Tisztelt Olvasó!

 

A hollókoszt kifejezés látszólag csak a madárbarátok érdeklődésére tarthat számot, valójában azonban inkább a népi etimológia tárgykörébe tartozik: a fülének idegen, érthetetlen  „holocaust” kifejezést magyarította imígyen a jó nép. Ám az sem állna távol a valóságtól, ha azt  mondanám, hogy inkább az éber éterfigyelők megtéveszté-

sére szolgál: hiszen számítógépes programokkal, számítógép vezérelte nagyhatalmú eszközökkel szűrik ki a szürke tömegből a benne rejtőzködő, politikailag helytelen renitenseket, a csökönyösen másképp gondolkodó-

kat. Azokat például, akik azt hangoztatják, bár volt zsidóelhurcolás és volt zsidóirtás, de a  gázkamrás és krematóriumos rémtörténetek már a „holobiznisz” tartományába tartoznak. 

 

De hát miért kell ilyen érzékeny kérdésben csökönyösködni? Akinek valakijét elhurcolták, annak így is, úgy is fáj a veszteség. Miért kell a fájdalmát még tetézni is? Kinek és miért jó az történetesen, hogy Orosházi Ferenc – mint tette mostanság – kiáll a köz elé, és Kertész Imre Sorstalanságából olvassa fennhangon azokat a részle-

teket, amelyek szerinte azt bizonyítják, még Auschwitzban, a hírhedt haláltáborban sem voltak gázkamrák? 

 

És kinek és miért jó az, hogy annyi hallgatás után magam is újra a „zsidótémát” feszegetem? Ráadásul ingyen... Gy. P. „filmesztéta” állította volt az Élet és Irodalom hasábjain, hogy jól megélek az antimszemitizmusomból... Szükségem van nekem megint az ilyen, épületes  megjegyzésekre?!

 

Hajlok rá, hogy a már ránk szabadult – és még ránk váró – ezer nyomorúsá-gunk enyhítését, közös kivédését, tartós elhárítását nem segíti elő, ha figyel-münket, hadakozó kedvünket egy kiválasztott ellenségre, a „zsidóságra” fókuszáljuk. Még kevésbé segít, ha ráadásként a cigányságot is melléjük csapjuk, s együtt gúnyoljuk vagy rettegjük őket. Nem csupán „szent” meggyőződésem, hanem szigorú logika diktálta, kikezd-

hetetlennek tűnő következtetés: jobb jövőnk szempontjából nem létezik haszontalanabb dolog, mint ilyesféle felhívásokat alkotni és közzétenni:

 

„Támogassuk az otthonszülést!

A cigányok Indiában, a zsidók Izraelben, a magyarok Magyarországon!”

 

Félretéve az egyéb emberiességi szempotokat, most csak három nyomós, gyakorlatias érvre hivatkozom, röviden, lényegretörően. 

 

1) Ki szaporodik gyorsabban széles e hazában: a „cigányság” vagy a „magyarság”?  

2) A cigányoknál és a zsidóknál mitől magyarabbak azok a nem zsidók és nem cigányok, akik a maguk javára, és nem a nemzet, nem a magyarság boldogulására cselekedtek – s bólogattak, hajladoztak idegen érdekeknek – 

az elmúlt évtizedekben?

3) Ha nem az számít, hogy zsidó-e, cigány-e, magyar-e, hanem az, hogy közös nemzeti érdekeinket szolgálja-e, akkor miért érdekes egyáltalán, hogy valaki zsidó-e, cigány-e vagy sem?

 

Nos, saját tapasztalatból mondhatom, hogy valójában teljesen  mindegy. Ha létezik – márpedig létezik – nemzet-

rontó magyar, s ugyanígy nem bűnöző cigány és magyar, nemzeti érzelmű zsidó, akkor csakis a vaskos tévedés kockázatával ítélhetünk valakit nemzet- és magyarellenesnek pusztán a származását ismerve vagy arra gyana-

kodva. De tovább megyek: ha valakit pusztán a vélt származása folytán tekintünk eleve magyar- és nemzet-ellenesnek, s küldünk „otthonszülésre”, a legjobb úton haladunk afelé, hogy a magyar nemzet ellenségeinek amúgy is erős táborát szaporítsuk és szilárdítsuk. Vagyis éppen azt fogjuk tenni, amire a hollókoszt-üzlet kiagyalói és gyakorlói annyira áhítoznak: magyargyűlölő zsidót csinálunk a magyar zsidóból, magyargyűlölő cigányt a magyar cigányból. S mivel a felettébb hatékony hollókosztos világpropaganda hullámai messzire csapnak, nyilvánvaló veszteségeink még ennél is nagyobbak: nemcsak a hollókosztos ürügykeresők, de a javíthatatlan, tudatlan  jóhiszeműek is teli torokból kiabálnak ellenünk. 

