Tisztelt Olvasó!

Szilaj-vélemények a meghirdetett nemzetgyűlésről

Frissítve: 2014. október 13., do/hé

Mit gondoljunk a meghirdetett nemzetgyűlésről?*

 

Pl. erről a filmről: http://huntv.info/tv/nemzetgyules/?

 

A Szilaj Csikó egykori munkatársainak – magunk között: a ménes – egyikéből, Beöthy-Molnár Andrásból  ezek fakadtak ki:

 

Megnéztem az elejét, de elfogyott a cérnám. Megmérgelődtem a hallgatás közben. Mindjárt megokolom.

Ahogy korosodom, a tapasztalatok arra vezetnek, legyek figyelmes, de ne pazaroljam a forrásokat, se a magam erejét, se másokét. A választási és egyéb feszültséget okozó időszakokban szinte menetrendszerűen előlép valaki nemzetegyesítő jelszavakkal, nemzetgyűlést-tüntetést-forradalmat-királyválasztást-népbíróságot stb. összehívó többé-kevésbé naiv szándékokkal. A mostani alkalmat már saját bevallása szerint augusztus elsejétől szervezi nyilvánosan a szimpatikus fiatalember. Ezt keveslem. Mások egy egyszerű nyaralásra is több mint fél-egy évet készülődnek.

Nos, nézzük meg egy pillantással a viszonylag egyszerű választási folyamatot. A köztársasági elnök elsüti a startpisztolyt: pár hónappal korábban megadja az időpontot. A kiírása alapján a közszolgálati dolgozók tízezrei szervezik az egynapos eseményt. Egész hadsereg munkálkodik a lebonyolításon, számláláson, hogy ne soroljam az összes tennivalót. Vagy figyeljünk a mi térfelünkre. Akik csak egy MOGY-on ott voltak, s látták a sátrakat, Boldogasszony kápolnát, várat, előadásokat, s a résztvevők tömegét, azok tudják értékelni a hatalmas munkát, a hetekig tartó erőfeszítést. S ezek a sátrak, ezek a területek csak pár tíz töménnyi embert láttak, azaz néhány százezret.

Szóval azt hiszem, nem kellene mindent hírré emelnünk, mégha oly jó szándék is vezet a kedves naiv szervezőt, riporterré előlépett kollégámat vagy másokat a HUN tévében. Dícséretes az igyekezet, ám biztos a kudarc, s ezt maguk a felvételen beszélők is kimondják. A kívánságlisták, kimondott reményecskék elég valószínűen nem teljesülhetnek. Néhányan még nekifeszülhetnek, lökhetnek egyet a most indított szekerükön. Azonban túl nagy nekik a súly. Egy képpel érzékeltethetném. Mintha egy kis óvodás elhatározná az közlekedési múzeum előtt kiállított gőzmozdony ledöntését a sínről. Nekidurálja magát, nekifeszül, emeli-dönti: meg sem moccan. Aztán pihen kicsit, s másnap elhozza magával két pajtását: hármuknak sem sikerül. Nap mint nap nekidurálja magát, végül a barátai elkezdenek lekopni, elmaradozni, "cserben hagyják". Amikor aztán megint eszébe jut, újra szerez pár barátot az iskolában, aztán az egyetemről, később a munkahelyeiről, de minduntalan úgyanúgy jár, hiszen nem végzett valódi tervezést, számításokat, hanem mindig csak a spontán nagy hurrá optimizmusával lendült bele a próbába. Gondolom haláláig igyekezhetne szegény elképzelt hősünk, kisemberünk. Szervezési tapasztalat, mérnöki tudás, erőgépek, munkacsoportok stb. híján kudarcra van ítélve a próbálkozása.

Ne fussunk bele ugyanazokba a hibákba minduntalan, csak fárasztanánk magunkat, olyan erőssé csak valóban az egész nemzet válhat, hogy csuda dolgokat tegyen, márpedig ahhoz sokkal több előkészítésre van szükség. Csoport helyett közösségre, hírpatakocska helyett hírfolyamra, kavicsnyi forrás helyett hatalmas gránithegyre, tábortűz helyett kohóra s tűzhányóra. Nem folytatom, mert már régen értitek, felteszem nálam sokkal jobban is.

