Amint láthatja a Szilaj Csikó nyitó oldalán, aláírásgyűjtés indult Budaházy György és társai kiszabadítása érdekében.

 

Nem mi, szilajcsikósok indítottuk, noha egyáltalán nem idegen tőlünk a gondolat. Csak nem érezzük elég nagynak, elég tekintélyesnek magunkat ahhoz, hogy egy ilyen fontos ügyben kezdeményezőleg lépjünk fel. A CitizenGO csapata viszont már több ízben is igazolta, hogy felháborító igazságtalanságok ellen sikeresen, eredményesen képes fellépni. Ezért mi, szilajcsikósok, nagyon örültünk annak, amikor hírt kaptunk a petícióról, még akkor is, ha a CitizenGO ezúttal csak befogadója, vendéglátója az aláírásgyűjtésnek, s nem az ügy harcos hirdetője, világhálós levelek, felhívások szorgos küldözgetője.

     E tény, sajnos, meglátszik az aláírások alakulásán is. Ahhoz képest, hogy mekkora horderejű politikai ügyről, mily hatalmas igazságtalanság helyrehozatalának égető szükségességéről van szó, a kétezer-valahány aláírás édeskevésnek tűnik. S főleg ahhoz képest tűnik édeskevésnek, hogy az aláírás célja: rávenni Áder Jánost, a magyar köztársaság elnökét, valamint Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés elnökét, hogy kezdeményezzék egy olyan törvény megalkotását, amely közkegyelemben részesítené a 2006 és 2010 közötti időszak politikai ellenállóit. Jelesül: Budaházy Györgyöt és társait.

     Tisztelt Olvasó! Jelentem Önnek: az erre a célra szolgáló világhálós oldalon (ld. itt) jómagam (név fent, e-cím a szerkesztőségben) azonnal aláírtam a szóban forgó petíciót. S azt is bizalmasan elárulom Önnek, hogy tágabb családomat is igyekeztem ugyanerre rávenni. Habár nem mondhatnám sikertelennek e próbálkozásomat, az ugyancsak előforduló visszautasítások nyomán be kellett látnom: ami számomra magától értetődő, korántsem mindenki számára az.

     Nem mindenki látja úgy, hogy a 2006-ban a gyurcsányi önkény ellen a bőrük kockáztatásával fellépők voltak a mi pesti srácaink. Amikor szóvá teszik, hogy 2006-ban leginkább csak a rendbontók ellen alkalmaztak rendőri erőszakot, hiába küldöm el hamarjában néhány olyan titkon készített film linkjét, amely ennek éppen az ellenkezőjét igazolja, az iménti meggyőződés megingathatatlan marad. Pedig – hogy csak egyetlen példát említsek – a Váci utcában egy egész rendőrszakasz rontott rá egy olyan emberre, aki egymagában álldogált, nem dobált, nem kiabált, nem szaladt, még plakát vagy zászló sem volt nála. Állt, mint aki azt várja, hogy békésen menjen el mellette, teljesen ártatlan és vétlen mellett, ez az érthetetlen, szinte a semmiből támadt őrjöngő történelem. Ám ehelyett a gyurcsányi önkény úgy gázolt át rajta, hogy azt sem tudhatjuk, egyáltalán élve maradt-e. Csak azt tudhatjuk egészen bizonyosan, hogy teljesen ártatlannak s vétlennek kellett lennie, hiszen ha bármit csinált volna, azonnal bilincsbe verték volna, s őrizetbe vették volna; mint ahogy ezt számtalan olyan emberrel is megcsinálták, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy jelen voltak.

     Jelen voltak ott, ahol a rendőrök a maguk kedvtelésére éppen emberekre vadásztak.

     Tisztelt Olvasó, ha nem hinne a szavaimnak, higgyen a saját szemének, ugorjon el ide. (Rendőri brutalitás a Váci utcában.)

     Nos, mit remélhet az a társadalom, amely ezeket a vadállatokat és felbujtóikat, egyenruhás terroristákat és magas rangú megbízóikat futni hagyja, másfelől viszont szó nélkül tűri, hogy az ellenükben fellépő szabadságharcos ifjakat fogva tartsák, s akár 13 évnyi fegyházbüntetésekre ítéljék?

