top of page

Első hír:

Március 22-én, kedden nyolc óra után robbanás rázta meg a brüsszeli repülőteret. Meghalt legalább 11 ember, többen megsebesültek, de még a részletekről hírek nem érkeznek; annyit tudni, hogy legalább egy öngyilkos merénylő robbantott. Hír eddig nem érkezett arról, hogy Juncker, Merkel, Hollande megdöbbent-e, de ami késik, nem múlik. Meg fognak döbbenni, és el fogják ítélni a terror minden fajtáját, majd folytatják tovább a keresztény, európai kultúra, identitás felszámolását.

Ezúton is szeretnék gratulálni nekik és az összes olyan szervezetnek, személynek, Zsohár Zsuzsáknak, akik tevékeny közreműködésével Európa végre megtapasztalhatja az élő dzsihádot!

Sz. Zs.

 

 

A hatalomtól várt biztonság nem sokat ér. Itt is állandó volt a fegyveres katonai jelenlét a város utcáin.

     Elérkezett a befelé fordulás, egymásnak segítés időszaka.

 

​Elhitették a modern kori emberrel, csak akkor lesz boldog, ha a boldogságot máshol keresi. Nélkülözzön egész évben, hogy aztán egyszer (többször) elröppenjen egy röpke időre bárhová a világban, megtalálni a hamis megváltást. Ezzel persze nagyon jót tesz a regnáló hatalom irányítóinak: újra csak az ő zsebüket tömik tele, hiszen a turisztikai ipar is a kezükben van.​

 

Ugyanez van országon belül is: még véletlenül sem találsz munkát a lakóhelyed közelében, hanem lekötik a gondolkodásra, gondoskodásra fordítható szabadidődet a munkába történő többórás utazással.

 

Mindezt persze csakis az "olcsó" energia adta lehetőségek biztosítják, nem számolva azzal, hogy hatalmas lökést adnunk a környezet kizsákmányolásának és pusztulásának. (Egy repülő annyi oxigént fogyaszt egy "tengerentúli" úttal, mint amennyi oxigént 8 hektár erdő termel egy év alatt.)

Kacérkodtam az idei csíksomlyói zarándoklattal (egyedül, zarándokszállással stb., nem zarándoklatnak hazudott buszos, vonatos, autós turistaúttal), de most döntöttem: ha itthon, a közvetlen környezetemben nem találok megváltásra alkalmas helyet, akkor máshol sincs... ​


Mindenki maradjon otthon a fenekén, és "építkezzen"!

 

A népvándorlást fékezni lehet, de megállítani sajnos nem. Soha nem lehetett. Itthon kell megerősödnünk, összefognunk, tartalékolnunk, hogy majd erősen adjuk át a környezetünket az utódainknak, akiknek meg kell majd vívniuk a miénknél sokkal nagyobb harcukat.

 

Intő jelek már régóta: a modern világ nem jól működik

Tisztelt Olvasó!

ANTAL EDIT

Tisztelt Olvasó!

Feltöltve: 2016. márc. 22., hé

 

bottom of page