Óvjuk az energiáinkat. Ha kis lyukakon kiszivárog a gőz a kazánból, nem lesz nyomás, ami hajtsa a gépet... Szóval a híradás, hírtovábbítás is felelősség, erkölcsi kérdést vet fel.

Szeretettel,

 

BMA

 

 

A ménes egy másik tagja, Kucsara Pál ezt felelte rá:

 

Kedves András és Ménes!

 

Hová lett a négy évvel ezelőtti lelkesedésed? Megértelek és tiszteletben tartom a Nemzetgyűléssel kapcsolatos véleményedet, de ha már mi, az MSz egykori "élcsapata" (a legbátrabbak közül, akik 2010-ben bele mertünk vágni egy szinte reménytelennek tűnő vállalkozásba, és sikerre vittük), mi is ilyen fásultan és beletörődően sodródunk a végzetünk felé, mint a néppé silányított nemzetünk 95%-a, akkor már valóban nincs mit tenni.

Vagy mégis...?

 

Szeretettel

Pali

 

S végezetül ménesünk harmadik tagjából, Nirschné Henn Edith-ből ezek kívánkoztak elő:

 

Kedves Ménes, Pali, András és aki még olvassa!

 

De főleg Palinak írom.

 

Az ilyen és ehhez hasonló nagy felbuzdulásokkal csak az a gondom, hogy üres mókuskerék az egész. Semmi értelme nincs. Azért nincs semmi értelme, mert ismét, ezzel is fordítva ülünk a lovon. Nemzetet akarunk menteni, miközben mindenki saját magát kellene már végre megmentse az idők során óhatatlanul rátapadt sötétségektől, szellemi, lelki kosztól. Ugyanis addig, amíg ez az egyén szintjén nem történik meg, addig nincs mit nagy szólamokban nemzetmentegetésről áradozni.

 

Tegye fel végre magának mindenki azt az egyszerű kérdést, hogy: KI VAGYOK? HONNAN JÖTTEM? MI A LÉTEZÉSEM CÉLJA, ÉRTELME? S kezdje el végre mindenki keresni a válaszok között az igazit. A lelked tudja, hogy mi a jó válasz. 

 

Ha már mindenki eljut odáig (ahol egyébként szeretett őseink a maguk természetességében éltek) hogy a Teremtő egyik "arca" vagyok itt ezen a Földön, s mint olyan teremteni jöttem, s a teremtés gondolatok és érzések útján történik, amit ha nem vagyok képes felfogni, akkor csak fésüljem át az életemet és azonnal megértem, szóval, ha idáig eljutunk végre, akkor már nem kell ilyen baromságokkal foglalkozni, mint ami ebben a felhívásban szerepel, teszem hozzá rögtön, eléggé igénytelenül.

 

Tudod, Pali, csak az a gondom ezzel, hogy addig is, amíg az aszfaltot koptatják egyesek egy-egy ilyen alakalommal, egymást erősítve a hülyeségekben, nos, mindeközben folyamatosan teremtik is azt. S ennek talán ideje lenne végre véget vetni.

 

Jó lenne végre egymást szeretni, de igazán, egymást tanítani, segíteni és nem állandóan hőbörögni, mint ami Verőcén is ment.

Döbbenetes "élményben" volt részem idén Verőcén a mogyolgatáson. Annyi gyűlölettel, feszültséggel, marakodással régen találkoztam, mint ott. Elképesztő és elkeserítő is volt egyben.

 

Szóval ide lett az én nagy lendületem, ha már kérdezted. :-)

 

Visszahúzódtam, s tanulok. Tanulom magam, a létezésem értelmét, próbálgatom a teremtést szép csendben és hiszem, hogy ezzel sokkal többet segítek bárkinek, mint ha egyesülgetnék a baromság oltárán bárkivel, aki vagy pont olyan vak még a lényeget tekintve, mint én, vagy még vakabb. :-)

 

 

Szeretettel írtam mindezt és azzal a szándékkal, hogy elgondolkoztasson mást is, mert ennek legalább látom értelmét.

