Tisztelt Olvasó!

 

A minap távolsági buszra szálltam fel az egyik budai út BKV-megállójában; a rendszerváltás kevés maradandóan jó intézkedéseinek egyike, hogy BKV-bérlettel Volán-buszokra is fel lehet szállni a főváros területén, ám csak ott – természetesen –, ahol egyébként is megállnának. Nos, belefeledkeztem egy érdekes könyvbe (történetesen a jógáról szól), s elfelejtettem leszállni. Előre megyek a vezetőhöz, ötvenöt év körüli, nem túl életvidám emberke, s mondom neki, hogy jártam, s kérdem tőle, nem állna-e meg a következő – amúgy nem távolsági – megállóban. Rögtön rávágja, hogy nem. Majd azért hozzáteszi: sajnálom. – Köszönöm szépen! – feleltem neki, s magam is elcsodálkoztam, hogy komolyan gondoltam, hisz semmi gúny nem csengett (vagy inkább: zörgött) a hangomban. Helyet foglaltam, mert így hosszú út állt még előttem. De alig ültem le, odaértünk a soron következő BKV-megállóba, s a távolsági busz szépen bekanyarodott, finoman megállt, s kitárult az ajtaja. – Köszönöm szépen, Uram! – intettem a vezetőnek, s persze hogy mosoly öntötte el arcomat, s derű egész lelkemet. 

 

Aztán, már csak úgy egymagamban lévén, átvillant eszemen: üzenet érkezett. Nem biztos, hogy kivonulásunk a napi össztársadalmi gondok pártpolitikusi hajlamú, indíttatású megoldásából – megoldási törekvéseiből, törtetéseiből –; másik oldalról pedig a magunkba mélyülés és az égiekre való figyelés erősödése a világ, az emberiség, a boldogulás ellen való vétek volna. Hiszen a hagyományos – pártok, tömegközlések, pénzérdekek uralta – térben nem lehet ilyen felismeréshez, ilyen életre szóló tapasztalathoz jutni, mint ezen a bizonyos távolsági buszon. Lehet, hogy többet tehetünk a világmegváltásért egyetlen ilyen élmény átélésével és továbbadásával. „Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten” – szól a hétköznapi bölcsesség. Más korokban működő s elegendő aranyszabály. Manapság mélyebbről kell felfelé, kifelé indulnunk. Ha szép adjonistenedet rútan, zordan fogadják, akkor is szép adjonistennel kell viszontfelelned. Mert nem adhatod fel hited, hogy a Lélek, a Lelkiismeret ott tanyázik a másikban, csak ebben a pokoli zűrzavarban erősen megkérgesedett. Ám ugrása készen vár a rendületlenül, rendíthetetlenül jó szóra...