top of page

Az alábbi fájdalmas hír jelent meg a tömegmédiában az elmúlt napokban:

 

Saját fejlesztésű, érelmeszesedést gátló oltása miatt egy év felfüggesztett börtönre és 6 millió százezer forint vagyonelkobzásra ítélték Horváth István orvos-biológus akadémiai doktort, mert a bíróság szerint engedély nélkül állította elő és adta át embereknek. Emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése miatt ítélték el. Nem kell börtönbe mennie, három évre felfüggesztették a büntetését. Az ítélet nem jogerős.

 

 

Mi tagadás, egy ideáltipikus főszerkesztőnek illendő volna ilyenkor azonnal határozottan cselekednie. Olyan közismert témáról van szó, amely évek óta terítéken van, s vagy a saját véleményének kellett volna már kikristályosodnia, vagy valamelyik főnökének vagy a sajtóorgánuma tulajdonosának álláspontját illene alaposan ismernie. Csakhogy ezúttal egyik sem történt meg. A Szilaj Csikó fölött senki nincsen, jómagam pedig töredelmesen bevallom, a véleményem sehogyan sem akar kikristályosodni. Habár szilajcsikós szívem Dr. Horváth István felé húz, ám annyira fogalmam sincs arról, hogy a találmánya ténylegesen mit ér, hogy eldöntöttem: ezúttal inkább passzolok.

 

Mégpedig munkatársaimnak.

 

Rögtön megkértem őket, hogy ha valamelyikük tudná az igazságot, avasson be engem és az olvasóinkat. Három levél érkezett, érkezésük sorrendjében – némileg megszerkesztett formában – most mindegyiket meg is osztom Önnel, tisztelt Olvasó.

 

Levél munkatársunktól (1)

 

Én elég sokat olvastam már erről...  Az biztos, hogy nagy jelentőségű a készítmény, mert eddig csak Horváth István szere bizonyult emberre alkalmazhatónak, és persze hatékonynak is egyben − a régóta folyó, korábbi amerikai kísérletek a sertéseken végzett, tömeges pusztulással végződő esetek miatt zsákutcába jutottak. Az eredményessége kétségtelennek tűnik. Egely György is írt Horváth védelmében; ő egyébként maga is kipróbálta a szert több más személyiség mellett. Én is érdeklődtem a szakorvosomnál, mert engem is érintene a szer kardiovaszkuláris ügyeimben, de talán 4-5 év múlva lesz valamilyen oltásféle, ha lesz − szerintük...

 

Szóval Horváth beletrafált, csak el akarják meszelni. Annyi vaj lehet talán az ő fején, hogy a szabadalmazáshoz nem adta meg (persze érthető félelemből) a teljes leírást, így az nem szabadalmaztatható, és így jogilag tényleg nem tiszta a helyzet − viszont nem támogatják a kísérleteit, ő pedig nem akarja Magyarországon kívülre eladni. És itthon mindenkit és mindent megfojtanak, ezt már ismerjük, sajnos.

 

Ceterum censeo: causa bona triumphat − hírt adni az ügyről, ezt mindenképpen javaslom.

 

Szeretettel: T.

*

 

Levél munkatársunktól (2)

 

Én ismerem Dr. Horváth István professzor urat, még abból az időből, amikor Zuglóban, a Hungária krt.-on volt a rendelője.

     Nem tudom, hogy hány éve annak, amikor nála jártam. Én is megvásároltam tőle a szérumot, és egyet én is felhasználtam belőle, de csak azért egyet, mert az orvos, aki beadta vénásan, úgy összeszurkálta a vénámat, és én úgy félek a tűtől, mint ördög a tömjéntől.

     Közben – nem sokkal később – házkutatást tartottak nála, és mindent lefoglaltak. A háziorvosom asszisztensnője fiának kellett a szérum, megvette tőlem. Nagyon sok ember – többek között egészségügyi dolgozók is – használták a szérumot, és mindenki dicsérte (én csak arról beszélek, akikről tudom, hogy beadatták maguknak vénásan).

     Mindenki pozitív dolgokat mondott róla. Egyik ismerős vitte a másikat, mert ha neki jó volt, akkor miért hallgassa el a másiktól.

     Az én koleszterinszintem nem magas, inkább alacsony (de ez nem baj). Horváth professzor felvilágosítást adott mindenről, a szérumról, a koleszterinről stb.

 

Elmesélte azt is, hogy volt egy páciense, akit meggyógyított (egy színész vagy énekes Ausztráliából), akiről már az orvosok lemondtak, hogy nem műthető, mert az erei olyan vékonyak, hogy műtét közben elpattanhat, és nagy a kockázata a műtétnek... És ez a személy, miután meggyógyult, meg akarta vásárolni a találmányát. Azért nem jött létre az üzlet, mert amikor megkérdezte a pácienstől, hogy mennyibe fog ez kerülni, ha netán valaki hozzá akar jutni, ő azt felelte, hogy pontosan annyiba, amennyibe ma, Amerikában belekerül egy szívműtét.

