Elképesztően tartalmas, izgalmas filmet sodort felénk a szél. De ha nem is a szél sodorta, hanem jógás berkekből küldték, és önzetlen fordítója is alighanem onnan származik, akkor is elképesztő, hogy milyen hihetetlen nagy emberi kincsek keletkeznek s virágoznak a nagyvilágban, ám ebben az óriási, fülsiketítő kommunikációs zajban – hiába a világháló szemkápráztató egyszerűsége és gyorsasága – csak nagy sokára érnek el hozzánk, s akkor is alig halljuk meg őket, alig tűnnek fel, ha feltűnnek egyáltalán.

 

Fel is tettük hamar a film első részét ide, a Szilaj Csikóra.  

 

Aki hosszú órákon át boldogít bennünket (persze: már akit boldogít) előadásával, az egy amerikai, klinikai pszichológus, Marshall B. Rosenberg.  A szavak ablakok vagy falak c. könyvének világhálós kínálata szerint „nemzetközileg elismert békeközvetítő és az erőszakmentes kommunikációs világszervezet alapítója”.

 

A film alaptémája – egy lelki gyakorlat keretében – ugyancsak ez, hogy hogyan lehet megbékéltetni egymással ellentétben (haragban, gyűlöletben, viszálykodásban) lévő családtagokat, munkatársakat, csoportokat, törzseket, nemzeteket – az erőszakmentes kommunikáció segítéségével. Látszólag nem is kell olyan sok hozzá, csak vissza kell térnünk a velünk született, természetes anyanyelvünkhöz, a zsiráfnyelvhez („a szárazföldi emlősök közül a zsiráfnak van a legnagyobb szíve”), és le kell szoknunk a családi és társadalmi környezetünk által ránk erőltetett sakálnyelvről.

 

Dr. Marshall mondandóját nemcsak az teszi hitelessé, hogy időnként szépen gitározik (amihez kell ugyebár némi emelkedettség, mondhatni: szívmunka), ügyesen bábozik (hol zsiráfmód, hol sakálmód pergetve nyelvét), de az is, hogy a világ legfájóbb ellentéteinél, összeütközéseinél (férj-feleség, szülő-gyerek, tanár-diák, bűnös-áldozat, zsidó-palesztin, egymást gyilkoló afrikai törzsek stb. viszonylatában) vállalt sikeresen közvetítő szerepet. S ott, az előadás – gyakorlat – helyszínén is mindenkinek tudott zsiráfmegoldásokat ajánlani.

 

Pedig ez a zsiráfnyelv alighanem minden másiknál nehezebben sajátítható el, beleértve akár a kínait vagy az ógörögöt; s nem is biztos, hogy teljesen megtanulható. Némi gyakorlással, odafigyeléssel azonban valamennyire feltétlen. Én pl. most nem fogom senkinek azt mondani, tisztelt Olvasó, hogy mindenképpen nézze meg, mindenképpen adja tovább, hogy végre ránk köszönhessen kis otthonunkban is, a nagyvilágban is egy békülékenyebb és békésebb élet. Nem fogom azt mondani, hogy a ma emberének minden hülyeségre, értelmetlen szórakozásra, tévébámulásra van ideje, csak éppen egy ilyen alapfilm megnézésére nem tud soha időt szakítani. Mert én most élvezni akarom a zsiráflétet, s ebben én csak jelen vagyok, megmutatom magam s kincseimet Önnek, mint kortársamnak, de nem akarom Önt semmire rábeszélni, megnevelni, megváltoztatni, nem akarom, hogy vegye át a kincset. Legyen ez már az Ön dolga, gondja – vagy épp öröme.

 

De hát nekem igen könnyű dolgom van Önnel, tisztelt Olvasó, mert a munkatársaimmal azért egy ideje már gyakoroljuk a zsiráfnyelvet, például ezzel a Szilaj Csikóval. Nem pénzért adjuk, kézzelfogható haszonért, hanem a magunk örömére, belső szükségletére, amelybe belefoglaltatik, hogy hátha továbbgyűrűzik az örömünk, s megerősödik a magunk és mások zsiráfszíve.

