top of page
VARGA DOMOKOS GYÖRGY

Az  ISIS logikája

Tisztelt Olvasó!

Feltöltve: 2017. aug. 26., do

Tisztelt Olvasó!

Mindenekelőtt arra kérem, hogy használja a józan eszét. Sajnos nem zárható ki, hogy ama jelenség mögött, amelyről szólni kívánok, valójában nem az ISIS logikája bújik meg, hanem csak az enyém. S talán mondanom sem kell, hogy ez mennyivel érdektelenebb, jelentéktelenebb, mint a másik. Az egyiken emberi életek, sőt országok sorsa múlhat, a másikon jószerivel semmi.

 

Nos, egy-egy terrortámadás után el-elgondolkodom azon, hogy miért pont ott, miért pont abban az országban követték el. S másutt, ahol eddig még nem, ott miért nem.

     Első gondolatra – vagy inkább: érzésre – az ember azt várná, hogy a terroristák oda fognak menni akciózni, ahol nem szívesen látják, ha csőstől jönnek, népvándorlásszerűen, illegálisan, mindenféle papír nélkül az idegen kultúrájú, idegen vallású emberek. Az iszlám vallású terroristavezérek végül is okkal sértődhetnének meg azon, hogy a hozzájuk hasonlókat gyanakvással, ellenségesen fogadják, s legfeljebb hosszas igazoltatások és vizsgálódások után engednek be közülük néhányat.

     Csakhogy mit lát, mit tapasztal az ember? Rendre ott robbantgatnak, gázolnak, késelnek a terroristák, ahol tízezrével, százezrével fogadták be a papír nélküli, azonosíthatatlan vándorokat. Lehet, persze, erre azt mondani, hogy ez azért van, mert ott van már bázisuk a terrorizmusra leginkább hajlamosaknak, a felemás identitású, talajvesztett rögteleneknek.

     Nehéz azonban nem gondolni arra, hogy a legelvetemültebb terroristák egy része bizonyíthatóan megjárta Magyarországot, más, környező országokkal egyetemben, úti céljuk azonban mindőjüknek a migránsokat tárt karokkal befogadó Nyugat volt. Mint ahogy Spanyolország, s benne Barcelona is a büszke befogadók közé tartozik. Tizenöt halott egy gázolásra...   

     Ám újfent megingathat bennünket egy olyan komoly beosztású tisztségviselőnek a véleménye, mint a holland nagyköveté. Szerinte bárhol előfordulhat gázolásos merénylet, tehát akár Magyarországon is. Igen ám, de azért mégiscsak megcáfolhatatlan tény, hogy eddig az összes terrorcselekmény Európa nyugati felére esett. Az az igazság, hogy ebből a kissé bugyuta holland hivatalnokból még azt is kinézi az ember, hogy kifejezetten szeretné, ha ez a ránk vetített rémálom csakugyan be is következne. S talán még fohászkodunk is egyet, nehogy valamiképp eszébe jusson valakinek a konok statisztikán a valóság titkos befolyásolásával igazítani.   

     Szóval mi lehet az igazi magyarázat?

     Arrafelé miért, errefelé miért nem?

     A legfrissebb hírek szerint az Iszlám Állam (ISIS) az utóbbi napokban interneten közölt videókban támadással fenyegette meg Róma városát, a Vatikánt és Ferenc pápát.

     Ferenc pápát?

     A nagy befogadót?

     A muszlim migránsok lábát mosogató és csókolgató katolikus szentatyát?

     Mi járhat ilyenkor az ISIS fejében?

     Nos, nem tudok másra  gondolni, mint arra, hogy az ISIS-nek az a logikus logikája: minél nagyobb befogadónak, minél nagyobb humanistának tűnik valaki – vagy valamely ország –, annál nagyobb a veszélye, hogy az iszlám hitűek közül számosakat magához, vagyis az allahtalan fogyasztás világába csábít. Innen nézve a Nyugati világ nyaklótlan emberiessége maga a sátán. Akik pedig igyekeznek gátat vetni a népözönlésnek, azok kedvesebbek Allahnak, a „leghatalmasabbnak”.

     Tisztelt Olvasó, magam sem mernék mérget venni rá, hogy valóban ez az ISIS logikája. De ha majd telik-múlik az idő, s a statisztika adatok mutatta irányok alapjában véve nem változnak meg, talán érdemes lesz egy pillanatra eltöprengeni azon, hogy mi lehet a konok tények hátterében. Nincs-e duplán igazuk a közép-keleti országoknak a nyugati bugyutákkal szemben?

 

 

bottom of page