Az alábbi gondolatok Cseh Tibortól származnak. Sokan nem ismerik e nevet. Cseh Tibor Erdélyben, Csernátonban született, majd a József  Nádor műszaki egyetem vegyészmérnöki szakán végzett 1948-ban. Az egyetem utolsó évében dr. Bay Zoltán atomfizikus tanársegédje volt. Ugyanez év októberében, amikor hírt kapott, hogy diákmozgalmi működése miatt az ÁVO körözi, Ausztriába menekült egy Ady kötettel a hóna alatt és egy tábla csokoládéval az esőkabátja zsebében. Szülőföldjét soha nem feledte. Egész életét annak szentelte, hogy az emigrációban élők és azok leszármazottai megőrizzék anyanyelvüket: megszervezte a cserkészmozgalmat, előadásokat tartott, tiltakozott, ha szükségét érezte, szervezett, kiutaztatott a történelmi Magyarország területéről költőket, írókat Amerikába, Argentínába. Nyílt levelét Santa Klaushoz 1972-ben fogalmazta meg, hogy 2013-ban magunkra ismerjünk. 

 

 

Nyílt levél Santa Klaushoz

 

De jó volna ünnepelni

 

Bántja lelkem a nagy város

Durva zaja,

Oda haza…

(Ady Endre)

 

Harang csendül… Ének zendül… Az utcán átszellemült arccal suhannak az emberek. Angyalszárnyak suhognak az égen. Maszatos gyermekarcok nyomódnak a csillogó kirakatokhoz. Csöndesebben csilingelnek a boltajtók; ami zaj van, a hulló hópelyhek magukba rejtik. A gyárkürtök is megszelídülnek, s a világító havas éjszakákon távoli vonatok füttye zsoltárrá magasztosul. A falvakban meglassúdik az emberek járása, megered a hó és csikorgatja, akinek van csizmája. A havasokban sudár fenyők készülődnek, hogy életük árán örömet csempésszenek a lefüggönyözött ablakok mögé. A jégvirágok legszebb szirmaikat ajánlják fel, s a szívekről leolvad az esztendő kérge. Karácsonyra készülődik a teremtett világ. Adventi tisztaság költözik a szemekbe. De jaj, mindez csak álom.

  A harang helyett elnyűtt hangszalagok rikoltoznak, s agyonunt beat ritmusban hömpölygetik a szenteste profanizált dalait a benzinfüstös utcák fölött. Két „Csöndes éj” között egy jégszekrény-himnusz s egy fogpaszta-óda vagy a változatosság kedvéért mosópor-románc. Áhítat helyett fülsiketítő zsibvásár, lökdösés, lárma, durvaság. Mintha titokzatos összeesküvés űzné el a városból a karácsonyt. Ha egy kóbor repülőkorong erre tévedne, s a világűr rejtelmes küldötte bekószálná a Hudson-parti metropolist, úti jegyzeteibe így örökítené meg élményeit:

– Karácsony a tetőpontja azoknak a szertartásoknak, melyeket a Város lakói istenük a

nagy Merkantil tiszteletére mutatnak be. Merkantil éhes isten: nem lehet jóllakatni s a Város lakóinak életét egyetlen törvény szabályozza: vásárolni kell! Erre dobbannak a szívek, erre menetelnek a katonák:

                                    vá-sá-rol-ni-kell--- vá-sá-rol-ni-kell---

  Merkantil papjai – a Madison Avenue-i szent szinódus felkent szerzetesei – a szellemi és lelki atombombázás minden fegyverét felhasználják, hogy a polgárokat szent kötelességükre intsék. Erre a célra propaganda-professzorok és besulykolási lélekbúvárok szorgos hada liheg körülöttük. A vásár körül kering ezeknek az unalmas lényeknek az élete. Ezért születnek, élnek, rabolnak, ölnek és halnak. Ezért robotolnak, és ezért sztrájkolnak, ezért háborúznak, és ezért kötnek békét. Karácsony a nagy beteljesedés, az üdvözülés, ekkor érik el az eladási statisztikák inflexiós pontjukat. Azok az elváltozások, amiket tudósaink a földön minden évben észleltek – és földerupcióknak neveztek el – nem egyebek, mint a Föld nagyvárosainak karácsonyi vásár-ámokfutása, amit ők áhítatnak neveznek…

  Ebben az ügyben fordulok hozzád, Santa Klaus!

