Tisztelt Olvasó!

Vámpírok? Napon?

Feltöltve: 2014.  szeptt. 22., do

VARGA DOMOKOS GYÖRGY

Ritkán foglalkozunk olyan belpolitikai kérdésekkel, amelyekkel mások amúgy is foglalkoznak, méghozzá a média főáramában. Csak akkor tesszük hozzá a magunkét, ha úgy érezzük, a jövő szempontjából fontos a helyes – de legalábbis más, nem főáramú, nem érdekek torzította – megközelítés, kiegészítés.

 

A nagyságos médiában, nyilvánosság előtt és mögött egyaránt, kiemelkedő téma mostanság Simicska Lajos, ill. a Simicska-féle háttérbirodalom, valamint Orbán Viktor kormányfő (és pártelnök) összetűzése. Annál is inkább kiemelkedő, mivel e háttérbirodalomnak jelentős látható részét képezi számos tömegközlési eszköz (tévé, rádió, nyomtatott és világhálós sajtó)...

 

Nos, a helyzet komolyságát – az összetűzés, sőt háborúság súlyosságát – jól mutatja két sajtóreagálás.

 

Az egyik a Magyar Nemzeté, s még 2014. június 3-i keltezésű. Csermely Péter, Liszkay Gábor lapigazgató-főszerkesztő egyik fő embere, amúgy helyettese vállalta magára, hogy a maga olvasmányos stílusában az újság aznapi vezércikkében írja le ezt az ütős mondatot a reklámadó bevezetésével kapcsolatban: „...a kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára”.

 

El lehet képzelni azt a hatalmas ujjongást, amely a balliberális oldalon fogadta ezt a Fidesz közeli lapban megjelent érzékletes megállapítást. Ottani médiumok sora tette ki így-úgy a fő- vagy alcímébe (HVG, Népszava, ATV, 444.hu.). A www.fecsegő.eu párhuzamosan magyarul és angolul is közzétette a szóban forgó címet, sőt, a Magyar Nemzet egész írását a Fidesz sajtószabadság elleni merényletéről. De még az amúgy inkább a civil hétköznapok ügyes-bajos dolgait érintő GYAKORIKÉRDÉSEK.hu-n is megjelent egy idevágó kérdés: „Fideszesek, mit gondoltok arról, hogy már a Magyar Nemzet is ilyeneket ír a mai vezércikkben, hogy »a kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára«"?

 

Tény, tisztelt Olvasó, hogy kinek-kinek alapos oka volt felkapnia a fejét, illetve pártállástól, kötődéstől függően elképedni, netán megijedni vagy éppen ujjongani. Mióta Simicskáék mint Fidesz-közeli gazdasági erőtényezők megteremtették az új Magyar Nemzetet és a HírTv-t, azóta egyetlen egyszer sem fordulhatott elő, hogy valaki nyíltan szembeszegüljön az orbáni törekvésekkel. Ha ez most mégis megtörtént, ráadásul vezércikk-szinten, akkor ezt okkal tekinthetjük nyílt lázadásnak.

 

De mi lehet az a súlyos körülmény, amely éppen egy ilyen kényes témában, a benti és kinti balliberálisok által nagy gonddal napirenden tartott sajtószabadság-kérdésben készteti szembeszegülésre az eddigi lelkes híveket?

 

Hogy valóban súlyosnak kell lennie, arra utal a másik beszédes sajtóreagálás: „2014. szeptember 20-án minden megváltozott, amit a magyar belpolitikáról eddig tudni lehetett. Simicska Lajosék fotóztatták magukat” – írja a !!444!!! világhálós újság egy nappal később, 2014. szeptember 21-én a Vámpírok napon című cikkében. A vámpírok, azaz a vérszívók volnának a balliberális orgánum szerint Simicska és „tettestársai”, azaz a birodalomnak azok a kulcsemberei, akik eddig gondosan kerülték a sajtónyilvánosságot (a „napot”), most azonban – igaz, a saját fizetett birodalmi tömegközlőik segítségével – a nagyvilág előtt megmutatják, felmutatják magukat. Például Liszkay Gábor lapigazgató-főszerkesztő társaságában...

 

A kétharmadnak a sajtószabadság elleni sötét szándékát Csermely szerint a reklámadó bizonyítja. „A reklámadónak ugyanis sem más értelme, sem más üzenete nincs. Abból a mintegy kilencmilliárd forintból, amit a magyar költségvetés a reklámadóból összeszedhet, egy fél stadionra, ha futja.”

 

Természetesen a reklámadónak van más értelme és van más üzenete – a kilencmilliárd forint bevételén túl. Azt üzeni, hogy Magyarország felelős kormányerői határozott lépéseket tesznek abba az irányba, amely a közteherviselést ki kívánja terjeszteni mindenkire, aki eddig kibújt alóla. És ugyanez az értelme is. Miért érdemelnének a reklámhordozók gazdái több engedményt, mint bárki más? Hát még ha abba is belegondolunk, hogy a reklám a fogyasztói társadalom egyik alappillére; sőt nemcsak ezé, hanem a spekulációs, féktelenül haszonleső tőkéé is...

