A híreket böngészem: valahol Erdélyben, pontosabban a Csíksomlyón, a Nyeregben, több mint ezer székely leány, fiú, asszony, férfi, gyermek, szép székely viseletben gyűlt össze a mai napon: 2016. július 2-án. A gyülekezőre hol szekéren, hol gyalog érkeznek a falvakból a székelyek.

 

Eszembe jut valami. Egyszer, még lánykoromban, minden év nyarán ugyancsak kiürültek a falvak. Mindenki a rétyi fenyvesbe, a Rétyi Nyírbe, a táncdalfesztiválba igyekezett. Traktorral, gyalog, de többnyire szekerekkel. Mi is felöltöztünk a legszebb vasárnapi ruhánkba, és el is indultunk Réty felé az uzoni szeszgyár platós, nagy gumikerekű szekérének hátán. A Nap ragyogott, az asszonyok vicceket meséltek, zörgött a sörre való a zsebekben. Elértük a Komollói lefordulót – a DN11-es útról Komollón át rövidebb az út Réty felé, csakhogy elég meredek a faluba vezető út. Na, ez is lett a baj, mert eltört a lovakat tartó rúd, és Rigó, a szekeres, bedobta nem a törülközőt, hanem a gyeplőt a lovak közé, ő kiugrott, mások is követték, a lovak megvadulva addig rohantak a lejtőn, míg az első ház kerítése meg nem állította őket. A platós felborult. Sikoltozó emberek, jajgató leányok, legények. Én, mondjuk, szerencsésen estem. Alattam egy kövér, idős asszony:

     – Juliska néni, él-e még? – kérdeztem.

     – Élek, fiam, élek – válaszolta –, csak szállj le rólam!

     A komollói emberek igyekeztek segítségünkre, a horzsoláson, és nyolc napon túl is éktelenkedő véraláfutáson túl szerencsére senki sem szenvedett sem kéz-, sem lábtörést. Csak egy büszke ember járta meg, amikor épen és egészségesen, folt nélkül meghívott minket, lányokat egy fagyira. Történt ugyanis, hogy amikor fizetésre került a sor, a zsebébe nyúlva egy nagy rakás trágya közt találta meg azt a 25 lejt, amit ránk szánt.

     Ennyi volt, s mennék is tovább híreket keresni, amikor elém ugrik egy kép. Ma, Budapesten, pár száz kilométerre      Csíktól, Pride van. Mi is az a Pride?

     Felvonulás, na, nem népviseletben, hanem majdnem meztelen. Mondanám ennyi maszkurát látva: tán csak nem csúszott a farsang nyárra? De nem, mert tudom, hogy kik ők, mit képviselnek, és nem is lenne bajom vele – velük –, ha nem vonulnának. S az jut eszembe gyorsan, hogy de feltenném őket egy szekérre, és a sok-sok szekérderék pesti felvonulót elküldeném egy kicsit kaszálni a Gyimesekbe, friss ordára, szalonnára, borvízre, ám előtte leereszteném őket a Ménkűn, de az ijedtségen túl ne essen bajuk, s megmutatnám az igazi élet szépségét és nehézségét, hogy felejtsék már el a hálószobájuk titkait kivinni az utcára.

     Bizony, pesti felvonulók, lehet jelentkezni munkára! De addig is, Isten adjon nektek erőt, egészséget, mutogatás nélkül, én meg visszatérek megnézni, hogyan is sikerült a csoportkép a Nyeregben, tisztelt Olvasó.