Egyeseknek tényleg elment az esze! A magyar válogatott osztrákok elleni sikerének szinte együtt örült az ország. A külföldön élő „hazánkfiai” viszont üzentek nekünk, mucsaiaknak, akik kedden örvendeztünk. Délután leülve a közösségi oldal elé, döbbentem olvastam az Izraelben menedéket talált szegény, üldözött Dániel Péter sorait, aki simán lebunkóz és elküld minket, magyarokat a melegebb éghajlatra.

 

Teszi mindezt a baloldara jellemző fensőséggel, ő a demokrata, a liberális, aki minden másságot elfogad, feltéve, ha egyezik a véleményével!  Kérdezem kellő tisztelettel: ha én így írnék róla és a népéről, az nem nettó antiszemitizmus és fasizmus lenne? Bejegyzése – e beszédes cím alatt: DÁNIEL PÉTER MEGSZÓLALT: A NÉP LETÉRDELT ORBÁN ELÉ, MERT ÜNNEPLI EZT A SZAR MAGYAR FOCIT – itt olvasható.

     Az Amerikai Népszava is odatette magát. Bartus László egyenesen az osztrákoknak szurkolt és erre büszke, mint demokrata. Ez a cikk pedig e cím alatt: MIÉRT NEM SZURKOLUNK A MAGYAR VÁLOGATOTTNAK? – itt olvasható.

     Ezeknek az embereknek elment az esze? Elvakult Orbán-gyűlöletüktől már nem érzékelik a valóságot? Az osztrákokat nem Orbán Viktor alázta meg, hanem 11 lelkes, fegyelmezett magyar fiú. Nem Orbán Viktor rúgta a gólokat, hanem Szalai és Stieber. Azt értem, ők azért gyűlölik a focit, mert Orbán Viktor szereti, de rajta kívül még több millióan vagyunk, akik szeretik, és a szívünk megdobban, ha felhangzik a himnusz. Tudom, ez maga a tömény nacionalizmus, de a foci már csak ilyen, ha nemzetek csapatai játszanak, egy nemzetek közötti bajnokságon. Megsirattam az eredmény, hiszen utoljára válogatott mérkőzést 1986-ban néztem végig. Addig gyerekként, fiatal felnőttként jártam meccsekre. Ott voltam a legendás Népstadion-beli kettős rangadókon. Apámmal izgultuk végig az 1978-as, 1982-es és 1986-os VB csoportmérkőzéseit. Szurkoltunk Nyilasinak, Fazekasnak, Mészárosnak, a Disztl fivéreknek, Törőcsiknek. Aztán jött a legendás hidegzuhany a szovjetektől, és többé nem láttam olyan magyar válogatottat, amiért érdemes lett volna meccsre kimenni vagy leülni a TV elé. Kedden viszont a régi izgalommal vártam a mérkőzést. Hátha csoda történik, hátha lesz még feltámadás. És volt! A góloknál akkorát ordítottam, hogy szendergéséből felriadva a kutya  ugatva szaladt körbe az udvaron, mert nem tudta elképzelni, honnan jön az ellen.

     Pedig az ellen jön. Mint a fenti idézetek mutatják, az ellen a mai, magát demokratikusnak képzelő bal oldali ellenzék egy része, azok, akik gyűlölnek mindent, ami magyar, gyűlölnek mindent, ami ennek a sokszor megtépett, szétszaggatott kis ország lakóinak jó érzést ad. Most a fociba akarnak politikát csempészni. A válogatott sikerét akarják összemosni a Fidesz és Orbán Viktor politikájával. Emlékszünk Farkasházy Tivadar kijelentésére a  válogatottról...

     Ha jobban belegondolok, még sajnálom is ezeket az embereket, hiszen lelkileg szegények, az ő szívük nem szeretettel, hanem gyűlölettel van tele. Ismeretes a kilencvenes években elhangzott lesújtó mondat: „Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.”

     Azt javaslom, hagyjuk rájuk a gyűlölködést, hisz ez élteti őket nap, mint nap. Inkább nézzük az EB meccseit, szurkoljunk tiszta szívből a válogatottunknak, hogy minél jobb eredménnyel térjenek haza. Legyünk büszkék rájuk, legyünk büszkék, hogy magyarok vagyunk, és szeressük egymást, tisztelt Olvasó!