Ön mint a Szilaj Csikó olvasója, bizonyára nincs elkeseredve a tegnapi választási eredménytől. Én például bizonyosan nem vagyok. Helyénvalónak ítélem, hogy a szélsőségesen felelőtlen, nemzet- és országellenes, műliberális műbaloldalra harmadszorra is rászámolnak.

 

Mégsem felhőtlen az örömöm. Méghozzá azért nem, mert a győzteseknek sem felhőtlen az örömük.

 

A választás éjszakáján megszólalók közül még Tarlós István boldogsága volt olyan, mely közös derűre késztetett. Megnyugtató volt az is, hogy első köszönete a Jóistent illette: aki nem magát s nem magukat sorolja a legelső helyre, annak alázata mindig biztatóbb a közös jövőnkre nézvést, mint azok fennhéjázása, akik úgy vélik, szabadon felforgathatják az egész világot.

 

Orbán Viktor azonban nagyon fáradt és szokatlanul visszafogott volt. Nem lenne ezzel semmi baj, hiszen a miniszterelnök ismét elképesztően sokat vett a saját vállára. Ám, tisztelt Olvasó, ha láttuk a győzelemre való esti reagálást, és nézzük az akkor készült képeket, mégis nyugtalanság foghat el bennünket. Már az is gondolkodóba ejthet, hogy hol volt Semjén Zsolt, a szövetséges párt, a KDNP vezetője. Vagy miért nem láttuk a pulpitus körül ünneplők között Lázár Jánost?

 

Nemrég szóltunk arról, hogy egy Simicska–Orbán ütközet van kilátásban. Korábban szintén  szóltunk arról, hogy milyen világhatalmi erők mozdultak meg Orbán – vagyis a magyar nemzet önállósodási kísérletei – ellenében. Van okunk tehát tartani attól, hogy különféle, háttérben zajló folyamatok nem engedték meg a győzelem estéjén a felszabadult örömködést.

 

Nem szokásunk rémeket látni, ördögöket falra festeni. Ám, ha megnézzük az alábbi felvételt, kedves Olvasó, mégsem tehetünk úgy, mintha nem látnánk: többen is olyan fagyos képet vágnak, mintha legalábbis a vereséget kellene elismerniük éppen. Nem csinálunk úgy, mintha tudnánk, mitől van ez, hogy mi lappang a háttérben. Nyilván reméljük, hogy ha már a Jóisten háromszor egymás után besegített a magyar nemzetnek, nem fog épp most cserben hagyni minket. S mert ezt reméljük, a magunk módján hagyunk is teret az örömködésünknek. Ám nemcsak ennek – hanem a következetességünknek is. Pártok ide, választási eredmény oda, mi, a Szilaj Csikó  továbbra is elmondjuk, amit fontosnak és igaznak gondolunk, továbbra is megtesszük azt a keveset, ami ránk bízatott, s amire erőnkből és képességeinkből futja.