Tisztelt Olvasó!

Holohisztéria Esztergomban

Feltöltve: 2014. febr. 15., do

SZAMOSVÁRI ZSOLT

A média figyelmének kereszttüzébe került ismét szülővárosom, Esztergom. No, nem azért, mert valamilyen világraszóló esemény történt itt. Nem. Hanem a Jobbik választási nagygyűlést tartott a városban. Ez eddig nem is lenne meglepő, hisz április 6-án parlamenti választások lesznek (direkt nem országgyűlésit írtam, mert az más). A Jobbik már tartott más városokban is nagygyűlést, de az elkerülte a média figyelmét. Miért is lett Esztergom hírtelen megint a világ közepe? Azért, mert a fórum a város Művelődési Házába lett meghirdetve, mely történetesen 1945 előtt zsinagógaként működött...

     Rövid kitérő az épület újkori történelméről. Miután a romos épületet a Mazsihisz elődje 1969-ben eladta, a környékbeli cégek felújították, átalakították, és Technika Házaként üzemelt tovább. A 90-es évek elején eredeti állapotába állították helyre a homlokzatát. Ekkor keresték meg eredeti tulajdonosait, hogy járuljanak hozzá a költségekhez. Azt is felajánlotta az akkori tulajdonos, a MTESZ, hogy emlékszobát rendeznek be az elhurcolt 500 esztergomi lakos tiszteletére. Ez nem történt meg, de1996-ban a város emléktáblát helyezett el az épület falán és szobrot állított nekik. Már Meggyes Tamás polgármestersége idején vette meg a város az épületet az MTESZ-től, Művelődési Ház céljára. 2008-tól üzemel így.

     E rövid kitérő után térjünk vissza napjainkra. A lakossági fórumra kibérelte a helyi Jobbik szervezet az emeleti színháztermet, annak rendje és módja szerint. A Ház vezetőasszonya ki is adta, mert nem tehetett mást. Korábban fórumozott itt Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Völner Pál és más politikusok, ill. pártok is. Viszont a helyi MSZP polgármester(ön)jelöltje, Gál Tamás, elérkezettnek látta az időt, hogy az ismeretlenség homályából kilépjen. Meg is írta nyílt levelét Tétényi Évának, a jelenlegi polgármesternek, hogy micsoda aljas dolog ez itt Esztergomban, hogy a holokauszt 70. évfordulóján egy nácifasisztarasszistakirekesztő párt hirdeti ordas eszméit a volt zsinagógában, meggyalázva ezzel az elhunytak emlékét. (Azt ugye elfelejtette megemlíteni, hogy a két párt, a Jobbik és az MSZP népszerűsége közel azonos, így riválisai is egymásnak.) Tétényi is írt két nyílt levelet, egyikben kérte Vona Gábort, tegyék át a helyszínt, a másikban kérte Maronka Csillát (a ház vezetőjét), gondolja át a terembérleti szerződést. Erre Gál Tamás ismét írt egy nyílt levelet, hogy a polgármester összejátszik a nácikkal, és a testület azonnali összehívását sürgette, elhatárolódás céljából; valamint: akadályozzák meg mint tulajdonosok a lakossági fórumot. A nyílt levelek, hála az internetnek, önálló életre keltek, és bejárták először az országot, később a világot is, Jeruzsálemtől Kanadáig. A Mazsihisz is elítélte a rendezvényt, és felszólította híveit a zsinagóga megóvására . A Facebook-on, és más fórumokon antifasiszta csoportok szerveződtek, megvédendő a zsinagógát a náciktól. A rettegők Esztergomba szállításához különbuszt is indítottak Budapestről. Pénteken kora reggel a rendőrség lezárta a zsinagóga utcáját, térfigyelő kamerákat szereltek fel a villanyoszlopokra a tűzoltóság daruja segítségével. (Igaz, közben egy lakótelepi lakásban volt tűz a 2. emeleten, ahova kellett volna a daru, de az ugyebár foglalt volt.) Több száz rendőr lepte el a várost (pajzzsal, sisakkal felszerelve). A Művelődési Ház előtti parkoló köré kordont vontak. Egyszóval nagy erőket és eszközöket mozgattak meg a rend fenntartása érdekében.

     Este fél hat felé gyülekeztek az antifasiszták. Kiabáltak, sípoltak. A fórum csak este fél nyolckor kezdődött. A tüntetésen részt vett Szabó Zoltán (DK) is, valamint két idős holokauszttúlélőt is sikerült elhozniuk a városba. Fél nyolcra kb. 150-200 fős tömeg gyűlt össze.

     A hisztériakeltés ellenére a fórumon résztvevők zsúfolásig töltötték meg a színháztermet, több sor pótszéket kellett kiosztani, sőt a fal mellett két sorban is álltak emberek. Becslésem szerint többen lehettek a fórumozók, mint az ellentüntetők. Atrocitásra csak a tüntetők részéről került sor, ugyanis kettőnek sikerült bejutni a házba, és amikor megérkezett Vona Gábor, odakiáltották neki: „Náci, takarodj ki a zsinagógából!”

     Rengeteg tv-stáb, fotóriporter volt a helyszínen, még a német ZDF televízió stábja is megtalálta Esztergomot. A tüntetők „Nácik, gyilkosok” kiabálással fogadták a lakossági fórumra érkezőket. Korábban „Foglalod a kurva anyádat, de nem a mi zsinagógánkat” feliratú molinót feszítettek ki. (Petőfit szabadosan idézve). Egyébként a rendőrök becsületesen látták el a feladatukat, a Jobbik szimpatizánsai is higgadtan viselkedtek, nem ugrottak a tüntetők provokációira, így a médiamunkások gyorsan és csalódottan távoztak a helyszínről. Megint nem sikerült tudósítani az elvetemült magyar nácik zsidóellenes atrocitásairól. A fórum rendben megkezdődött, bemutatkozott a helyi képviselőjelölt, majd Pörzse Sándor mesélte el a londoni élményeket (ott is ellentüntetők fogadták a Jobbikot), ezután Vona Gábor ismertette a párt választási programját. A rendezvény zárásaként kérdésekre válaszolt. Mire a fórumnak vége lett, egy tüntető sem volt már a helyszínen, időközben elsomfordáltak haza.

    Hazafelé menet elgondolkoztam, hogy milyen aljas dolog a pártpolitika, mennyire önös, gazdasági érdekek vezénylik a benne résztvevőket. Képesek felhasználni egy 70 évvel ezelőtti nemzeti tragédiát arra, hogy saját vagy pártjuk ismertségét, népszerűségét növeljék, hogy úgy tüntessenek fel egy, a mai magyar tragédiáért felelős pártot, hogy ő az alternatíva a náci eszmék előretörése ellen. De az igaz, amíg a nép a náci eszméktől retteg és újra gázkamrákat vizionál, addig nem érdeklődik pl. Simon Gábor „elfelejtett” 240 milliója után vagy az elkótyavetyélt nemzeti vagyon után, a privatizációnak nevezett szabadrablás felelősei után. Nem foglalkozik azzal, hogy 24 év alatt kiszolgáltatták az országot a nyugati kalandortőkének. Amíg a „viktoriánusok” és a „franciskánusok” egymás haját tépik, addig a mutyik mehetnek vígan tovább.

 

 

Kapcsolódó linkek:

 

Körzeti Tv Esztergom: itt

Helyi szocialista lap: itt

HVG: itt

Alfahír: itt

Tisztelt Olvasó!