Kaptam kéretlenül egy írást a jobbegyenes.hu-ról. Örültem neki, mert nagyon nem értek vele egyet. Ugyanakkor nagyon „emberi” érzésekből, ösztönökből táplálkozik, tehát sokan lehetnek, akik lelkesen bólogatnak tőle, legalábbis bizonyos radikális körökben. Van értelme tehát feszegetni a benne foglaltakat. 

 

A szóban forgó blogos jegyzet címe: Búcsú Ferenc pápától. A szerző azért számol le véglegesen őszentségével, mert újságíróknak ezt nyilatkozta: „...nyitva kell hagyni az ajtót a párbeszédre az Iszlám Állammal”. Vagyis nem szabad kizárni a párbeszédet a dzsihádistákkal, ha ezáltal „véget lehet vetni a térségben a szenvedéseknek”. A jegyzetíró szerint viszont „Ahhoz vagy nagyon, de tényleg végzetesen ostobának, vagy nagyon gerinctelennek kell lenni, hogy valaki azt várja: az elmúlt évtizedek legaljasabb, legbetegebb tömeggyilkos hordájával lehet tárgyalni bármiről is. Pláne, hogy ezáltal az iraki és szíriai keresztények elleni népirtás megállítható. Ilyet egészen egyszerűen nem mondhat keresztény ember, keresztény vezető pedig végképp nem. A pápától ilyet hallani pedig egyenesen vérfagyasztó.”

 

Aki látott néhányat a valóban vérfagyasztó fényképek és filmfelvételek közül, azok közül, amelyek a valóban elvetemült, tömeggyilkos horda rémtetteit örökítették meg, alapos okkal vélheti úgy, hogy ép elméjű embernek nem juthat eszébe ilyen sötét elemekkel tárgyalásba bocsátkozni. De vajon attól, mert alapos okunk van így érezni, igazunk van-e? Valóban nem juthat-e ilyen eszébe egy velejéig keresztény embernek?

 

Kicsit leegyszerűsítve a kérdést: ha Jézus maga indulna útnak, hogy találkozzon e szörnyű tömeggyilkosokkal, megadván az akármily halvány esélyét, hogy jobb belátásra bírja őket – vajon rossz néven vennénk tőle? Vagy rossz néven vettük II. János pápától, hogy meglátogatta merénylőjét, életének hajszál híján kioltóját a börtönben?

 

Nem éppen abban mutatkozik-e meg az igazi keresztény szemlélet nagyszerűsége és hatalmassága, hogy minden embert Isten gyermekének tekint? Nem tekint egyetlen embert sem született gonosznak, csak esendőnek és gyarlónak, aki szerencsétlenségében és tudatlanságában a bűn útjára tér. A kereszténységnek és a Szentírásnak ama „logikája”, hogy nem éppen a legszeplőtelenebb – sőt, igencsak gyarló és bűnös – emberekből verbuválódott Krisztus apostoli csapata, valójában bölcs emberismeretből fakad. Abból a felismerésből, hogy minden ember lelke mélyén ott lakozik, legalább ott pislákol a jó; s a gonoszságra is nagyon sokszor a jó szándék, valamilyen szentnek és igaznak vélt cél elérésének vágya veszi rá. S szűkebb és tágabb környezete minél kevesebbet hajlandó meglátni ebből, annál magabiztosabban véli, hogy neki van igaza, s azok az oly mértékig istentelenek és vakok, hogy rászolgáltak akár a kegyetlen elpusztításra is.

 

Belátó ember ezért nem túladni igyekszik Ferenc pápán, hanem megtartani s támogatni őt. Belátó ember inkább azt sokallja, hogy ebben a huszonegyedik századi világban annyian bíznak fegyverük, technikájuk, vak hitük erejében, képességében. S oly kevesen az ige erejében. Pedig egetverő kardcsörtetés és melldöngetés közepette a csendes szó, a szeretet szava a leghangosabb. Amazokat legfeljebb a fül s a félelem hallja meg; emezt az éppen csak pislákoló lélek is, tisztelt Olvasó.

Búcsú Ferenc pápától?

Tisztelt Olvasó!

Tisztelt Olvasó!

Feltöltve: 2014.  dec. 7., hé

VARGA DOMOKOS GYÖRGY