A világot sokféleképpen lehet nézni és látni, s nyilvánvalóan minden megközelítésnek lehet valamennyi indokoltsága, igazságmorzsája.

 

Például, ha a bankokra gondolunk, a mi rendszerváltozásunkra nézvést igen találónak ítélem a „kimentek a tankok, bejöttek a bankok” szemléletes megfogalmazást, mert amennyi alantasságot és törvénytelenséget elkövettek akár egyénileg (ld. K & H), akár csoportosan (ld. devizahiteles átvágás), az felért egy demokráciával (démosszal) szembeni totális páncélos támadással. Másfelől viszont nagyon rokonszenves számomra az a fajta oknyomozói szemléletmód, amellyel olvasóink is találkozhattak itt, a Szilaj Csikó kirakatában: egy holland újságíró (Joris Luyendijk) Európa pénzügyi központjának hosszas vizsgálata után arra a következtetésre jutott, hogy a londoni Cityt működtető, s innen a világot irányító emberek nem ijesztőek, de maga a rendszer rémisztő, és bőven benne van egy újabb gazdasági világválság kockázata.

     Voltaképpen igazán megnyugtató dolog tudni, hogy az olykor sátáni módon működő, de legalábbis pokoli válságokat okozó rendszer kiszolgálói zömében éppen olyan tisztességesek, mint amilyennek magunkat gondoljuk, tisztelt Olvasó! Reményt ad arra – és nem is teljesen oktalan reményt –, hogy amikor napnál világosabban kiderül majd magának a rendszernek az ördögi volta, egyre többen lesznek majd olyanok, akik többé nem altatják el a lelkiismeretüket azzal, hogy ha ők nem tennék, megtennék helyettük mások.

     Egyelőre azonban a politikai magaslatokban az a szemlélet vált uralkodóvá, hogy bár mérhetetlen pénzéhségüknél fogva a bankok mint rendszerek csakugyan hatalmas károkat képesek okozni a lakosságnak, mivel azonban a gazdaság igényli a működésüket, ezért szemet kell hunyni a mohóságuk és alantasságuk felett, s adóikat mérsékelni kell. Az amúgy nem rémisztő banki emberek tehát nyugodtan folytathatják áldásos tevékenységüket az amúgy rémisztő rendszerben.

     A nagy kérdés azonban az, tisztelt Olvasó, hogy az ördögi rendszerek jóhiszemű működtetése mikor vezet el az akár képletes, akár tényleges robbantásokig, s nyomukban a tömeges emberveszteségekig. E honlap olvasói nyilván azok közé tartoznak, akik ma már egyetlen pillanatig sem vonják kétségbe, hogy 2001. szeptember 11-én a két világkereskedelmi központot ördögi összeesküvéssel, hathatós titkosszolgálati közreműködéssel robbantották fel, akárcsak 7. számú kistestvérüket, nem szólva most a Pentagon ebből a célból feláldozott részéről. A hatalmas emberiségellenes akcióban így-úgy szerepet vállaltak zöméről ugyanúgy bátran kijelenthetjük, hogy az alapjában véve tisztességesnek tekinthető, szolgálatkész emberek csoportjába tartozhattak,akárcsak a banki tisztviselők.

     Jó-jó! Ám elegendő-e erre a megnyugtató következtetésre jutni, vagy kellene tenni is valamit a hasonló robbanások megelőzésére?

     Az az igazság, tisztelt Olvasó, hogy a magam részéről ennél többet tenni nem tudok, mint hogy szólok: a felelősséghárító jóhiszeműségeknek olykor embertelen nagy ára van. S közben abban reménykedem, hogy egyre többeket riaszt majd el a tisztességesnek vélt szolgálattevésektől.

     Mert ne legyen a tekintetben sem a legcsekélyebb kétségünk, hogy a legutóbbi osztrák választások alkalmával is működésbe léptek az amúgy nem rémisztő szolgálattevők. Ahhoz, hogy 700 ezer levélszavazatból 166 ezer érvénytelen legyen, sokaknak sokat kellett ügyeskedniük. Vagy a levélszavazás rendszerét kellett ördögi módon úgy kitalálni, hogy a szükséges zavar keletkezzék a gépezetben, vagy pedig a megszámlálását kellett úgy levezényelni, hogy kijöjjön a megfelelő eredmény. Bármelyikhez bőven kellettek azok, akik úgy gondolták, hogy segédkezniük kell a titkos akcióhoz: akár a „szélsőjobb” megállítása végett, akár mert: ha nem ők, megtették volna mások...

     Azok után, hogy a „radikális jobboldali” Szabadságpárt államfőjelöltjével, Norbert Hoferrel szemben a túloldalon minden létező erő csatasorba állt, valószínűsíthető, hogy a küzdelem csakugyan kiegyenlített volt. Tehát az elcsalt szavazatok száma tízezres, esetleg százezres nagyságrendű lehetett. Ugyanakkor roppant figyelemre méltó, hogy a Szabadságpárt kis híján győztes jelöltje a kis különbség ellenére nagyon hamar elismerte vereségét. Lássuk be, tisztelt Olvasó, hogy 700 ezerből 166 ezer érvénytelen szavazat normális körülmények között feltétlenül egy azonnali átfogó vizsgálatért kiált. Az, hogy ez nem következett be, arra utal, hogy a vereségét beismerő jelölt komoly figyelmeztetés hatására dönthetett így. Hogy ez pontosan mi volt, nem tudhatjuk, tisztelt Olvasó. De lehetett akár a dicső előd, Jörg Haider egyszerre tragikus és titokzatos halála is...