    Horváth professzor nem adta el neki a találmányt, mert úgy gondolta, hogy hiába dolgozott, kutatott 30 vagy 35 éven át, magyar honfitársai számára nem lesz elérhető (hárman ültünk a szobájában, amikor ezt elmesélte). Megpróbált Gyurcsányéknál is „kopogtatni”, de azt mondták neki, hogy ha ezt az állam finanszírozná, akkor mindenki szabadon, ingyen kellene, hogy hozzájusson, és ezt anyagilag nem engedhetik meg; de megígérték, hogy meg fogják keresni – ám végül nem csináltak semmit.

    Majd amikor a Fidesz hatalomra lépett, bement Szócska eü. államtitkárhoz, és másnap meglepték a rendőrök a lakását (talán a készenlétiek, de nem vagyok benne biztos; Szócska Miklósnak nem volt benne a keze a letartóztatásában, nem is tudhatott róla...). És mindent elvittek, computerét, és amit csak le tudtak foglalni (ekkor adtam el a háziorvos asszisztensnője fiának a szérumot, mivel nem lehetett egy ideig beszerezni, és a srácnak el kellett hosszabb időre utaznia). Én akkor úgy hallottam, hogy egy svéd személy akarta megvásárolni, de mivel a prof nem volt hajlandó eladni, így megpróbálták őt ellehetetleníteni. Ja, és a prof lányánál is házkutatást végeztek. Ezután került át valahová a központba a rendelője, miután visszakapta azokat a tárgyakat, amelyeket a rendőrség lefoglalt. Tovább lehetett vásárolni a szérumot.

 

Most olvasom, hogy egy év szabadságvesztésre ítélték, de felfüggesztették, és egy miskolci orvosnő is nyilatkozik egy videón, és pozitívan – őt is megbüntették, de nem érdekli, mert az emberek gyógyítására tett esküt.

 

Nos, mindenki tudja, hogy jó a szérum és hatásos, csupán nem akarja az állam megvásárolni, mert akkor mindenkinek ingyen járna, hisz megelőzésre is alkalmas. A bíróság pedig csak azt tárgyalta, hogy nem volt engedélye az értékesítésre. Az nem számít, hogy hány olyan orvos áll ki mellette, aki pácienseit a csonkításoktól, valamint az életüket mentette meg a szérummal.

 

Szeretettel: R.

*

 

Levél orvos munkatársunktól (3)

 

Megtiszteltetés, hogy mondjak véleményt. Az első, amit mondani tudok, hogy nem látok tisztán, s nem is lehet egyelőre. A bírósági ítéletet nem olvastam, s csak egyszer gondoltam végig pár éve a szakmai részleteket. Akkor eléggé elfogadhatónak találtam az érvelést a hatásosság mellett.

Nyilván egy pár kontrollált, kettős vak hatásvizsgálatot kellene végezni, s ez nagyon sok pénzbe kerül... Pénzt meg nem adnak ilyesmire, csak bizonyos embereknek... Szóval keményen követnek el tudományetikai vétségeket, akik megakadályozzák a tisztánlátáshoz vezető kísérleteket akár a hatalmukkal, akár a pénz visszatartásával...

Elsőre tehát ennyit mondhatok megalapozottan: nem tudom, mi az igazság. De azt sejthetjük, hogy nagyon nagy érdekek küzdelme folyik a háttérben. A tisztázáshoz is csak sok-sok olvasás, nyomozás, vizsgálat-tervezés, kontrollált kísérletsorozat stb. vezethetne el, de ennek  akadályozása nagy érdekekkel simul egybe, hogy finoman fogalmazzak.

Ha kicsit többet látok, jelentkezem majd, de az nagyon sok munka...

Szeretettel: A.

*

 

Levél munkatársunktól (4)

Férjem végigcsinálta nála a kúrát. Az eredményei nem javultak, de nem is romlottak az egy év alatt, amikor nem szedte a koleszterincsökkentőt. Azt nem érte el, amit Dr. Horváth előrevetített: hogy a jó és a rossz koleszterin aránya (nem tudom, milyen betűkkel jelölik őket) 2:1 legyen.

Azóta az előző gyógyszermennyiség negyedrészét szedi, és így jó a koleszterinszintje.

Üdv: M.

*

 

S hogy végül mit fog Ön gondolni ezek után, tisztelt Olvasó, legyen ez a szabad választása...  

 

Dr. Horváth – tudatlanságunk burkában

 

Tisztelt Olvasó!

Tisztelt Olvasó!

Feltöltve: 2016. febr. 9., hé

Frissítve: 2016. febr. 10, hé

VARGA DOMOKOS GYÖRGY
bottom of page