Érintős ajánlóív

Csodálkozással vegyes szomorúsággal figyelem, hogy drága jó hazánkban milyen sokan ücsörögnek olyan döntési pozíciókban, ahonnan képtelenek messzebb látni az orruknál. Ilyen döntnök volt például az az illető, aki az új pesti buszokat érintős leszállásjelzőkkel engedte forgalomba állítani. Arrafelé, ahol én lakom, a Budakeszi úton mindennaposak voltak a kínos pillanatok amiatt, hogy a járművet valakik rendre megállították, de le már nem szállt senki. Vérmérsékletétől és belátásától függően a vezető hol az utasokkal ordítozott, hol csak magában nyöszörgött. csendben átkozódott.

     Hiszen mit tehetett az utas arról, hogy a zsúfolt buszon kényszerű álltában egyensúlyozva, hol a rohanó gépjármű által rángatva, hol utastársaitól meg-megtaszigálva, vagy a hátával, vagy az oldalával neki-nekiesett a szépen kidomborodó, érintős leszállásjelzőknek? Nyilván nem okoztak ezek semmiféle gondot olyan gazdag országokban, ahol az a ritka, ha valaki áll, de ilyenkor sem ide-oda dülöngélő sokadmagával. Persze hogy azóta lecserélték már a sok modern kütyürűt nekünk valókra, s nincs is azóta a jelzőkkel az égvilágon semmi baj. De hogy miért nem lehetett ezt előre látni?

     És azt vajon miért nem lehetett előre látni, hogy az új magyar választási rendszer egyik legfőbb gyenge pontja az ajánlóív lesz? Milyen messzi kell ülnie annak a magyar valóságtól, aki el tudja képelni, hogy ahol pénzről, választásról, hatalomról van szó, ott nem fogják gátlás nélkül meghamisítani, kedvükre-hasznukra adni-venni az ajánlóíveket? Hiszen hamis videót is szívesen csinálna a nép galléros és gallértalan alja, hamis útlevelet is szívesen szerezne, százmilliókat is szívesen elrejtene, ha ő is megtehetné, de ehhez azért nagyobb, módosabb háttér, jobb összeköttetés, jobb felszereltség kell. Viszont nevet és aláírást hamisítani, egyik ívről a másikra átmásolgatni, ehhez kevesebb is elég, Szinte annyi csak, mint egy érintős jelzőt működtetni, tisztelt Olvasó.