 

Edith

 

 

 

Nem egy nemzetegyesítő nemzetgyűlés hívó hangja...
Hozzászólás a Szilaj-vélemények a meghirdetett nemzetgyűlésről c. írásunkhoz
 

(A kései – de mégsem elkésett – közlésért a szerző elnézését kérjük – a Szerk.)

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Olvasva a fenti véleményeket és megtekintve a mellékelt filmet, majd a biztatásnak engedve, hozzászólanék a meghirdetett nemzetgyűlés kérdéséhez. A fentiekben kijelöltem azokat a részeket, amelyeken el kellene mélyebben gondolkozni, s amit különösen fontosnak tartok, azt alá is húztam. Sok lenne a mondandóm a nemzetegyesítéssel kapcsolatban, időhiány miatt azonban csak néhány gondolatot említek.

 

A filmben elhangzott, hogy Szent István királyunk a széthúzást hagyta örökségül, és azóta az ország egyre gyengül, most pedig itt vagyunk, ahol vagyunk. Azért kezdem ezzel, mert szent királyunkat úton-útfélen ócsárolják, mintha őmiatta lennénk ebben a mai helyzetben, és nem az utóbbi évszázadok sikertelen politikai manőverezéseinek eredményeként. Ugyanis Szent István létrehozott egy keresztény államot, mely még 400 év múlva is Európa egyik legerősebb állama volt (Mátyás korára pedig különösképpen az lett, bármennyire is állítja a kedves meghívott azt, hogy folyamatosan gyengültünk – a Habsburgok önkényuralmi rendszere, amit ránk hoztak, távolról sem egyeztethető a szakrális királysággal). Továbbá, Szent István az Imre herceghez intézett intelmeiben megfogalmazta a mindenkori keresztény uralkodó azon erkölcsi normáit, mely az Isten akarata szerint való uralkodásról mintát ad. És ugyancsak Szent István ajánlotta fel országát és koronáját a Megváltó Édesanyjának, mivel látta, hogy ÉGI HATALOM kell sorsunkat igazítsa, mert ha csak földi kezekben van, akkor a széthúzás bennünket megsemmisít. Ismétlem, nem Szent Péternek ajánlotta fel az országot, mert ez esetben a pápa (mint Szent Péter utóda) fennhatósága alá rendelte volna azt, hanem Jézus anyjának ajánlotta fel, akit a királyságában élő keresztények mint Babba Máriát, illetve Bódogasszonyt (őskeresztények vagy szkíta-keresztények) vagy Istenszülő anyát (bizánci keresztények) vagy Szűzanyát (római rítusú keresztlények) tiszteltek (aszerint, hogy ki milyen rítusban volt keresztelve). Mi ez, ha nem a magyar keresztények egyesítésére való törekvés!? Ebben a transzcendens eseményben rejlik magyarságunk megmaradásának titka, és míg hitünk erős volt ebben, megmaradtunk és gyarapodtunk. És szakrális királyaink voltak, akik az Isten akaratát igyekeztek megvalósítani a földi viszonyok között. Ezek a szakrális királyok mind elismerték a megkoronázott Szűzanya királynői mivoltát, és szolgálatukat a Szent Korona fennhatósága alatt végezték. Igen, szolgák voltak szakrális királyaink. Ivadékaik közül több elismert szent került ki, mint a többi európai királycsaládok utódai közül. Akkor még a keresztény erkölcsi normák valóságosan voltak jelen a társadalomban.

 

Tudom, mindezek, az utóbbi idők Szent Koronával kapcsolatos előadásoknak köszönhetően egyre ismertebbek, mégis írom, mert innen kell elkezdeni, erre a hagyományra kell támaszkodni.

 

