Orbán Viktor és a "vén pufajkás"

Feltöltve: 2013. július 4., he

VARGA DOMOKOS GYÖRGY

Tisztelt Olvasó!

 

 

Tisztelt Olvasó!

 

Hírét vehettük, hogy Orbán Viktor is készül Horn Gyula temetésére, azaz földi búcsúztatására. Nos, derék emberek kapták fel a fejüket, és szóltak vagy írtak elborzadva arról, micsoda gerinctelenség, micsoda megalkuvás a fiatal demokraták elnökétől, hogy elmegy Kádár egykori hű emberének, a hajdani véreskezű pufajkásnak a temetésére. Dr. Bokor Imre hadtörténész, a Magyar Justitia Bizottság elnöke például elmeséli, hogyan nem ment ő el egykor Kádár temetésére, ugyanezt várná el Orbán Viktortól. Érdemes is „szórólapjából” idézni:

*

 A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA) parancsnoka (Dr. Simon Sándor altábornagy) – Kádár felravatalozását követően – összehívatta az Akadémia tanszékvezetőit, és parancsba adta, hogy:  “másnap reggel  09.00-kor, a tiszti és tiszthelyettesi állomány ünnepi öltözetben (fehér ing + a kitüntetések  eredeti formában feltéve) gyülekezzen az alakuló téren, ahonnan autóbuszokkal lesznek kiszállítva Kádár ravatalához”!

     A parancs elhangzását követően szólásra jelentkeztem, és jelentettem, hogy  a parancsot továbbítom a tanszék tiszti és tiszthelyettesi állományának, de én nem vagyok hajlandó részt venni Kádár búcsúztatásán!

Érezni lehetett, hogy a teremben ’megfagyott a levegő’, és mindenki feszülten figyelte a parancsnok reakcióját. Simon altbgy.  barátságos hangon megkérdezte, hogy mi a kifogásom Kádár ellen, tett  jó dolgokat is az életében, meg kell bocsátani a tévedéseit. Jelentettem, hogy  ezen az alapon Sztálinnak,  Hitlernek vagy   Rákosinak is meg kellene bocsátani, de én Kádárt hazaárulónak, valamint Haynaun is túltevő gyilkosnak tartom,  és nincs jogom a részvételemmel  megbocsájtást mutatni azok helyett, akik áldozatai voltak.” (...)

     „Most pedig, Horn elhunyta alkalmából,  megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy Orbán Viktor miniszterelnökünk is részt fog venni a temetési ceremónián. Nem kívánom részletezni, hogy ki és mi volt Horn Gyula: Kádár egyik  leghűségesebb munkatársa, forradalmunk fegyveres  elfojtásának aktív résztvevője (önkéntes pufajkása),  aki közvetve vagy közvetlenül,   a forradalmárokat juttatta hátradrótozott kezükkel a 301-es parcellába és környékére,  sokuk még most is (több mint két évtizeddel a rendszerváltozás után) a jeltelen  gödrökbe  kaparva,   a túlvilágról  szemlélheti  árulójuk és/vagy gyilkosuk  díszes temetését, valamint a rémtetteket elkövető kommunistákat agyagba-döngöléssel fenyegető, 2/3-os parlamenti többséggel rendelkező (Fideszes) Orbán Viktor miniszterelnök szemléletváltását..”

*

Nos, ezek után furcsának tűnhet, hogy már megint a hatalom egyik fő letéteményese indítékait igyekszem megérteni, s felfedezésem közhírré tenni. Egy Szilaj Csikónak – főszerkesztőjének – miért lenne feladata az efféle megértésre való törekvés? Miért nem dr. Bokor Imrével együtt háborog és tiltakozik és reménykedik, hogy valamiféle égszakadás-földindulás mégiscsak megakadályozza, hogy Orbán eljusson Horn temetésére?

 

Hiszen még nem is lenne különösebben ellenemre – ellenünkre – Bokor Imre álláspontját magunkévá tenni: nagyon tiszteletre méltónak tartjuk egykori határozott kiállását, és voltaképpen tiszteletre méltónak találjuk a mostanit is. Szükség van – az emberiségnek szüksége van – olyan feddhetetlen, hajthatatlan emberekre, akik minden körülmények között csak a tiszta – mondhatni: vegytiszta – igazságot látják, ezt mutatják fel, ennek áldozzák életüket, nehogy a köznép s a hatalom birtokosai valaha is végképp megfeledkezzenek róla.  

 

Hogy most mégsem tudnám jó szívvel követni az igazság eme derék szószólóját, annak egyetlen oka az, tisztelt Olvasó, hogy Horn Gyulában, rendszerváltozós politikájában felfedeztem a bűntudatot. Meg is írtam ezt valahol, hiányolva ugyanezt fiatal utódjából, Gyurcsányból. Ám nem csak én fedeztem fel! Kerényi Imre ezt vetette papírra egy helyütt: „...a vén pufajkásba több tisztesség szorult, mint követőibe. Megsegítette például a bajba jutott Magyar Nemzetet.”

 

Mostanság sokat foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy mi siklathatta ki rendszerváltozásunkat. S meg kellett állapítanom, hogy szemben például a szabad demokratákkal és a Gyurcsány-félékkel, Horn Gyulában volt kímélet politikai ellenlábasaival szemben. Igyekezett nem karhatalmista, hanem demokrata módján tenni-venni a politika színpadán. Azzal együtt is, hogy – mint ízig-vérig reálpolitikus – a rendszerváltáskor azért kiadta az ukázt a pártvagyon átmentésére...

 

Valójában nem is Horn Gyula itt az érdekes, hanem megint mi magunk: hogyan viszonyuljunk egy „vén pufajkás”-hoz, hajdani kérlelhetetlen bűnökhöz és bűnösökhöz? Mennyire legyünk elnézőek, belátóak? Mennyire tekintsük elévülhetetlennek a hajdani bűnöket, mennyire vegyük semmibe a későbbi érdemeket?

 

Úgy tűnik, ez megint egy olyan közérdekű kérdés, amelyre kinek-kinek ismét a saját személyes helye és lelkiismerete szerint kell választ adnia. Bokor Imre mint a Magyar Justitia Bizottság elnöke háborog – fogadjuk ezt kellő tisztelettel. Jómagamnak ugyancsak eszem ágában sem lenne elmenni Horn Gyula temetésére, hiszen a vén pufajkás véres Kádár-rendszere ’56-ért úgy vágta másfél évre börtönbe amúgy bűntelen édesapámat, hogy édesanyám hat kicsi gyerekkel volt kénytelen otthon maradni...  

 

Ám úgy vélem, tisztelt Olvasó, hogy Orbán Viktornak mint az ország miniszterelnökének hivatalból rárótt kötelessége, hogy méltányolja egykori politikai ellenfeléből, ami méltányolható; figyelmét a rendszerváltoztató politikustársra fókuszálja, s ne az egykori pufajkára. S akkor még nem is szóltam arról, hogy Orbán Viktort hangoztatott keresztényi elhivatottsága is kötelezi: a földi búcsúztatón való részvételével csendes együttérzését illik nyilvánítania annak a távozó embernek, akiben vénségére megszólalt a bűntudat, helyet követelt a tisztesség. S aki hosszú betegségével és haldoklásával ráadásul már megszenvedte a megszenvednivalót...