  Hozzád, álmodó gyerekek mosolyának fehér szakállú őréhez, aki a szeretet, a hagyományok, a legendák hídján át egy szebb világ üzenetét hozza. Évek óta csalódva és elkeseredve figyellek, Santa Klaus! De az idén, amikor kétméteres gólyalábadon elém toppantál az egyik áruház előtt, amint éppen egy táblát fityegtettél a jobb sorsra érdemes járókelők feje fölé, rájöttem, hogy te véglegesen elárultál bennünket. Eszembe jutott – ne haragudj – az a cirkuszi kikiáltó, akit először láttam gólyalábakon a falunkban. És tovább töprengve arra is rájöttem, hogy alteregód becsületesebb volt, mert ő – bohóc létére – saját öltönyében árulta a saját portékáját – a cirkuszt. De te álöltözetben ügynökölsz, hamis portékával kupeckedsz.

Santa Klaus! Mikulás! Papai Noel! Karácsonyi Apó! Nézz végig magadon! Az Isten szerelmére, nézz egyszer tükörbe! Mi lett belőled? Kicsinyek jóságos istápolójából, Krisztus mosolygó szolgájából karneváli pojáca lettél, torz Coca-Cola árus, csörgősipkás televízióügynök. Tudom, nem te vagy a felelős, hanem a mindenható Merkantil főpapjai, a propaganda-professzorok és a besulykolási lélekbúvárok. De könyörgünk, beszélj velük! Mondd meg nekik, nem bírjuk már azt a táplálékot, amivel ők etetnek minket. Mentsd meg magad abból a panoptikumból, ahova Beethoven maszkja és Bartók feje gördült a fogkefe és a villanyborotva között.

  Hidd el Santa, ki tudjuk mi elemezni érzéseinket. Tudjuk, mi bennünk a nosztalgia és mi a fájdalom. Tudjuk, hogy nem a hó a lényeg és nem a zúzmarás ablak. A Kisdedre is a szubtrópus alatt mosolygott le a betlehemi csillag. És mondd meg felséges Uradnak: tudjuk a leckét is. Megtanultuk kívülről. Tudjuk, hogy melyik a világ legjobb melltartója, és tudjuk, hogy melyik a még ennél is jobb. Tudjuk, hogy mivel kell bekenjük a hónaljunkat izzadság ellen: nehogy véletlenül emberszagunk legyen. És azt sem felejtjük el, hogy melyik temetkezési vállalkozó búcsúztat el a legfájdalmasabb mosollyal a legnuinglandibb koloniális templom előtt, és biztosítja a legcsöndesebb nyugovást Du Pont apánk legpuhább plasztik koporsójában. Santa, mi mindent tudunk. És emésztési zavaraink támadnának, ha vacsora közben Chopin és Debussy egyhangúságát nem szakítanák meg a lelket üdítő reklámok a gyomorégés legjobb gyógyszeréről.

  Minden szó nélkül elviseljük év közben.

  De most, karácsonykor, könyörgünk hozzád, légy közbenjárónk. Borulj le Anyag Őfelsége előtt, csókold meg nevünkben a lábát és mondd:

  – Miurunk, csodálatos és felséges Merkantil: egész életünk a tiéd. Napjaink és éjjeleink, megtakarított pénzünk és álmatlan hajnalaink; ünnepeink és nyaralásaink; örömeink és zsörtölődéseink. Belőled vagyunk és érted élünk, Uram. Mindent, mindent neked adtunk. De ezt az egyet, ezt az egyetlen és csodálatos szépet – karácsonyt – könyörgünk, add vissza nekünk. Pihenj te is, néhány napig, Merkantil, hidd el, rád fér. És hagyj, ó hagyj békében minket. Hidd el, ezzel is te jársz jól. Mert semmilyen ocsmány propagandával el nem riasztasz attól, hogy vásároljunk. Mert ezúttal nem kötelességből tesszük, hanem szeretetből.

  – Miurunk, ki vagy a Nagy Hármasság – az Anyag, a Pénz és a Vásár – mondd, hallottál már erről a szóról?  Santa Klaus, szánj meg minket. Segíts megkeresnünk az elveszett karácsonyt.

Midland Park, N. J. 197