Nemrég az interneten megtekintettem – ugyancsak a HUNTV adásában – a Pilisvörösvári esték beszélgetéseit, ahol ugyancsak Dr. Horkovits-Kovács János volt a szervező. A meghívottak, Dr. Tóth Zoltán József, Dr. Bogár László, Dr. Horváth István és Kocsis István, és természetesen maga a szervező, éppen a jogfolytonosság helyreállításának reális lehetőségeit és reális akadályait tárták a hallgatóság elé. Az előadások és hozzászólások után bennem a tennivaló a következő sorrend szerint fogalmazódott meg: HIT, SZAKRÁLIS NEMZET, SZAKRÁLIS KIRÁLYSÁG. Ez után lehet szó a többiről. És jaj nekünk, ha a szakrális királyság megvalósításával kezdünk, mert felébredünk az önkényuralmi királyságban, és eljátszottunk ismét egy jó lehetőséget. A hittel kell kezdenünk. Hinnünk kell önmagunkban, képességeinkben és abban, hogy az isteni bölcsességből merítve a szeretet energiájával az isteni teremtő akaratot közösen alkalmazni tudjuk. Ehhez viszont elsősorban Istenben, a Teremtőben kell hinni, Jézus Krisztusban és a Szűzanya oltalmazó, királynői minőségében. E nélkül nem érthetjük meg a Szent Koronát és annak működését a társadalomban. Ha ez a hitünk megvan, akkor megteremthetjük a szakrális nemzetet, mely hisz Istenben, és szeretné, hogy Isten akarata teljesüljön itt a földön. Ez után az isteni kegyelem folytán jelenik meg a társadalomban a szakrális király. A Szent Koronával szabályosan megkoronázott szakrális király.

 

Az említett film a nemzetgyűlésbe hív neves embereket (akiket előzőleg „magyarkodóknak” nevez a szervező), mert így szeretné az embereket megjelenésre bírni. A film hangvételéből mások minősítése cseng ki, mint például „magyarkodók” meg „billentyűütögetők”, mondhatnám fotelforradalmárok, míg a szervezők önmagukat egy magasabb szintre helyezik. Mint a nemrég önmagukat „hazafi”-nak nevezők tábora, melyből az az üzenet érkezik a tudatalattiba, hogy csak ők a hazafiak, a többi az valamilyen alacsonyabb kategória – finoman fogalmazva (!). Szóval ez a hangnem nem éppen egy nemzetegyesítő nemzetgyűlés hívóhangja, szerintem. Tulajdonképpen erre a nemzetegyesítő gyűlésre Krisztus Urunkat, a Szűzanyát, magyar szentjeink sorát kellene meghívni, megfelelő szakrális szertartás keretében, vagy legalább közös imádságra való felhívásban.

 

És mitől nemzetegyesítő a jelzett gyűlés? A feltett és boncolgatott kérdések inkább hasonlítanak egy kormánybuktató népi gyűléshez, mintsem össznemzeti kérdésekben a közös lehetőségek kereséséhez és hitünk, reményünk erősítését célzó törekvéshez. Ugyanis a kérdések csak a magyarországi társadalmi helyzeteket célozzák – még ha általános társadalmi hangzatuk van is. Hol vannak a kérdések az elszakított nemzetrészek helyzetével, törekvéseivel kapcsolatban? A film ugyan próbál szépítgetni ezen, hisz az egyik meghívott felvidéki, de a kérdések fogalmazták meg a gyűlés várható szellemiségét.

 

Mindezeket, hogy leírtam, nem elbátortalanítani akarom a szervezőket és mindazokat, akik e gyűlésen részt vesznek, csupán az elmúlt 25 év eseményeit követve, kudarcait elemezve, arra a következtetésre jutottam, hogy a keserű poharat még nem ittuk ki teljesen, és bár sorsunkat többen is a krisztusi Golgota-állomásokhoz hasonlítják, jelezve, hogy már csak a feltámadás van hátra, szerintem még mindig a keresztfán vergődünk.

 

Ha a meghirdetett nemzetgyűlés hozama hitünk megerősítése, a Szent István-i hagyományokon alapuló történeti alkotmányunk jogfolytonosságának isteni kegyelemből történő visszaállítása, önerőnk és önnön képességeink egységes tettek szolgálatába állítása, akkor e gyűlés nem csak választási kampányfogás vagy szalmaláng-lobbanás lesz.

 

E gondolattal zárom rövid véleményemet e kérdéskörről, és egyben reménykedve (ki tudja hányadszor) a gyűlés eredményességében.

 

Szeretettel,

Szabó Álmos

ny. okl. villamosmérnök

 

 

 

Tisztelt Olvasó! Ön mit gondol mindezekről? Ha van kedve, írja meg nekünk!

---------------------------

* A sárgával jelölt kiemelések és aláhúzások Szabó Álmos hivatkozásai. 

Tisztelt Olvasó!