 

A legjobb tehát hollókoszt témában meg sem szólalni?

 

Sajnos nem így van. 

 

Nem véletlen, hogy a hollókoszt-mítosszal való szabad üzletelést – páratlan módon – a  törvény erejével igyekeznek védeni, körbebástyázni. Szintén saját bő élettapasztalatom, hogy jóhiszemű emberből – különösen a fiatalok körében – sokkal-sokkal több van, mint megátalkodottból. Ezért aztán a hollókoszt-mítosz közvetlen vagy áttételes segítségével rengeteg embert, rengeteg ifjú lelket lehet elszédíteni, hamis vágányokra – élet-

utakra – terelni, alantas célok lelkes szolgálatába állítani. A hollókoszt-üzletelők számára az erős, összetartó, szaporodó család és az erős, összefogó, szaporodó magyar nemzet egyaránt ellenség. Egyik sem elég kiszol-

gáltatott ahhoz, hogy kétes politikai és anyagi üzletelések kívánatos alanyai lehetnének. Ezért aztán zsidó, cigány, és nem zsidó és nem cigány fiatalokat egyaránt érdemes arra bíztatni, hogy szeressétek a melegeket, a másságokat, vonuljatok, parádézzatok velük együtt Budapest utcáin, mert ez az igazi „tolerancia”, „humaniz-

mus”, „befogadás”, „szabadság”, s ez az igazi harc a kirekesztők, a rasszisták ellen, s ez az igazi kiállás a kisebbségekért, az elnyomottakért, a másságokért. 

 

No, de nem csak merő képzelgés ez? Rosszhiszemű feltételezés? Mi közük van a zsidóknak a melegekhez, a parádézásukhoz? Meg a cigányoknak? A zsidó és cigány fiataloknak? 

 

Nagyon fontos különbségtétel következik: az alanti híradás és a bemutatandó reklámfilm alapján nem az tudható, hogy éppen zsidók vagy éppen nem zsidók állnak az egészséges családi modellel és az egészséges magyar nemzettel szembeni mozgósítás mögött. Hanem csak az tudható, hogy a moz-gósítók csupán a hollókoszt-misztérium jóvoltából képesek a zsidó fiatalok jelképerejű kulturális intézményét, a Bálint Házat cakk-pakk bevonni a melegfelvonulás szervezésébe. A zsidó fiatalokkal sikeresen hitetik el, hogy a melegek ügye teljesen az ő ügyük is. Jártam a Bálint Házban, szót váltottam ottani ifjakkal, s tudom, miről beszélek: azok a fiatalok tele vannak jóindu-lattal, eszük ágában sincs ütközési felületet keresni, harcba bocsátkozni a nem zsidó magyarsággal. Viszont „hollókosztos”  szocializációjuknak köszön-hetően  teljes odaadással készek mindenféle „kisebbségek” lelkes támogatá-sára a többség ellenében, ha valaki erre buzdítja, erre szervezi őket. Azt tehát nem kell tudnunk, ki zsidó, ki nem, az viszont az egészséges önvédelem tartományába tartozik, hogy felfigyeljünk arra, ha hollókosztos üzletelők a hazai zsidóság szervezeteit mozgósítják a többség – a többségi normák – ellen. Vagy a cigányokat, melegeket ugrasztják ellene. Ezért üdvözlendő a Hunhír.info munkatársának alapos körülnézése. A „meleg büszkeség”  és a hazai zsidóság című írásnak már az alcíméből kiderül a később bizonyítást is nyerő, meghökkentő tény: A zsidó házban készülnek a vonuló melegek transzparensei.

