(A szerk. megjegyzése: Jó okunk van a 43%-nak és a 98%-nak örülni. Amikor országos választásokon szavazunk, annyival szoktunk többen lenni, ahányan most érvénytelenné igyekeztek tenni a népszavazást. Ily módon a felelős számok ereje bőségesen elegendő ahhoz, hogy – miként a kormányfő fogalmazott – közjogi következményei legyenek, s jó tárgyalási alap legyen Brüsszelben. Aki nem akarja ezt meghallani vagy elfogadni, azon egy jogilag érvényes népszavazás és eredménye sem segített volna. Magyarán: úgy vélem, nagyobb az okunk az örömre, mint a kesergésre. De ettől még kívánatos, hogy az őszinte keserűség is megmutatkozzék...)

 

Európában egyedüliként megkérdeztek minket, és mi magyarok pedig vállat vontunk. Bennünket már igazi nemzeti ügyek, sorskérdések nem érdekelnek, csak a pénztárcánk! Így volt ez a külhoni magyarokról szóló népszavazáskor és most is. Egyik referendum sem volt érvényes, egyedül a 300 Ft-os vizitdíjat söpörte el a népharag. Akik az érvénytelenségért szurkoltak, most, gondolom, örömtáncot járnak és pezsgőt bontanak. Ezek ugyanazok, akik 2004-ben 23 millió románnal riogattak, most pedig szívesen látnának kb. ugyanennyi afrikai, ázsiai, közel-keleti bevándorlót a Kárpát-medencében. Áradoznak a humánusságról, a másság elfogadásáról, az idegen kultúra szépségéről.

 

Mi szerencsések voltunk, mert minket megkérdeztek.  De  például Jeant, aki egy párizsi kávéházban péntek esténként szokott találkozni Marie-val, a barátnőjével, nem kérdezték meg. De már nem is kérdezhetik, mert velük és még 150 másik emberrel géppisztolysorozat végzett Allah nevében azon a tragikus péntek estén. De talán Paul tudna mesélni a befogadásról és az integrációról, hiszen ő az unió központjában dolgozik. De sajnos már nem mesélhet, mert testét egy bomba szaggatta szét a brüsszeli repülőtéren. Szintén Allah nevében, másik 30 áldozattal egyetemben. De itt van Sophie, aki nyarait a nizzai tengerparton szokta tölteni, és szeret sétálni a promenádon. De sajnos őt sem kérdezhetik meg, mert azon az andalító nyárestén áthajtott rajta és még másik 80 emberen egy negyventonnás kamion. Allah nevében. De nem kérdezték meg a Kölnben szilveszterező, ünneplő több száz nőt sem, akik számára 2016 a szomorúságot, a megaláztatást és gyötrelmeket hozta el, mindjárt az első percekben. Ugyanígy nem kérdezték meg azt a kínai házaspárt sem, akik turistaként utaztak a müncheni vonaton. De már nem is kérdezhetik meg, mert utazásuknak, nyaralásuknak és életüknek fejszecsapás vetett véget. Allah nevében. És még lehetne folytatni a sort.

 

Minket megkérdeztek, hogy akarunk-e mindezekkel együtt élni, és mi magyarok úgy döntöttünk, hogy Párizs, Brüsszel, Nizza, Köln messze van. Bennünket nem érdekelnek a Jeanok, Paulok, Sophie-k sorsa. Bennünket, illetve tisztelet a kivételnek, csakis egyedül Orbánbasi érdekel, és most jól megmutattuk neki. Jól nem ment el szavazni az ország lakosságának gyűlölködőbb fele. Nekik csak az számít, hogy a Viktátor csúfosan bukott. Igaz, vele együtt az ország lakossága is, de ennyi áldozatot lehet hozni a haladás, az igazi demokrácia oltárán. Szerintük. Csak azt nem fogták fel, hogy ez a népszavazás nem a kormányról, nem a Fideszről és nem Orbán Viktorról szólt. Azt majd választásnak fogják nevezni, és 2018-ban kerül rá sor. Ez a népszavazás a magyar nemzet jövőjéről szólt, arról, hogy akarunk-e befogadni egy tőlünk idegen kultúrát, akarjuk-e a családunkat, lányainkat, fiainkat, barátainkat kitenni olyan eseményeknek, amelyek a Lajtán túl már sajnos mindennaposnak számítanak.

 

Minket megkérdeztek, és mi megvontuk a vállunkat. Most már csak azt szeretném, illetve úgy tartanám igazságosnak, hogy akik valamilyen úton-módon bojkottálták a népszavazást, nem mentek el, vagy érvénytelenül szavaztak, legyen annyi vér a micsodájukban, hogy, példát véve a Legnagyobb Demokratáról, Gyuriferiről,  a közeljövőben betelepítendők közül válogassanak ki számukra szimpatikus afrikai, közel-keleti, ázsiai embereket, legalább ötöt-hatot, vigyék haza őket, és gondoskodjanak róluk, ha már fészbukos posztjaikban krokodilkönnyeket ejtettek értük, és mindenkit lenáciztak, aki a bevándorlás ellen szólt. Vigyék haza őket, lássák el  őket, és gondoskodjanak ezek 20-30 fős családjáról is, mert azok követni fogják az idevándoroltakat. Hiszen úgy szép a család, ha teljes. Cserébe ezek, ha mást nem is, de legalább feldobják a befogadók szexuális életét!

 

Szomorú vagyok, tisztelt Olvasó.