Hódmezővásárhelyen vesztett a Fidesz. Bizonyos értelemben a mérsékelt nemzeti, keresztény, konzervatív jobboldal jelöltje. Habár Magyarországon – a Jobbik pálfordulása óta – valójában megszűnt a radikális nemzeti jobboldal pártos képviselete, s ezt a feladatot – űrt – is a mérsékelt nemzeti jobboldal tölti be.

 

S hovatovább be is tudja tölteni, köszönhetően annak a páratlan tehetségű, nagy formátumú politikusunknak, aki szép lassan úgy tereli Európa jelentős erőit a józan ész, az elkerülhetetlen reálpolitika felé, hogy közben ügyesen fedezi magát. Sorra védi ki az elementáris támadásokat, s még azt is megengedi és megengedheti magának, hogy az uniós családi fényképezés alkalmából a befogadók főnökasszonya, Merkel kancellár mellé keveredjék oda, de jó szorosan, mintha mi sem történt volna – miként ezt a minap rezzenéstelen arccal megtette.

 

Nem is merek arra gondolni, hogy mi lenne Európával, mi lenne Magyarországgal, ha nem éppen Orbán lenne a mindenható miniszterelnökünk, tisztelt Olvasó! Hanem, mondjuk, bárki a mostani balliberális vagy volt szélsőjobbos kínálatból.

 

De akkor mi történt Hódmezővásárhelyen?

 

Vajon Hódmezővásárhelyen csupa sült bolond lakik? Akik nem képesek megérteni azt a valóságegyenletet, hogy Orbán = Fidesz, Fidesz = szabadság, függetlenség, magyar jövő? Képes volt egy több tízezres település egy halott ellenzéki csoportosulás – a Jobbik és a balliberális pártképződmények – „független” képviselőjére szavazni?

 

Halottnak a kormányerők egyik főideológusa, Bayer Zsolt nevezte a szóban forgó politikai halmazt. A Magyar Időkben megjelent, témánkba vágó írásának ezt a címet adta: FELÜLT A HALOTT. Mondván, hogy csak egy tetszhalott állapotából felébredő lény képes akkora döbbenetet kiváltani, mint amekkorát most e poraiból feltámadt ellenzéki erő váltott ki a kormányoldalon.

 

Akkor most mi a teendő, tisztelt Olvasó?

 

Bayer Zsolt szerint ez: „Most viszont van még negyven nap. És amit mondok, megint hosszú-hosszú hetek óta: nem dőlhetünk hátra. Nem hihetjük el, hogy már minden meg van nyerve. Hogy eldőlt a játszma, valójában már csak levezetünk és lazítgatjuk fáradt izmainkat. Nem, nem lazítgatjuk. Most jön a legnehezebb, legrémesebb, legfárasztóbb, leghalálosabb maraton. Nincs fáradtság, nincs kiengedés, nincs elbizakodottság, önhittség. Alázat van és tengernyi munka.”

 

Tisztelt Olvasó! Bayer Zsoltot gyakran szoktuk elismerőleg idézni a Szilaj Csikóban. Magam meglehetősen éles elméjűnek ítélem, olyannak, aki sokszor lát meg mások előtt még javában rejtőző összefüggéseket. Csakhogy Hódmezővásárhelyen – s Magyarország más szellemi tájain – még annyira sem értékelik a politikai éleslátást, mint Brüsszelben. Errefelé még inkább a szívükre hallgatnak az emberek, mint arrafelé. Mivel nem hivatásos diplomaták, még érzékenyebbek a látszatokra, a benyomásokra, a tálalásokra.

 

A Fidesznek – és hozzáteszem: Magyarországnak – létfontosságú volt, hogy a tömegközlés és a kultúra hazai világát jellemző súlyos balliberális dominanciát felszámolja a médiabirodalma és személyes hátországa kiépítésével. Ám – miként ennek már egyszer hangot adtam – megint úgy érzem, átestünk – átestek – a ló túloldalára, vagy ahogy mostanság mondani szokás: túltolták a biciklit. Ez a mennyiségű – nem egyszer személyeskedő, alantas – propaganda, amely ma a közmédiából minden pillanatban a nyakunkba zúdul, már nem a bizalmunkat növeli, hanem a rossz érzéseinket, gyanakvásainkat. Amikor éppen századszor halljuk, látjuk ugyanazokat a sulykoló felvételeket, már csak azokban az elszánt pártos hívőkben növekszik a bizalom, akiknek eleve dagad a keblük a gondolattól, hogy a jó oldalon, az erős oldalon, a tuti győztes oldalán állnak. Mindenki másban jobb esetben csak a nyugtalanság dagad, rosszabbik esetben pedig a düh, a dac. Tehát nem még több munka, még több nyomulás, még több propaganda kell ide, hanem talán éppen kevesebb, tisztelt Olvasó.

 

 

Hódmezővásárhely: pofon a halottól?

Tisztelt Olvasó!

VARGA DOMOKOS GYÖRGY

Tisztelt Olvasó!

Feltöltve: 2018.  febr. 26, hé