 

„Véletlenül –  ismétlem: véletlenül – bukkantam egy olyan hírre, amely a melegség és a zsidóság különös viszonyába enged bepillantást. – írja Szalay László. – Kivételesen nem este, hanem délelőtt látogattam el a ’Milla’ fészbuk oldalára, s ott ezt találtam: ’Mi ott leszünk holnap! A programot és az időpontokat itt találjátok: https://www.facebook.com/events/438928726117924/’

 

(...) S ahogy nézegetem a ’Pride’ fészbuk oldalát, érdekes hírre bukkanok. (...) ’Ma transzparens- és stencilké-

szítő workshopot tartunk 7 órakor a Bálint Házban! Nálunk van minden kellék (festék, kartonok, filcek), már csak a jó ötleteket és a jobbnál jobb szlogeneket kell elhoznotok magatokkal! Stencilekhez hozzatok táskát, pólót! Ott találkozunk! 

At 7pm in Bálint Ház we are hosting a banner and stencil making workshop! We have all the accessories (paint, cartboard, markers), but we need awesome ideas and slogans from you! Bring shirts and bags for stencils! See you there!’”

 

De mi is ez a Bálint Ház? Idézet jő a Bálint Ház hivatalos honlapjáról: 

 

"A Bálint Ház a magyar zsidó közösség otthona, egy hely, ami összehoz. Találkozási pont szervezetek, kultúrák, ismerősök és ismeretlenek, zsidók és nem zsidók között. Egy érzékeny, a találkozásokra fogékony, állandóan változó otthon, ahol meghatározóak a hazai zsidóság hagyományai, közös-ségformáló eszményei. Közösségi térként programjainkkal minden tartalmas élményre vágyó embert várunk. Kínálatunkban biztosan talál az érdeklő-désének, igényeinek megfelelő műsort, szolgáltatást, legyen szó kultúráról, vallásról, filmről, játszó-

házról, testmozgásról vagy egy jó beszélgetésről. Van véleményünk a társadalmi problémákról, és segítünk, ahol lehet. Együtt vetjük fel a kérdéseket, együtt keressük az utakat, válaszokat − Önökkel, Veletek. (...) 

 

Egy erős, párbeszédre és együttműködésre képes, önfenntartó, folyamatosan fejlődő magyar zsidó közösség létrejöttének katalizálása. Egy pozitív alapo-kon nyugvó, a jelenben álló és a jövő felé tekintő, kortárs zsidó identitás kialakítása. A hagyományos zsidó értékek (a család tisztelete, a tanulás, a szellemiek szeretete, aktív társadalmi részvétel) integrálása a jelenbe. 

 

Egy minden generációt megszólító, és a közöttük lévő kapcsolatokra építő, azokat erősítő zsidó közeg megteremtése. A társadalmi igazságosság erősítése, az ember és a demokratikus pluralizmus képviselete." 

 

A cél tehát a zsidó identitás kialakítása, a hagyományos zsidó értékek „integrálása”, stb. – állapítja meg a szerző. A kortárs zsidó identitás kiala-kításába pedig a jelek szerint beletartozik a melegség ’integrálása’ is. Aki nem hiszi – ajánlja Szalay –, nézze meg az intézmény honlapján, mely közösségeknek biztosít rendszeresen helyet a Bálint Ház. Íme a névsor: 

 

"Bét Orim | Budapest Pride | Eszterház Egyesület | Hallássérült Zsidók Egyesülete | Hóra Budapest | Hosana - Munkaszolgálatosok Társasága | Humana folyóirat | Intergenerációs Klub | Jaffe | Látszom! Hajléktalan Művészek Fesztiválja | Magyar Társasjátékos Egyesület | Magyar Zsidó Festészet Kedvelők Köre MAZS | Mazsike | MONA Alapítány | NANE Egyesület | R16 Pódium | Ringató | Szombat folyóirat." 

 

Nos, a „magyar zsidó közösség katalizátora"-ként ismert Bálint Ház a „Pride” egyik székhelye. Vajon miért? – töpreng a szerző. 

