem tudhatjuk, pontosan hogyan történt. A lényeget azonban nagyon is észrevehetjük: a világ egyáltalán nem úgy műkődik, ahogy ezt a közkeletű tudások és a hirdetett törvények, törvényszerűségek összerakják a fejünkben. Másképp fogalmazva: ha tudni akarod, hogyan működik, ha szeretnéd, hogy másképp működjék, ellent kell állnod a tudásra és törvényre vonatkozó közhiedelmeknek és saját megcsontosodott vélekedéseidnek.  

 

Hinned kell abban, tisztelt Olvasó, hogy a lehetetlennek, elviselhetetlennek, kilátástalannak tűnő élethelyzetek mellett, mögött, felett ott vannak, ott sorjáznak, ott pompáznak az eddig a szemed elől, lelked elől rejtőzködők. Ha egy senki kis macska és egy senki kis bagoly képesek meghitt barátságra lépni egymással, ha e két kis senki állat képes legyőzni természetes félelmét, képes a semmiből – legszívesebben azt mondanám: egyetlen fillér nélkül – lélekkel megtölteni a maga életét, akkor a mi lehetőségeink, esélyeink sem szűkösebbek, kevesebbek.

   

Csak kellő alázattal nyissuk meg szemünket – s szívünket hozzá. Mert akárhogy is köttetett ez a természetfeletti barátság, egyvalami bizonyosan állítható: a feltétel nélküli bizalomnak volt váratlan  hozadéka a különös, életre szóló ajándék.