     Tisztelt Olvasó! Földrengésszerű hatalmas átalakulások zajlanak világunkban, így Európában s az Európai Unióban is. Amely társadalmakból kivész a józan igazságérzet és ítélőképesség, azokra szörnyűséges megpróbáltatások várnak. Nemrég kaptam egy svédországi felvételt, amelyen ugyancsak rendőrök szerepelnek. Méghozzá egy migráns férfi és három svéd rendőrnő. Tudnivaló, hogy Svédországban a társadalomnak már teljesen az agyára ment az afféle hamis okoskodás, mely szerint az az egészséges, az a píszi, ha a rendőrség kötelékén belül is érvényesül a nemi egyenjogúság. Ezért aztán – miként a küldemény feladójától olvasom – „leszállították a fizikai felvételi normát.” Miután pedig a migránsoknál a tekintélyt az erő adja és nem az egyenruha – állapítja meg a film küldője –, „sorozatban verik meg a női rendőröket”.

    Nos, tisztelt Olvasó, nézze meg figyelmesen ezt a filmet (Tre poliser och en väktare kunde inte gripa ensam gärningsperson, https://www.youtube.com/watch?v=q-9JMw6Vm5I&app=desktop), mert ennél jobban semmi nem árulkodhat arról a tényről, hogy a régi vonzó, irigylésre méltó Svédországnak vége. Szó szerint s minden túlzás nélkül drámai helyzetbe került, elkerülhetetlen társadalmi katasztrófák elé néz... Egy – ki tudja, mitől – megmérgesedett migráns nemcsak hogy nekiesett a három rendőrnőnek, és sorban földre verte-lökte őket – az ilyen váratlan helyzet akár másutt is, kevésbé elhülyült társadalmakban is előfordulhat –, hanem utána ő még teljes nyugalommal, a három időközben feltápászkodott rendőrnő szeme láttára komótosan felvett pár követ, és ráérősen, módszeresen, mondhatni, élvetegen bezúzta velük az ott ácsorgó rendőrautó szélvédőjét. Ahol a rend fenntartására, a közbiztonság megőrzésére hivatott és fizetett három akárki tehetetlenül nézi, ahogy a drága munkaeszközüket egy elvetemült alak egy szál magában tönkrezúzza, ott az a társadalom már kifordult a négy sarkából.

     S nem a rendőrök miatt. Hanem a megbicsaklott, súlyosan megcsusszant közfelfogás miatt. Így tud nagyon szorosan összefüggni egymással a puhány rendőrök és a brutális rendőrök ügye. A háborítatlanul hagyott rombolás és a büntetlenül hagyott lincselés.  

     Ezért van mindennél nagyobb jelentősége annak, hogy egy társadalom, egy közösség egészségesen gondolkodik-e, s működik-e még a józan igazságérzete és elemi ítélőképessége, vagy nem. Svédország iménti kiáltó esete, könnyen megjósolható katasztrófája is azt bizonyítja, hogy hamar és könnyen le lehet térni a józan ész, a józan ítélőképesség útjáról. Magyarország, a magyar közvélemény Budaházy és társai ügyében szemlátomást tétovázik. Inkább nem nyilvánít véleményt, inkább hallgat, a maga szempontjából a lehető legkényelmesebb álláspontot választva.

     Ahogy a svédek is tették. Könnyebb s kényelmesebb a meghülyültekkel együtt menetelni, mint velük szembe fordulni.

     Könnyebb a szabadságharcosainkat bajban hagyni, mint az igazságukért szót emelni.

     Hamar eljöhet az idő, amikor a késő bánat már eb gondolat lesz, tisztelt Olvasó. Arra biztatnám ezért, hogy még idejében ocsúdjon. Emeljen szót az égbe kiáltó igazságtalanság ellen, álljon ki a szabadságharcosaink mellett. Írja alá a Budaházy-petíciót, jó szívvel másokat is erre biztatva.  

     S engedje meg, hogy előre is nagy tisztelettel megköszönjem Önnek, kedves Olvasó!