 

A „Miért?”-re többé-kevésbé tudjuk, megadtuk a választ. A felvonulást mélta-tó, a támogatására buzdító reklámfilmben (lásd fentebb) az egyik megszólaló azon az égbekiáltó igazságtalanságon háborog, hogy ha hasonlóképpen meleg társával szeretnének majd gyereket (örökbefogadni), azt a törvények nem tennék lehetővé, vagyis őket kirekesztik a többségi társadalomból. Eszébe sem jut azon tépelődni, hogy ugyan már, milyen terméketlen életmintát, csa-ládmintát kapna az a gyermek, akit befogadnának? A gyerek nem játékszer, akivel kedvünkre kísérletezhetünk, hogyan siklatható ki az élete. Ez a fajta életfelfogás, hogy nekem, a normaszegőnek, minden tekintetben ugyanaz jár az élettől, mint az természetes normakövetőknek –  sőt, a toleráns többségnek elvárhatóan az én kisebbségi normáimat kell szolgálnia és követnie! – ugyanarról a tőről fakad: a hollókosztos bűntudat-mítoszból. Politikai szándék kérdése csupán, hogy éppen kit akarnak üldözöttként meghirdetni (zsidót, cigányt, meleget stb.), aztán üldözöttsége címén kiváltságossá tenni, kiváltsága folytán normaszegővé tenni, normaszegése folytán többségellenessé (magyar- és nemzetellenessé) tenni. 

 

Ismerjük már tehát a szép látszat mögött a sanda valóságot. Még ha a súlyával, romboló erejével  nem vagyunk is még eléggé tisztában. Vajon hány életet tesz tönkre a bűntudatmítosszal édesített divat követése? Hányan választják csak azért a másságot, mert ilyen csilivili reklámfilmek bíztatják, hogy ne elégedjél meg a más nem-

béliekkel, próbáld ki a sajátodat is?  

 

De tudjuk-e, mit tehetünk ellene? 

 

Alighanem jó nyomon jár, aki úgy gondolja, hogy helyére kell tenni a hollókosztot. Ez a bűntudatfegyver sokkal hatásosabbnak tűnik, mint valaha is sejtettük. Hiszen módszeresen magyargyűlölő zsidót csinál a zsidóból, magyargyűlölő cigányt a cigányból, többséggyűlölőt mindenféle kisebbségből. Jó nyomon jár Orosházi Ferenc, amikor azt hangoztatja, hogy Kertész Imre, Nobel-díjas írónk szerint – a Sorstalanság ezt igazolja – nem volt holokauszt. De rossz nyomon jár, amikor arról kezd értekezni, hogy a mű irodalmilag pocsék. Merthogy nem az. Irodalmilag is kiválónak mondható teljesítmény, ahogy Kertész Imre látszólag egy haláltáboros, auschwitzos témáról írt, valójában pedig felmentette a németeket a hollókosztos kollektív vád alól. Nem kétséges, hogy ennek is volt köszönhető a világraszóló díj. Meg annak is, hogy nagyon sok értelmes, igaz zsidó ugyancsak vitatja a gázkamrás, krematóriumos hollokoszt megtörténtét. 

 

Helyeselhető, hogy Orosházi szabadságharcosként nyilvános felolvasást vállalt a könyv idevágó részeiből. Nem helyeselhető, hogy mindjárt azt is szükségesnek látta igazolni, hogy kommunista múltunk kétes történelmi szereplői egytől-egyig zsidók voltak. Ugyanis ezek a zsidók tisztességes zsidókat is üldöztek: tehát nem a zsidóságuk volt a megkülönböztető jegy, hanem valami más. Ha nem ezt a mást nevezzük meg, akkor a levegőt ragadjuk meg, nem a lényeget... És az sem helyeselhető, hogy magányos harcosként Orosházi szinte bíztat, ide lőjetek, ide azzal a három évvel. Mert elrettentésül esetleg meg fogja kapni. Több eszmecsere, gondosabb szervezés, nagyobb körű, hatásosabb, médiaszerte elhallgathatatlan fellépés szükségeltetik. Mert így még az is előfordulhat, hogy Orosházit sittre vágják, és néma csend fogja övezni. Csak a hollókoszt-üzletelők fognak megint a markukba röhögni. 

 

Ne így legyen!

 

S hogy ne így legyen, hátha ez a jegyzet is segít valamennyit, Tisztelt Olvasó.