top of page

Az elmúlt 48 (most már 72) órában, ill. két hétben (de máskor is) irdatlan sok földrengés volt/van szerte a világban.

Egy érdekes videó a földrengés-előrejelzésről:
http://zeit-zum-aufwachen.blogspot.hu/2016/08/weltweite-erdbeben-am-24082016.html?m=1

Nem kell végignézni vagy megérteni, tisztel Olvasó, elég belekukkantani. Röviden összefoglalom:

A legutóbbi olaszországi nagy földrengés után geológusok kerültek börtönbe, mert nem adtak ki időben figyelmeztetést. Ez az ember, aki itt végig beszél, kidolgozott egy jól működő módszert az előrejelzésre, s két nappal a mostani földrengés előtt figyelmeztetett: https://www.youtube.com/watch?v=3bSoNGSTHBs 
Kb. a 38. percnél: vigyázat, két napon belül földrengésveszély Rómától keletre.

Az emberek mégsem tudtak róla, nem figyelmeztették őket. (Mondhatni, a média elhallgatta.) Miért? A cenzúra miatt és politikai okokból. Mondván: úgysem lehet előre jelezni a földrengést. (Hogy ennek mi köze a politikához, azt nem sikerült kiszűrnöm...)

Nem győzi hangoztatni, hogy
– tessék föliratkozni a naponta frissülő honlapomra, filmjeimre
– írásban is, filmen is elérhetővé tettem annak pontos leírását, hogyan lehet kiszámolni a fenyegető földrengést
– segítek a szakembereknek, az olaszoknak is – ha kell, zárt ajtók mögött –, hogy megtanulják...

Ingyen és bérmentve, megszállottként dolgozik, mert tudásával emberéleteket menthet meg. Ha hagyják magukat, tisztelt Olvasó.

 

Földrengésveszély-előrejelzés – mégsem kell

Tisztelt Olvasó!

HAJDÚ ÉVA

Tisztelt Olvasó!

Feltöltve: 2016. aug. 25., hé

 

bottom of page