Tisztelt Olvasó!

A PC-t az idő laposra tapossa. Érintőlegesen a választáshoz

Feltöltve: 2014.  okt. 11., do

VARGA DOMOKOS GYÖRGY

Holnap, 2014. október 12-én önkormányzati választások Magyarországon. Egy magán túl is figyelő világhálós honlapnak – hát még ha neve szerint a társadalmi önszerveződés honlapja –  illik néhány szót hozzáfűznie az eseményhez. Túl sokat nem, hiszen amúgy is tele van vele a hazai hírvilág, nem dolgunk a szót feleslegesen szaporítani.

 

Tartjuk magunkat a régi hagyományhoz, hogy nem célozgatunk arra, kikre kellene a tisztelt olvasónknak szavaznia. Lelke rajta. Ha nem menne, akkor is. Viszont megint említést tennénk egy olyan eseményről, amelyről úgy véljük, hitelesen tükrözi politikai és gondolkodásbeli közállapotainkat. S a gondolkodó olvasóink majd tudni fogják, hogy kikre adott szavazatoktól remélhető, hogy a kedvezőtlen jelenségek visszaszorulnak, a kedvezőek megszaporodnak.

 

A sajtó fősodrának egyik ügyeletes fő témája a Bánó András készítette interjú Osztolykán Ágnessel, az LMP „roma” (magyarán: cigány) származású képviselőjével. A beszélgetés eredménye, hogy azóta Bánó és az ATV is bocsánatot kért Osztolykán Ágnestől. Nos, ez számunkra egyedül azért bír jelentőséggel, mert Bánónak és a tévéjének – némi túlzással – talán életében először nem kellett volna bocsánatot kérnie, hiszen pályafutásuk alatt igazán fontos kérdésben először viselkedtek normális ember, ill. normális televízió módján, vagyis most először nem a saját rögeszméjük vagy a „politikailag korrekt” nyomására cselekedtek, hanem kinézve a saját fejükből.

 

A beszélgetés egyik témája egy újabb cigány majdnem-lincselés. Egy kisgyereket állítólag elsodort egy autó, minek következtében „nyolc napon belül gyógyuló” sérülést szerzett, vagyis kutyabaja sem lett, ám csaknem lett belőle egy újabb helyszíni agyonverés. Ezért kérdezte meg Bánó nagyon helyénvalóan és nagyon tisztességesen a cigány származását nem egyszer „közszemlére” tévő Osztolykántól:

 

„Segít nekem megérteni azt a cigány lélektant, amely arra megy, hogy történik egy baleset, ahol meg se nézik, hogy valójában mi is a baja, ennek a feltehetően véletlenül elsodort kisfiúnak? De máris készek voltak majdhogynem megölni, aki ezt a balesetet okozta. Hogy ennyire nem gondolkoznak ezek az emberek, és ennyire indulatosak?”

 

Nos, az interjúalanynak meglehetősen nehezére esett válaszolni, holott, mint kiderült, a szerkesztők előzetesen jelezték a pártjának, hogy ez is megkérdeztetik. (Csak zárójelben utalnék arra, hogy ez is váratlan bizonyítéka, mennyire ezer sebből vérzik a magyar nyilvánosság: nem lehet ám egy közszereplőt csak úgy kérdezgetni, még egy ilyen súlyosan közérdekű ügyben sem.) De hát nem lehet csodálkozni Osztolykán habozásán, hiszen a politikailag korrekt, vagyis az élettől elrugaszkodott, steril világfelfogással nem lehet sem helyénvalóan értelmezni, sem értelmesen megváltoztatni, jobbítani a világot. Ugyanis azzal, hogy Osztolykán a politikailag korrekt szellemi garnitúrához csatlakozva siet kijelenteni, hogy nincsen cigány néplélek – amivel ugyebár, kimondatlanul bár, de azt is kijelenti, hogy nincsen cigány kultúra, nincsen cigány történelem, nincsen cigány sors –, egyúttal elhajítja magától a megoldás bármilyen kulcsát. Azzal, hogy a szegénység síkjára terelte az ügy mozgatóit, s nem hajlandó tudomásul venni, hogy másképp viszonyulnak a világhoz a mélyszegénységben élő különféle cigány közösségek, de másképp a mélyszegénységben élő nem cigányok is, soha nem fogja tudni megtalálni a viselkedésük nyitját, de az ebből a viselkedésből való kivezetésükét sem.

 

Tisztelt Olvasó, a szélsőliberális gyökerű politikailag korrekt erejének létezését bizonyítja cáfolhatatlanul, hogy Bánó és az ATV – mint említettem – bocsánatot kért. Mint ahogy az is,  hogy Osztolykán „utólag megbánta”, hogy nem állt fel azonnal. Ám ez ne tévesszen meg senkit! Ez az erő, ez a fölény már nem a régi. Az interjú végén helyénvalóan szögezte le Bánó: azzal, hogy a kérdésre Osztolykán mégis válaszolt, jóval többet mondott el egy fontos kérdésben, mintha a pártmunkát ecsetelték volna. Kérdező és kérdezett ott, a nem verbális kommunikáció (metakommunikáció) szintjén – vagyis az emberi arckifejezések tekintetében – szemmel láthatóan jólesőn egymásra talált. Az elkövetkező időkben minden valamennyire is értelmes ember ezt a jóleső, felszabadító érzést fogja keresni. A PC-t pedig az idő lassacskán laposra tapossa.

 

Ennek örömével és örömére járuljunk az urnához, tisztelt Olvasó!

 

Tisztelt Olvasó!