Alighanem megöregedtem. Abból gondolom csak, hogy nem hoz lázba a választási csetepaté. Másokat meg, látom, lázba hoz. Sokadszor is megkapom az Orbán-kormány állítólagos sikereit, a Gyurcsány-kormány állítólagos bűneit. Meg az Orbán-kormány állítólagos hazugságait is, hol szélsőjobbról, hol ilyen-olyan balról. Igaz, egy valamit sohasem kapok, sem jobbról, sem balról: egy olyan összefoglalót, amely a Gyurcsány- vagy a Bajnai-kormány bármiféle sikereit taglalná.  De hát nem is csoda. Emlékezetem szerint már legalább két éve annak, amidőn kiszivárgott: a baloldal azzal próbál majd választási sikerre jutni, hogy egész kampányának fókuszába a Fidesz – s legfőképpen is Orbán – demokráciaellenességét, önkényeskedésre (diktatúrára), csalásra való hajlamát, szélsőjobboldaliságát, nacionalizmusát, antiszemitizmusát állítja, röviden szólva: politikai elvetemültségét, teljes szalonképtelenségét. Feledtetve a saját magukét. Tehát már akkor világosan tudták, hogy Őszöd után, libák után hiába állnának elő a maguk nagyszerűségét ecsetelő szép szólamokkal, a kutya nem hinne nekik. A kétharmados főellenség rendíthetetlen mocskolása  azonban még hozhat valamennyit a boszorkánykonyhára. De vajon mennyit?
     Mielőtt ezt boncolgatnánk, szögezzük le: nem az tekintendő mocskolásnak, ha politikai ellenfelek megkeresik a vajat a másik fején, s felfedezésüket világgá kürtölik. A mocskolódás szemléletes meghatározása inkább az lehet, hogy ők maguk csinálnak oda a másik fejére, méghozzá valami olyat, amit nagy gonddal maguk főznek ki, tehát valami nagyon szagosat, nagyon áthatót. Mondjuk, egy videót arról, hogy Orbánék cigány szavazatokat vettek meg. Vagy egy botrányt arról, hogy Orbánék hivatalos holokauszt-megemlékezése merő képmutatás, valójában ők olyannyira nácibarátok és holokauszttagadók, hogy a zsidó szervezeteknek – még az állam által nekik szánt súlyos pénzeket is otthagyva a közösben – ki kell szállniuk a közös megemlékezésből.
     S akkor itt térjünk vissza a várható hozam mérlegelésére. Ha a videócsel bejött volna, nem kérdés, mi lett volna a politikai haszna. De mi lehet a haszna a holokausztos cselnek?
     Nos, ez még akkor is elgondolkodtató, ha szellemi-politikai ébredésünknek a rendszerváltás volt az egyik határköve, ennélfogva pedig immár túl sok év alatt túl sokszor találkoztunk az „antiszemita-fegyver” bevetésével, az antiszemita-kártya kijátszásával, s többek között éppen ezek a szüntelen ismétlődések tesznek fásulttá bennünket az újabb cirkuszok befogadásához. Hiszen nyilván nemcsak nekünk van teli vele a hócipőnk, hanem jószerivel minden valamelyest is gondolkodó lénynek, eltekintve a született ellenlábasoktól. Akkor meg mire számítanak, mire játszanak ezek az okos, „kiválasztott” emberek?
     Nem tudok másra gondolni, mint hogy egy kockázatos politikai-anyagi üzletbe fogtak. Tudván tudják, hogy Orbán Viktor, igazi reálpolitikus módján, bár megadja a császárnak, ami a császáré, de eltökélte magát arra, hogy amíg ő lesz Magyarország miniszterelnöke, addig itt a magyar nemzet érdekeinek lesz elsőbbsége mindenféle nemzetek feletti érdekekkel szemben. Lehet tehát, hogy most a császár is megkapja a magáét, de mennyivel több jutott akkor, amikor Gyurcsány ült legfölül, s főleg: mennyivel több juthatna, ha a nemzeti érdekek ismét másodlagossá értéktelenednének...
     Ehhez pedig távoznia, távozniuk kellene, Tisztelt Olvasó!
     Van tehát tétje az elkövetkező választásnak, igaz, ami igaz, nem is kevés. Az is igaz azonban, hogy ebbe a boszorkánykonyhába nem olyan könnyű belesni. Azt hiszem, nem érdemes a huszadik Gyurcsány-ellenes plakátot legyártani, kiragasztani, ilyesmiken izgalomba jönni, mert nem ezen fog múlni. Érdemes azonban a lélegzetünket kicsit visszafojtva figyelni: legyőzi-e április elején a nemzet a nemzetek feletti erőket? Ha nem, azt most nem ecsetelném. Ha igen, az elég jelentős változásokat hozhatna. Magyarországon is, a világban is...