A választási kampány közepe táján, a Mazsihisz és más zsidó szervezetek váratlan fellépése nyomán írtam egy rövid jegyzetet. Azt igyekeztek a világnak hirdetni s a világgal elhitetni, hogy Orbánék hivatalos holokauszt-megemlékezése merő képmutatás, valójában ők olyannyira nácibarátok és holokauszttagadók, hogy a zsidó szervezeteknek – még az állam által nekik szánt súlyos pénzeket is otthagyva a közösben – ki kell szállniuk a közös megemlékezésből.

    Rövid tépelődésem végén leszögeztem: „Van tehát tétje az elkövetkező választásnak, igaz, ami igaz, nem is kevés. Az is igaz azonban, hogy ebbe a boszorkánykonyhába nem olyan könnyű belesni. Azt hiszem, nem érdemes a huszadik Gyurcsány-ellenes plakátot legyártani, kiragasztani, ilyesmiken izgalomba jönni, mert nem ezen fog múlni. Érdemes azonban a lélegzetünket kicsit visszafojtva figyelni: legyőzi-e április elején a nemzet a nemzetek feletti erőket? Ha nem, azt most nem ecsetelném. Ha igen, az elég jelentős változásokat hozhatna. Magyarországon is, a világban is...”

    Április 6. után immár kijelenthető: a nemzeti erők ezúttal sikeresen legyőzték a nemzet feletti erőket. Indokolt tehát feltennünk a kérdést: milyen változásokat hozhat ez Magyarországon, s milyeneket a világban? 

    E főszerkesztői poszt és alkalmi jegyzet természetesen nem alkalmas arra, hogy mély elemzésekbe és aprólékos mérlegelésbe bocsátkozzunk. Alkalmas viszont arra, hogy néhány benyomásunkat megosszuk Önnel, tisztelt Olvasó.

    Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője közleményt bocsátott ki az országos választás másnapján. Ebben egyebek között megállapítja, hogy az április 6-i országgyűlési választás legfontosabb eredménye az, hogy „a balliberális hazaárulók nemhogy nem tudták átvenni ismét hazánk irányítását, de majdnem a Jobbik mögé szorultak. Minden hazájáért felelősséget érző magyar ember számára felemelő örömet okozott Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy, Vadai és a többi hataloméhes alak fancsali ábrázatát tanulmányozni a választás éjszakáján, amikor is szembesülniük kellett azzal, hogy – alighanem már soha többé – nem lesznek meghatározói és irányítói gyarmati sorba taszított hazánknak.” 

    Ennél azonban többet is kifejeztek a csalódott arcok és csalódott beszédek. Nemcsak ők maguk szenvedtek vereséget, nem egyszerűen az anyagi hatalomnak kellett jó időre búcsút mondaniuk, hanem az általuk gerjesztett balliberális, nemzet- és istenellenes szellemi, művi világ omlott össze hatalmas robajjal. A szellemi-lelki szentélyük lett oda. De legalábbis nagyon magukra maradtak benne. Hiába kaptak ilyen-olyan segítséget világi, szellemi-anyagi társaiktól, a honi szentélyüket a magyarság magja és nagyja már otthagyta. Kétségbevonhatatlan Orbán Viktor győzelmi kulcsmondata: egyértelmű megerősítést és felhatalmazást kaptak a választóktól, hogy folytassák. Mit is? A nemzeti, gazdasági függetlenségi törekvéseiket, szabadságharcukat.

     Hogy mennyire torz lelki-szellemi világot képviselnek, leginkább két mozzanat tükrözte. Bukásuk utáni, esti beszédeikben e súlyos vereségük legfőbb okaként rögeszmésen ismételgették az új választási rendszert. Mintha mások nem ugyanazon a pályán futottak volna. A másik, felettébb különös és beszédes mozzanat Gyurcsány drámai szereplésében és mondandójában mutatkozott meg: őszödi őszinteséggel hiszi és vallja, hogy Magyarország népe most tért történelmien rossz útra, a szabadság helyett most választotta az önkényt, a rabszolgaságot. Nem az a baj, hogy valamiféle hatalmi vágy mondatta volna ezt vele, hanem az, hogy 2006 gátlástalan népverőjéből teljes hittel szakadt ki ez a mély meggyőződés – no meg hogy egy ilyen végtelenül torz és szerencsétlen alaknak még mindig vannak lelkes követői.

     Habár mindez bajnak neveztetett, az mégsem akkora, hogy az elkövetkező években komolyan kellene foglalkoznunk vele. Még akkor sem, ha a nagy alakítás során elhangzott az a fenyegetés is, hogy a Fidesz-kormány nem éri meg (nem tölti ki) a négy évét. A kutya ugat – pontosabban: fájdalmasan vonít –, a karaván halad.

     Az orbáni centrális, nemzeti politika pedig folytatódik. Hogy elemeiben, részleteiben miképp, majd megtapasztaljuk. Hogy lényegét tekintve miképp, arra pedig sikeres miniszterelnökünk két hangsúlyos mondata utal. Az egyiket már idéztük: megerősítést és felhatalmazást kapott a nemzeti politika folytatására. A másik: a szavazók az Európai Unióra voksoltak. Orbánnak vitathatatlanul tág a látótere, s vitathatatlanul megvan hozzá a politikusi gógyija. Esze ágában sincs a kelleténél jobban az EU-erők, a EU-büroktraták ellen berzenkedni. Esze ágában sincs a saját és az ország erejét felesleges ütközésekkel csappantani. Dehogy. Ha már létezik ilyen erő, azt figyeli, azon igyekszik, hogyan lehetne ezt a maga és a nemzete javára fordítani. Felhasználva képességeit, Európa-szerte növekvő népszerűségét, azon igyekszik, hogy ha lehet, inkább még jobbítson is az EU-n, még növelje is a hatalmát, világhatalmi szerepét, hátha így még több juthat annak előnyeiből nemzetének, Magyarországnak. Erőst megkönnyítve ezzel a saját maga dolgát is, persze, tisztelt Olvasó.