 

Akár különösnek is nevezhetnénk, hogy az eddig ellenvetés nélkül a Fideszt és Orbánt szolgáló szócsövek egyszeriben milyen határozottan igyekeznek kibújni a pórázból. Sőt, a szólásszabadság erősödéseként értékelhetnénk. Ennél azonban lehangolóbb a képlet. Más értelemben viszont biztatóbb.

 

Lehangoló annyiban, hogy Csermely nem tett egyebet, mint hogy üléspontját kivetette álláspontjára. Szó sincs tehát a szólás hirtelen szabadságáról, hanem arról van szó, hogy a Simicska-birodalom érdeksérelmet szenvedett, emiatt kellett torok- és stadionhasonlattal kifejezésre juttatni, hogy a kétharmad olyasmihez nyúlkál, amihez nem kéne.

 

Biztató viszont annyiban, hogy Orbán csak keresztülverte a reklámadót, a nyílt lázadás ellenére. És ezzel, innentől kezdve csakugyan egészen más mederben kezdett folyni, zajlani a magyar belpolitika.

 

A következőket kell ehhez megérteni, tisztelt Olvasó. A Baksisvilág – A korrupció természetrajza a rendszerváltozás Magyarországán című könyvemben bőségesen ecseteltem azt a jelenséget, amely szerint a balliberálisok (szocialisták, szabaddemokraták) haszonelvű politizálása a Fideszt is rákényszerítette az erőteljes klientúraépítésre és a bőséges korrupcióra. Ennek volt egyik markáns eleme a Simicska-birodalom megerősítése; a  megerősített Simicska-birodalom révén pedig a Fidesz megerősítése. Vagyis ami a birodalmat illeti egyfelől, a kétharmadot másfelől, Simicska és Orbán nagyon sokat köszönhet egymásnak. Az, hogy a szélsőséges balliberálisoknak viszonylag gyorsan és ilyen látványosan bealkonyult, jelentős részben kettejük együttműködésének köszönhető. Erre gondolva joggal érzünk gyomrunk tájékán egy kis szorongást, hogy az összeugrásukból akár nagyobb bajok is következhetnek.

 

Ám kellő derűlátással szemlélve a világot, tisztelt Olvasó, éppenséggel az is megjárhatja a fejünket, hogy ezentúl az orbáni politikának a rendkívül vonzó része: a nemzet, a közjó emelése fog erőre kapni, s végre omladozásba fog a másik pillére, vagyis a korrupció és a kiváltságok révén megerősödött gazdasági háttérhatalom. Mert hiába van emennek nemzeti beütése, mely nagyon jól jött a szélsőségesen balliberális birodalom összeomlasztásához, azért mégiscsak erőteljesebben önérdekű, erőteljesebben a birodalomépítést és a pénzfialást szolgálja, mint (ideális esetben) a közjót szolgáló állam.

 

Mi, egyszerű földi halandók, nem mindig látunk bele a politika boszorkánykonyháinak mesterkedésébe. Esetleg a szívünk segíthet valamelyest az eligazodásban. Ha a szívünkre hallgatunk, nem szívesen neveznénk az elmúlt években nagyon kedvező irányt vett belpolitika háttérszereplőit vámpíroknak. De azt sem mondhatnánk, hogy a rejtett összefüggések végre határozottan napfényre kerültek volna. Nem tudni, hogyan zajlik igazán, s mihez vezet majd a politikai hatalom és a gazdasági háttérhatalom összeugrása, az eddig más téren folyó gazdasági szabadságharc kiszélesedése. Amit viszont határozottan állíthatunk, hogy a rendszerváltást húszegynéhány éve azért üdvözöltük olyan lelkesen, mert végre nyílt küzdelemben győzhet majd a rátermettebb, nem lesznek párt- és egyéb kiváltságosok, akik a háttérben felülírják az új, liberális demokráciát – ahogy addig tették (ha nem is mindig ugyanazok) a „népi demokráciával”. Éppen ezért nem lehet kétséges, hogy ebben a kiterjedőben lévő, élesedő harcban mi, a Szilaj Csikó alkotói, kinek szurkolunk. Istennek legyen hála, hogy bár kicsik, de valóban szabadok vagyunk. Azt írhatjuk, amit a szívünk diktál – s nem kell azt írnunk, amit a pénz, tisztelt Olvasó.

 

Kapcsolódó írások:

 

Vámpírok a napon

 

Új klán lép Simicska Lajos helyébe, mikor véget ér a csatájuk Orbánnal

Tisztelt Olvasó!