 

Csakhogy mit csináljon, mondjuk, az az országvezető, aki kétharmados – vagyis elsöprő – győzelmet arat az éppen hatályos játékszabályok szerint, ám miután lezajlanak a nemes, demokratikus választási küzdelmek, a vesztesek egy másik pályára vonulnak, és a maguk szabályai szerint, külföldi nagyhatalmaktól és nemzetközi erőktől megtámogatva, erőszakos tüntetésekkel, lankadatlan hisztériakeltéssel igyekeznek megbuktatni? Lehet-e jámbor zsiráfnyelven szólni a lefizetett, felheccelt, papírból, szóról szóra szenvedélyeskedő, korlátozott értelmi képességű fiatalokhoz?

 

Nos, tisztelt Olvasó, mi másért sodorta elém aznap az élet a szóban forgó filmet a nagyszerű Marshall-lal, ha nem azért, hogy megajándékozzon a felismeréssel: a legnagyszerűbb politikusokban ugyancsak ott rejtezik a zsiráfnyelv. Nem azzal foglalkoznak, amit én itt az előbb egy nagy lendülettel felsoroltam: hogy ezek a fiatalok, pontosabban a hangadóik le vannak fizetve, fel vannak heccelve, papírból szenvedélyeskednek, csekély értelmi képességük okán meg vannak vezetve. Ez ugyanis javarészt ítélkezés, sakálnyelv; aki ilyen nyelvet használ, csak még elementárisabb támadásra, hörgésre számíthat. Tegnap a rendőrök és a tüntetők viselkedését figyelve óhatatlanul 2006 ősze jutott eszembe, s az, hogyan bánt akkor a sakál az okkal kesergő zsiráfokkal. Levadászta őket. Rájuk engedte a vérebeket. S tegnap az egykori vérebek – bármily hihetetlen – tudtak zsiráfként viselkedni. Ilyen sokat számít, milyen a hal feje. A kormány fője. A magyar nemzet miniszterelnöke. Az egykori levadászók – pedig, lássuk be: rendőrnek soha nem zsiráfok mennek – ilyen erős, fentről jövő zsiráf-kisugárzás hatására elkövették a legmeghökkentőbb dolgot: egyetlen ujjal nem bántották a tüntetőket. Itt és most, fentről le, egészen az utolsó rendőrig mindenki megérezte és megértette, hogy milyen óriási a tét, s ezért még erős sakálösztöneinken is érdemes úrrá lennünk: az egész világ hasonszőrű hatalmasságai azon dolgoznak, hogy Majdan-módra összeugrasszák a nemzetet a kormányával. Emlékezzünk rá, évekkel ezelőtt kiszivárgott a forgatókönyv: diktátorként felmutatni Orbán Viktort, s ha demokratikusan nem megy, akkor a megvezetett nép erejével eltávolítani őt. Nem történik e napokban, hetekben más, mint a forgatókönyv újult lendülettel való megvalósításának megkísérlése.

 

Óhatatlan, hogy ilyenkor nem annyira a zsiráfösztönök, mint inkább a sakálösztönök igyekeznek teret nyerni bennünk. Minden rossznak elképzeljük a tüntetőket, akár még a sátán küldötteinek is. Higgyünk Marshallnak, és ne tegyük. Induljunk ki abból, hogy a legtöbbjük – szocializációjánál fogva – eleve rólunk feltételezi, hogy mi vagyunk a sakálok, s minden élményt, ami ezt erősíti, gyorsan magába olvaszt s épít. Nem biztos, hogy ennyi markáns előélet után elbizonytalanítja, ha sakálok helyett mégis zsiráfokkal találkozik; nem biztos, hogy nem sakálhangnak véli még a zsiráfhangokat is. Lesznek ilyenek is. Ám bő élettapasztalataink birtokában, némi sikeres zsiráfos próbálkozások után mégis nyugodt szívvel jelenthető ki, hogy ha nem akarunk nagyobb bajt közös fejünkre, őrizzük meg zsiráfos derűnket és higgadtságunkat. Az idő nekünk dolgozik. Mert igazi sakálból, a legrútabb haszonleső fajtából, mindig csak nagyon kevés van, szerencsére. A sakálok hirtelen megszaporodnak a sakálhangra. A zsiráfok meg a zsiráfhangra.

 

Köszönöm, hogy meghallgatott, hogy időt szánt rám, Tisztelt Olvasó!