top of page

Karácsony előtt, a harmadik adventi gyertya meggyújtása után Gyuri atya szép történetet idézett fel, itt, a közeli templomban. Az egyik amerikai televízió munkatársai megkérdeztek tíz szegény sorsú gyereket, mit szeretnének maguknak karácsonyra. Utána azt is megkérdezték, mit szeretnének az édesanyjuknak. A következő alkalommal közölték a gyerekekkel, külön-külön mindegyikkel, hogy megvan az ajándékuk – hú, de boldogok voltak! –, de rögtön utána azt is, hogy megvan az édesanyjuké is, ám sajnos csak az egyiket vihetik el a kettő közül. Választaniuk kell. Melyiket választják?

     Nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak,s addig-addig keresgéltem a világhálón, amíg meg nem találtam a szóban forgó tévéfelvételt. Láthattam egészen közelről nagy elkeseredéseket, őszinte és mély gyermeki vívódásokat, de azt is láthattam, hogy pontosan úgy történt minden, ahogy Gyuri atya is elmesélte: a gyerekek végül egytől egyig úgy döntöttek, hogy inkább a maguk ajándékáról mondanak le, s hazaviszik az édesanyjukét.

     Tisztelt Olvasó! Megható, szép történet, szívesen hallgatunk és nézünk efféléket így karácsony tájékán. Csakhogy a mostani karácsonyi időszakban, terrortámadásokkal spékelt szent várakozásban ez a történet a szokásosnál is többet, sokkalta többet adhat számunkra. Elsősorban is vigaszt, bizakodást. Azt bizonyítja ugyanis, hogy minden elrettentő látszat ellenére a földi (égi?) szeretet  még mindig hatalmas. Vegyük észre, hogy akárkik és akármennyit robbantgatnak is, a szeretet utánpótlása csaknem végtelen. Tízből tíz. Óriási, csodálatos arány, még akkor is, ha statisztikailag nem beszélhetünk megfelelő mintavételről. A lényeg ennyiből is átjön: egyetlen robbantás sem tüntetheti el a Földről a szeretetet. Itt van, velünk van, halleluja, tisztelt Olvasó!

 

Utóirat:

Miután megtaláltam a filmet, feljegyeztem a nézettségét: 4 775 255 megtekintés. Három nap múltán, e jegyzet írásakor megint megnéztem: 5 003 561. Három nap alatt negyedmillióan szomjaztak meg rá. A tiszta szeretetre! – tisztelt Olvasó.

Szent várakozás terrorral

VARGA DOMOKOS GYÖRGY
Tisztelt Olvasó!

Tisztelt Olvasó!

Feltöltve: 2016. dec. 21., do

bottom of page