Ferenczy Ági munkatársnőnk felhívta figyelmünket egy megkapó alkotásra: Csángó menyegző – dokumentumfilm. Itt tekinthető meg. https://www.youtube.com/watch?v=-FezlSe5mcY.

 

Nagyon szép, jó volt nézni, de közben eszembe jutott egy régi történet.

     Nővérem és a férje, a barátnője és annak is a férje Csángóföldre volt hivatalos egy esküvőre. Csomagoltak, s már indultak volna, amikor édesanyám szólt, hogy vigyenek magukkal az útra egy rúd szalámit. Kinevették, hát ők lakodalomba mennek, minek a szalámi.

     Meg is érkeztek, meg is lepődtek. Háromszék azért gazdagabb vidék volt, és teljesen más...

     Az udvaron egy tekenyőt vertek, s valamiféle nagybőgő is hangoskodott, nővérem néptáncos volt, a férje is, de erre a taktusra sehogy sem tudtak táncolni, de nem is ez a lényeg. Valahol egy üstfélében főtt a leves, de birkából, a töltött káposztában puliszka volt a töltelék, na, ennyi kellett az én finnyás nővéremnek. Éhesen, szomjasan jöttek haza Uzonba, ráadásul Csíkban minden, még a vendéglő is be volt zárva.

     Amint beléptek otthon a házba, azonnal nekiestek a szaláminak. Édesanyám örömére, mert olyan étvággyal evett a nagylánya, mint még soha életében.

     Akkoriban nagy volt Csángóföldön a szegénység, erősen nagy, csak nehezen futotta kenyérre, sóra, tisztelt Olvasó.