Nem tudom, emlékszik-e rá, hogy hányan és hányszor jósolták meg, leginkább a 2008. évi válságtól kezdődően, hogy a világnak talán még évei, Magyarországnak talán csak hónapjai vannak hátra a teljes összeomlásig. Meg hogy nyakunkon az iráni, most meg nyakunkon a szíriai háború, nyomában egy biztosra vehető világháborúval.

 

Arra gondolhatnánk, hogy merő riogatás volt az egész: a háttérerők, a pénzhatalom, a lelkiismeretlen szolgahad mégsem annyira elvetemült, annyira elaljasult. Hogy mégsem annyira erős. De arra is gondolhatunk, hogy Isten útjai csakugyan kifürkészhetetlenek, és csak jól ránk akart ijeszteni, hogy végre embereljük meg magunkat.

 

Ha így történt, ha nem, egy bizonyos: csodaszámba menő jelenségeknek, változásoknak lehetünk tanúi mostanság. Ferenc pápa istenes magaslatától kezdve, le egészen az utolsó hajléktalanig.

 

Midőn a szentszék feje a szíriai békéért hirdetett ima- és böjtnapot, kellő rosszmájúsággal még eszünkbe villanhatott: mibe se kerül ez neki. Jó reklám, jó hívőtoborzási alkalom az egyháznak a háborúktól rettegők körében, nem több. Úgysem ezen múlik.

 

De azóta csak nem akar kitörni a háború. Hátha ezen is múlik...

 

Egy újabb ötleténél azonban nehéz lenne a pápát maga felé hajló hírveréssel vádolni: mondhatni, a saját vagyonuknak, a megüresedett és bezárt kolostoroknak a hasznosítását szorgalmazta, többek közt éppen a Szíriából elmenekültek befogadására. Ahelyett – teszi hozzá – hogy szállodákká alakítsák át őket pénzkeresés céljából. „A pápának elege van a kapzsiságból” – fogalmazza meg egyik napilapunk.

 

Kicsit lejjebb szállva, nem sokkal a pápai magaslat alá, ugyancsak szokatlan és váratlan jelenségeket tapasztalunk. Holott a világ USA által felügyelt, sakkban tartott országai s az amerikai kongresszus tagjai jobbára már beadták derekukat, rábólintottak a szíriai háborúra, a kekeckedő ország jótékony megbombázására. S erre Putyin orosz elnök is egy nagy ötlettel állt elő: Szíriát meg kell győzni, hogy csatlakozzon a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez. Hiszen ha a különféle részrehajlások miatt az bizonyíthatatlan is, hogy ki vetette be Szíriában a tömeggyilkos vegyi fegyvert, ha Szíria csatlakozik, onnantól az elnök minden gyanú felett áll. S mit tesz Isten, Szíria azonnal bejelentette csatlakozását. Obama meg azonnal leült vele tárgyalni. De hogy a tárgyalásnak nehogy egy visszatáncolás, a bombázás mégiscsak elindítása legyen a vége, Putyinnak támadt még egy ragyogó ötlete: cikket írt a New York Times véleményrovatába. Ily módon közvetlenül az amerikai néphez fordult, s a szíriai válsággal kapcsolatban arra figyelmeztette, egy Szíria-ellenes amerikai katonai csapás a terrorcselekmények újabb hullámát idézhetné elő. S még azt is hozzátette, hogy az emberek milliói nem a demokrácia modelljének tartják az Egyesült Államokat, hanem olyan országnak, amely a brutális erőre támaszkodik...

 

S ezzel máris egy újabb, valamelyest alsóbb szint csaknem pálfordulásának örvendhetünk. Azzal, hogy e háttérhatalmi világlap, a New York Times vállalta, hogy szócsöve lesz Putyinnak, a pusztítás helyett a békés világmegoldások mellé tette le voksát. 

 

Lépjünk még eggyel lejjebb.

 

Magyarország is a szakadék szélén táncolt a 2010-es választások idején. Meg is jósoltatott, hogy őszre, aztán hogy tavaszra menthetetlenül bebukik a gazdaság. Keringtek is fejünk felett rendesen a dögkeselyűk, s ugyancsak örvendhetünk, hogy épp olyasvalaki akadt ott a vártán, akinek volt tehetsége és ereje elhessenteni őket. 

 

S akkor máris megint lejjebb léphetünk egy-két lépcsőfokkal, méghozzá az önkormányzati, kistelepülési magaslatig.

 

Az egyik világhálós tévé, a Hír24 riportjának címe egyenesen csodáról beszél: Csoda történt Cserdiben. S igaza van a hírportálnak: amit a cigányok lakta településsel a szintén cigány polgármestere, Bogdán László művelt röpke három év alatt, az csakugyan csodaszámba megy.  „A teljes összeomlás széléről fordult vissza a falu. A település cigány lakói ma már nem segélyekre várnak, hanem ők segítenek másokon.” – tudjuk meg a riportból. Azt is, hogy első dolga volt bezáratni a kocsmát. Azt meg a két szemünkkel láthatjuk, és saját fülünkkel hallhatjuk, hogy a polgármester a nadrágját sem kímélve letérdepel a krumpliföldre, és tulajdon két kezével kaparja elő az ott hagyott szemeket, és éktelen haraggal kiabálja cigány népe lesütött szemébe, hogy milyen elképesztően felelőtlen, hányaveti munka ez. S hogy azt akarják-e inkább, hogy egy gépet hozasson, s az majd minden szemet fel fog szedni, ám onnantól nem lesz hetven embernek munkája... De mert odatérdel, mert megfogja maga is munka végét, mert három év alatt kihúzta a falut a pöcegödörből, mert leszedette a hivatalokról a rácsokat, s a betörések száma mégis semmivé zsugorodott, s mert önbecsülést adott a cigányságnak, ezért belátják az igazát, elfogadják a lehordást, s újra nekiveselkednek a krumplisoroknak.

 

De mindettől még nem gondolnám csodának ezt a polgármestert. Hiszen tekinthetném akár egy modern rabszolgahajcsárnak is, akit csak egyetlen dolog ment meg a menetrendszerinti liberális romajogvédőktől, méghozzá messziről kiabáló cigány származása. Hiszen a valóságos eredmények a szóban forgó liberálisokat Érpatak esetében sem hatotta meg, miért hatná meg itt. Itt a cigány, ha nem teszi vagy rosszul teszi dolgát, még büntetést is kap. Nem is akármilyet!

 

Olyat éppenséggel, amitől Cserdi polgármesterére sem tudok másképp tekinteni, mint egy Isten adta őstehetségre. Nos, aki vétkezik, annak hangosan fel kell olvasni hasonszőrű társainak. Méghozzá egy mesekönyvből. A Micimackóból...

S mindeme csodák birtokában haladok el Budapesten, a Széll Kálmán téren, az ott ücsörgő, ücsörögve is dülöngélő, borvirágos hajléktalanok mellett. S megüti fülemet egy fél mondat: „... s akkor megjelentkezett nekik Jézus...”

 

Megjelentkezett nekik Jézus.

 

Kivetetten, rongyos gönceikben, kedves Olvasó...