Tisztelt Olvasó!

Újabb íróverekedés – ezúttal Csömörön

Feltöltve: 2014. aug. 16., do

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓNKTÓL

A Tokaji Írótáborban a napokban lezajlott, nagy port kavart íróverekedés után[1] most újabb két magyar író gondolta úgy, hogy fizikai tettlegességgel kell elégtételt vegyen egymáson.

 

A szerencsés körülményeknek köszönhetően épp a helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint az újabb megrázó esemény fő pikantériája, hogy az érintett felekről köztudomású volt szívbéli jó barátságuk. Feltehető, hogy az íróverekedések mögött szélesebb társadalmi összefüggések, mély és átfogó feszültségek húzódnak meg, ezért a helyzet alapos tanulmányozása és körültekintő megoldása kívánatos.

 

Az újabb, szóban forgó esetet különösen botrányossá teszi az a sajnálatos körülmény, hogy az érintettek egyike – Verzár Éva író, több mai székely balladás kötet szerzője – súlyosan mozgáskorlátozott, s tolószékben ülve volt kénytelen védekezni a hórihorgasságáról közismert író–újságíró, Varga Domokos György féktelen támadása ellen.

 

Utóbbi a tegnapi nap délutánján tudósítónk társaságában látogatta meg az évek óta Csömörön élő és alkotó írónőt. A látogatást nem jelentették be, máshova készültek, s Varga csak annyit mondott útitársának, hogy „épp csak beugrunk”. Odabent azonban szó szót követett, elszabadultak az indulatok, s nem tekintve a mélyebb társadalmi összefüggéseket, végül ez vezetett a szomorú végkifejlethez.

 

Amikor Varga belépett, az írónő azzal fogadta, hogy hallottad-e, mit történt Tokajban. Varga – kétségkívül meglehetősen éles hangon – azt felelte, hogy ki tudna nem hallani róla, mikor ezzel van tele az egész sajtó. Majd idegesen hozzáfűzte: „S mikor szóltak ugyanezek egy árva hangot is az odasózó íróról s három könyvéről? Sohanapján!”

 

Helyszíni tudósítónk úgy véli, helyes helyzetfelismeréssel és ügyes közbeavatkozással itt még elejét lehetett volna venni a drámai fejleményeknek. Varga ugyanis itt még csak beszélt, idegesen hadonászott, de semmilyen értelemben nem került fizikai érintkezésbe az írónővel. Tekintetét Verzárnak szegezve azt hangoztatta, hogy hiába ő – mármint az írónő – Erdély talán legszebb szavú szépírója, s hiába szorul el annak a pár tíz vagy pár száz embernek a torka a mai székely balladákat olvasva, az egész magyar sajtó tojik rád. „Úgy látszik, meg kell egy kicsit fojtogassalak, hogy másképp legyen.” S Varga ekkor tett egy tétova lépést Verzár felé.

 

Az írónő keze a két keréken nyugodott, tehát nyugodtan hátrálhatott volna, egészen az erkélyajtóig. De ő is mintha tépelődött volna, mi lenne a helyes viselkedés. Helyszíni tudósítónk határozottan átérezni vélte a kibontakozni készülő tragédia előszelét, a két író belső vívódását, sőt tusáját. Műveiket bár egy szűkebb, ám mégsem csak családi vagy baráti kör meglehetősen sokra értékeli, mondhatni magasztalja, írói ismertségük mégsem tudja áttörni az általános társadalmi érdektelenség vastag és rideg, rendkívül lélekölő falát. Írni vagy nem írni, élni vagy nem élni – a kérdés ilyen egyszerűen és ugyanilyen drámaian és végzetszerűen vetődik fel. Ennek tudható be, hogy az elkövetkező tragikus fejlemények drámai gyorsasággal követték egymást.

 

Varga nyakon ragadta Verzárt és fojtogatni kezdte. Az írónő egy darabig játékosan nyivákolt, mintha tréfára vette volna a dolgot, de amikor aztán már kékülni kezdett, vészjósló hörgő hangok törtek ki belőle. Ekkor már kapálózott is. Az asztalról felragadta az üveg hamutartót és a feje fölé emelte. Varga ekkor már kiabált, hogy „most aztán véged!”, s a helyszíni tudósítónk felé pillantva követelte, hogy azonnal készítsen a mobiltelefonjával néhány képet, ha nem akar ő is néhány istenes pofont. Tudósítónk azonban inkább kikapta az írónő kezéből a hamutartót, majd Varga karját keményen megragadta, hátratekerte, s röviden csak annyit mondott – pontosabban: lihegett –, hogy „nektek elment a józan eszetek”.   

 

A két író ekkor szemlátomást elszégyellte magát, s közös erővel megeskette helyszíni tudósítónkat, hogy a történtekről soha egy szót sem szól és nem is ír senkinek. Tudósítónk ezt azonnal megígérte, ám a helyszínről eltávozva magával ragadta az ördögi gondolat: ha megszegi ígéretét, azzal valójában mindenki csak jól jár. A két szerencsétlen magyar író, s általában a magyar írók ismertsége végre növekedhet valamennyicskét; ha pedig ő rukkol elő elsőként az érdekes sztorival, az éppenséggel az ő népszerűségének és ismertségének sem fog ártani...

 

Csömör – Budapest, 2014. augusztus 16.

 

 

 

[1] Bbővebben lásd pl. itt: http://444.hu/2014/08/14/csender-levente-sokat-verekedett-az-iskolaban/

Varga nekiesett a tolószékes Verzárnak